Most, a Magyar Hazánkat szétszabdaló békediktátum 96. évfordulóján nem akarok valós, de közismert adathalmazok felsorolásával vagy pedig szintén valós és szívszorongatóan keserű visszaemlékezések idézésével emlékezni erre a világméretben is egyedülálló nemzetgyilkossági kísérletre.

Az olvasó talán megbocsátja azt, ha a sejtjeimbe is beépült, személyes Trianonjaimmal próbálom érzékeltetni azt a nemzeti tragédiát, amelyet immár öt-hat generációnak meg kellett szenvednie. Olyan ez, mint Koltay Gábor 2004-ben készült, méltán híres, 14 részes „Velünk élő Trianon” című filmsorozata.

Trianon azonban nem velünk él, hanem bennünk és körülöttünk. És mindkettő nagyon fájdalmas. Nyilván csak annak, aki magyar lelkű és nem pedig liberális világpolgár, aki ott van otthon, ahol éppen jól megy sora.

A bennem élő Trianonok már igen korán jelentkeztek.

Kisgyermekként nem értettem, miért beszélnek egy számomra rút hangzású idegen nyelven egyre többen a környezetemben, és engem miért csúfolnak bozgornak és miért bántanak. Amikor én sohasem bántottam őket és igyekeztem megtanulni a nyelvüket. Amikor négy és féléves koromban már olvastam és írtam, igaz, hogy csak nyomtatott nagybetűkkel, elkunyeráltam a nagyobb testvéreimtől az egyik iskolai füzetüket, hogy rajzolgassak és írogassak bele. A füzet borítóján egy országcímer virított, benne az idegen nyelvű felirattal: „Republica Populară Romînă”, amit a testvéreim tanítottak meg kiolvasni, illetve kiejteni. Amikor mindentudó és bátran szókimondó nagyanyámat megkérdeztem, miért lakunk mi Romániában, megkaptam az első történelmi leckét, amelyen nagyon elgondolkodtam. Később furcsa dolgok jelentek meg az iskolai olvasókönyvemben. Az egyik olvasmányban ezt olvastam: „drága hazánk, a Román Népköztársaság”, majd Veress Zoltán (akiről öt évtizeddel később tudtam meg, hogy „Ovidiu” fedőnéven szekus besúgó volt) „hazafias verse” így kezdődött: „Köztársaság, tudod-e mit jelent? / Népet, hazát és szabad életet”. Újra megkérdeztem nagyanyámat, hogy akkor most nekünk mi is a hazánk? Válaszából egy életre megtudtam, hogy a mi hazánk Magyarország, amelynek azonban az a része, ahol élünk, jelenleg ideiglenesen idegen megszállás alatt áll. Annak ellenére, hogy nagyapám annak idején végig hősiesen harcolt a Székely Hadosztályban az oláh rablóbanda ellen.

És ezzel számomra egyszer s mindenkorra megoldódott az identitás dilemmája. Ezt követően mindig tudtam, hogy ki vagyok, hova tartozom és mi a kötelességem a nemzetemmel szemben, és következetesen haladtam ezen az úton. Amelynek mérföldkövei voltak a gimnáziumból való kirúgattatásom (mert fellázadtam az óráin mindig a fajtámat mocskoló romántanárnő ellen), az öt kötetesre hízott megfigyelési dossziém a Szekuritáténál, végül pedig a hontalan útlevéllel való kiebrudaltatásom a szülőföldemről.

