Több mint 76 ezren tekintették meg tegnapig a világhálón azt a kisfilmet, melyben a kézmosás fontosságára hívja fel a figyelmet a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház. A megyeszékhelyi egészségügyi intézmény Facebook-oldalán elérhető videó a kórház felkérése nyomán helyi, profi táncosok és az Emlékgyár együttműködése révén jött létre, üzenetét pedig három nyelven is közzétették. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére a kézhigiénés világnapot Ments életeket, moss kezet! címmel minden évben május 5-én tartják.

One Beat – tánclépésben a higiéniáért fotó: Emlékgyár

A kézhigiénia fontossága mindannyiunk számára nyilvánvaló, az egészségügyben pedig hatványozottan lényeges – mondta érdeklődésünkre a kezdeményezés kapcsán András-Nagy Róbert menedzser, aki megjegyezte: világszintű statisztikák igazolják, hogy az egészségügyi személyzet csak kis hányada tesz ennek maradéktalanul eleget.

Rámutatott arra is, az Egészségügyi Világszervezet több éve karolta fel egy genfi professzor projektjét, amelyben öt olyan pillanatot határozott meg, amikor a kórházi személyzetnek kezet kell mosnia, s ugyanakkor – a hatékonyság jegyében – egy erre vonatkozó technikát, mozdulatsort is kidolgoztak, melyek a videóban is megjelennek.

Nem elég, ha fertőtlenítő, kézmosó szereket vásárol a kórház, a cél az, hogy a személyzet erre figyeljen és használja is – mutatott rá a kórházmenedzser, aki fontosnak tartja, hogy más csatornákon is emlékeztessék erre az egészségügyben dolgozókat.

A kezdeményezés jelentőségét jelzi, hogy a vidám, mozgalmas kisfilm díjmentesen jött létre a felvételeket készítő Emlékgyár, illetve a Love to Dance Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája táncosai jóvoltából.

Oktató-koreográfusuk, Molnár Enikő mintegy 360 gyermekkel foglalkozik immár hat éve a gyermekek palotájánál, a videóban pedig legrégebbi táncosai, az One Beat csapat látható, mely hazai és nemzetközi megmérettetéseken is indult már, s a közelmúltban egy barcelonai világbajnokságon is bemutatkozott.

Demeter Virág Katalin / Háromszék