Megkezdődött tegnap a parlament rendkívüli ülésszaka, amelyet csak a büntető törvénykönyv módosítására hívtak össze. Ez nem várhat tovább, Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt alapfokon nemrég másodszor is elítélték, ki kell lúgozni, hogy a végleges bírósági döntés felment

Fotó: Agerpres

ő legyen.

Más körülmény nem indokolja ezt a sürgősséget (ami egyébként meglehetősen sokba kerül, eleve túlfizetett honatyáink ilyenkor rendkívüli juttatásokat kapnak), a Btk. és a perrendtartás hosszú időre szól, ezért alapos és körültekintő előkészítés, nyugodt és megfontolt vita, bűntettek és büntetések súlyozása után kellene őket elfogadni, a társadalom védelmére leginkább megfelelő alakban. De mit látunk: noha már 2017 elejétől, a hírhedt, és utólag az utcai tüntetések nyomására visszavont 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásától kezdve beszél róla a hatalom, a Iordache-bizottságba az ülés kezdete előtt tíz perccel futottak be az igazságügyi miniszter javaslatai, és biztosak lehetünk abban, hogy a Btk. esetében sem fogják meghallgatni az ellenzéket, a szakmai és más véleményeket, hanem a büntetőeljárási törvénykönyvhöz hasonló módon, gyorsított tempóban fogják ezt is átdarálni a parlamenten.
Úgy is mondhatnánk, hogy sorozatlövésekkel végzik majd ki a büntetőjogot. Utána pedig derűsen elmennek vakációzni...
Az nem kétséges, hogy időnként minden törvényt, a legjobbakat is módosítani kell: a világ változik, igazodni kell az új időkhöz. Csakhogy ezúttal nem valamiféle korszerűsítés a cél, hanem az, hogy a hivatali visszaélést gyakorlatilag töröljék a bűncselekmények közül. Másként nehezen értelmezhető az a javaslat, hogy ezentúl csak a saját vagy legfeljebb másodfokú rokon hasznára elkövetett visszaélés büntethető, és nem feltétlenül börtönnel, hanem bírsággal is. Így nem csupán Dragnea második pere válik okafogyottá (mert nem magának, hanem pártjának spórolta meg két, a gyermekjogvédelemnél fizetett személy bérét): szabad kezet kapnak a görbe módszerekhez a hivatalnokok is, csak egy jó szomszédot vagy harmadfokú rokont kell találniuk, aki bevonható az illetéktelen haszonszerzésbe. A minimálbérhez kötött küszöb újdonság, de a cinkosság újraszabását – köztük azt a cikkelyt, amely szerint a jogszabályok és rendeletek kibocsátása, jóváhagyása vagy elfogadása nem minősül a tettes segítésének – a 13-as sürgősségi kormányrendeletből vették át, és egyenesen arra szolgál, hogy Dragnea a Belina-ügyet is megússza. Ebben egyelőre Sevil Shhaideh volt fejlesztési miniszter a vádlott, de őt is felmenthetik az új Btk. hatályba lépésével.
Sok más rendkívüli rendelkezés is van még, némelyik egészen átlátszó. Nem is érthető, hogy miért törik magukat hosszú és körmönfont megfogalmazásokkal az SZDP jogászai, mikor hatalmukban áll egy mondatban elintézni az egészet. Például így: Liviu Dragnea és övéi számára semmilyen törvény betartása nem kötelező. Hiszen erről van szó...