A mindennapi Trianonjaim, azaz Trianon elleni lelki lázadásaim máig tartó sorában említést érdemel egy közel három évtizeddel ezelőtti esemény. Az adonyi Művelődési Ház igazgatójaként, 1989 júliusában kivittem a helyi népi tánccsoportot vendégszereplésre egy Provence-i kisváros partner tánccsoportjához. Ottlétünk idejére esett az 1789-es szabadkőműves francia forradalom 200. évfordulója. Vendéglátóink felkértek, hogy vegyünk részt a közeli nagyvárosban, Marseille-ben tartandó nagy ünnepségen, és ún. menettánccal színesítsük az ünnepi felvonulást. A hatalmas tömegben a sorunkra várva támadt egy ötletem. Beléptem egy közeli cukrászdába és kértem néhány méter fehér csomagolópapírt a nagy tekercsről és egy vastag fekete filctollat. A kb. 4 méter hosszú és meglehetősen széles papírcsíkra jól látható nyomtatott nagybetűkkel ezt írtam franciául: „Vive la France! Mais laissez aussi vivre la Hongrie, coupée en cinq par le Traité de Trianon!” Azaz magyarul: „Éljen Franciaország! De hagyják élni Magyarországot is, amelyet öt darabra szaggattak a Trianoni Békeszerződéssel!” A forró napsütésben, népviseletben és nemzeti zászlóval felvonuló-táncoló magyar csoportot megtapsolták, majd, a rögtönzött transzparens szövegét elolvasva, meg is éljenezték. Vendéglátóink elvittek városuk templomába is, ahol a gyülekezet szeretettel fogadta az ünneplő népviseletbe öltözött csoportunkat, majd elénekeltük az előző napon begyakorolt „Boldogasszony Anyánk” kezdetű régi magyar himnuszt, amelynek szövegét és jelentőségét előzetesen ismertettem. Látogatásunk utolsó napján vendéglátóink elvittek egy La Grande-Motte nevű csodálatos tengerparti üdülőközpontba, ahol a fiatalok megérdemelten lubickolhattak egyet a Földközi-tengerben. Egyik barátommal, a tánccsoport egyik tagjával a strandon sétálgatva, felfedeztem egy nagy sátorban berendezett rögtönzött véradó központot. Hirtelen ötlettel beléptünk és adtunk egy-egy adag jó magyar vért. Amikor, egy kérdőív alapján, érdeklődtek véradásunk motivációja iránt, ezt válaszoltam: „C’est pour Trianon”. Azaz: „Trianonért”…

Mint látható, lappangó, belső Trianonjaim úgy törnek, robbannak ki néha a bensőmből, mint ama elpusztíthatatlannak tűnő szörnylény az A nyolcadik utas a halál című sci-fiben. Ott vannak azonban a minket körülvevő fizikai világban makacsul, tüntetően megjelenő külső Trianonok is, amelyek láthatóan, hallhatóan, tapinthatóan figyelmeztetnek arra, hogy a Hazánkat ellopták és a rablók lázasan igyekeznek eltűntetni mindent, ami arra emlékezteti őket, hogy „lopott ágyban nem lehet nyugodtan aludni”. Ilyen a magyar emlékművek lerombolása vagy más módon való eltűntetése, a magyar múltra emlékeztető műemlék-épületek megcsonkítása, szétlopkodása és romossá tétele, vagy pedig, ha ez nem lehetséges, átcímkézése, a megszálló rablónép „ősi építészeti remekének” való hazudása. Ilyen a legaljasabb cselekedet is, az ojtozi-sósmezői katonai temetőben nyugvó magyar hősi halottak sírkeresztjein a magyar nevek lecsiszolása és helyettük román nevek odapingálása. És ilyen a beteges félelemből fakadó identitászavar miatti román zászlóözön, amellyel görcsösen bizonygatni akarják, hogy az a település, amelyen még lakik valamennyi a sorvasztott és gyűlölt magyarokból, csak és kizárólag az övék: a rikító nemzeti színűre festett és minden oldalról fellobogózott lopott ágy, amelyben nem tudnak nyugodtan aludni. Ez a zászló-mániájuk néha abszurd és nevetséges túlzásokban nyilvánul meg, emlékezzünk csak arra, hogy Gheorghe Funar, Kolozsvár betegesen magyargyűlölő polgármestere oláh nemzeti színűre festette a Sétatér padjait, amelyeket a ráülők az ülepükkel illetnek, sőt a város összes közterületi szemétgyűjtőjét is! De még ezt is lehetett fokozni. A napokban újra a tordai sóbányában jártam, amelyet valóban ragyogóan kiépítettek és élményközponttá (de gyógyító-kezelő központtá is) alakítottak Phare-pénzekből 2005-ben, és megdöbbenve tapasztaltam valamit, ami tavaly még nem volt ott. A csodálatos látványt nyújtó, 120 méter mély tárna legalján, a beszivárgó vizekből létrejött sóstó közepébe is odabiggyesztettek egy póznára egy nagyméretű oláh zászlót… Jelezvén ezzel, hogy a föld alatt is az övék a lopott holmi.

Van azonban egy olyan külső Trianon is, amelyet kevesen észlelnek, pedig ott van Kolozsvár központjában. Az egykori M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Farkas utcai főépületének keramittal (sárga színű műkővel) burkolt falán, az Egyetem utcai oldalon, a saroktól kb. 3 méterre, szemmagasságban egy furcsa felirat látható, amelynek szövege a következő: „A[nul] 1919. M[a]i 20 zi. Trăi[a]skă România Mare.” Azaz: „1919. május 20. Éljen Nagy-Románia.” A korabeli középületek falának időtálló burkolására használt, nagyon kemény téglába egy nem túlságosan művelt, de kitartó egyén véshette bele valami nagyon kemény acéltárggyal (szurony?) ezt a „kiáltványt”, bizonytalan helyesírással (a balkáni írásmódú „A” betűk kihagyása, az „S” betű fordított írása, a „K” betű használata a latinos „C” helyett). Ami nem meglepő, hiszen a magát vlahból a jobban hangzó románra átkeresztelő balkáni keveréknép csupán alig néhány évtizede tért át a cirill betűsről a latin betűs ábécére. A mélyen bevésett feliratot később valaki megpróbálta kikaparással eltűntetni, sikertelenül. A diadalmaskodó „üzenetet” akkor karcolhatta be az egyetem falába a valószínűleg regáti (óromániai) elkövető, amikor a megszállók már erőszakkal elfoglalták és kisajátították a mások által épített egyetemet, az ismert szokásuk szerint. 1919. május 10-én ugyanis az egyetem vezetősége ultimátumot kapott a megszálló román hatóságoktól, hogy a tanárok tegyenek hűségesküt a román királyra, két éven belül tanuljanak meg románul, és akkor maradhatnak. A tanárok ezt a lehetőséget egyöntetűen elvetették. Május 12-én a román hadsereg erővel behatolt az egyetem épületébe, a tanárokat és diákokat kitessékelték az utcára. Csupán személyes holmijukat vihették magukkal. A megszálló rablók először kifosztották az épületet, majd a magyar tudományosság kincseit jelentő könyvtárat, oktatási eszközöket kidobálták a szemétbe vagy felgyújtották az egyetem belső udvarán. Május 20-án tehát feltehetően egy, a frissen lopott holmit őrző oláh katona véshette őrt álló unalmában ezt az illusztris feliratot a műkőbe, amelyen a mai napig, vérző sebként ott díszeleg.

Amint a fentiekből kiviláglik, Trianon a mai napig jelen volt és van az életemben, a mindennapjaimban. Igaz ugyan, hogy a magyar személyi igazolványomban (más nincs!) szülővárosom, Kolozsvár, magyarul szerepel, de mellette ott áll a „Romániának” gúnyolt lopott műállam neve, hogy életem végéig emlékeztessen arra, hogy „külföldön” születtem. És emiatt a személyi okmányok ellenőrzésére jogosult illetékesek (rendőrök, hivatali ügyintézők stb.) tekintetében azonnal megjelenik a felsőbbrendűség („Én a 93 ezer négyzetkilométeres Magyarországon születtem, tehát én igazi magyar vagyok!”) lenéző szemvillanása és azonnal keményebb hangon „intézkednek”. Volt már olyan is, amikor egy alig huszonéves rendőr suttyó meg is kérdezte: „Maga román?”…

Így hordozzuk magunkban az ellopott Magyar Haza honosságát, immár csak lelkünkbe beleégett emlékként, és cipeljük magunkkal a „külföldön születettség” halálunkig tartó bélyegét.

Addig, amíg, remélhetően még életünkben, újra össze nem nő, ami összetartozik. Még akkor is, ha ez ma a többség számára hihetetlen. Mert ne feledjük Tertullianus példamondatát: „Credo quia absurdum est”… Azaz: Hiszem, mert képtelenség, hiszem, akkor is, ha képtelenség.

És azt se feledjük, hogy egy nagyon régi nemzet esetében száz év nem nagy idő.

Csiby Károly  – A Zászló c. novelláskötetben megjelent novellája

27 hozzászólás

  1. anna

    az a nyilasnak nevezö ironak.MAGA ENGEM MEGKRITIZALT A HIBAS MAGYAR IRASOMERT.SZERETNEM TUDNI HOGY VAJOM
    MAGA TUD UGY IRNI AFARANCIAUL VAGY NEMETÜL UGY AHOGY EN IROM ESZT A NEHEZ NYELVET.
    En francia irodalmat e jogot vegeztem SOBONNABA PARIS.
    AZ EN ÜK-ÜK nagyanyam osztrak magyarul beszelt sö a szüleit FRANCIS josef nemeseget adott.MAGA EGY SZEGYENTELEN
    PARASZT .

    Válasz
  2. ANNA

    bravo sz.Hirmondo maguknak az ujsaguk europaban aaz egyedüli ami leirja az emberek gondolatatt.Meg erdemelnek a
    Nobel dijat de elöször meg kell tanulni eszt a nehez nyelvet.ann

    Válasz
    • Tóducz
    • Nyilas

      Kedves Anna.
      Bizony meg. Például, hogy az “egyedüli, ami” mert összetett mondat
      Meg azt, hogy a “Meg érdemelnék” azt úgy írjuk, hogy megérdemelnék. A Nóbel dij az Nóbel-dij, és “ezt” is meg kell tanulni, hogy a “de” előtt is vesszőt kell írni, ugyanazért mint az “ami” előtt.
      Legalább akkor, ha nyelvészetileg kritizálunk.

      Válasz
  3. antal m.

    Nem rég, egy történész szájából hallottam.,, A magyarok legnagyobb ellensége, a magyar,, Most fenn hasonlót olvastam Dobai írásaiban Is.
    Érdemes elgondolkodnunk ezen,- mindannyian!………

    Válasz
    • Tóducz

      Na és rajtunk kívül, a romákok, a tótok és a rácok!

      Válasz
  4. magdi

    Silany ember nem lehet magyar…

    Válasz
    • Wágner Ottó

      “Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” (Tamási Áron)

      “Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincs semmiféle értelme hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” (Márai Sándor, Füveskert)

      És aki ezt a hazát elárulja, az a nemzetet, a történelmet, őseinket és jövőnket árulja el.

      “bitang” szinonimái:
      huncut, csintalan, akasztani való, gazfickó, mihaszna, gézengúz, rosszcsont, pernahajder, csirkefogó, kópé, csibész, haszontalan, bajkeverő, nagyszájú, lókötő, semmirekellő, csalafinta, jómadár, ebugatta, hitvány, rosszalkodó, zsivány

      http://xxx

      Válasz
      • Dobai

        Nem ismertem a fenti Márai idézetet. Meg kell jegyeznem,
        hogy Sándor bácsi a fenti szavakat JF Kennedytől lopta csak
        egy kicsit átírta.
        Kennedy 1961-ben mondott hires beszédében ugyanez hangzott el.
        Ha nincs hazád, akkor keres magadnak hazát. Ezt én mondom,
        nehogy azt higgyék, hogy Ady Pistától loptam.

        Válasz
        • Nyilas

          Tisztelt Dobai úr.
          Ezek szerint Márai látnok lehetett, hogy 18 évvel korábban “ellopta” Kenedytől, a majdani beszédét.
          A Füveskert ugyanis 1943-ban született Márai tollából.
          Egyébként is lehet valami baj az ön magyar irodalmi ismereteivel. Vagy az enyémmel, ugyanis én nem tudom ki az az Ady Pista. De hát aki tud hazát keresni magának attól ez nem megy csodaszámba.
          A “haza” ugyanis az, hogy tudom, hogy Ady, az Endre volt, meg azt is, hogy
          Márai nem lophatott a 20 évvel későbbi Kenedy beszédből.

          Válasz
          • Dobai

            Akkor tévedtem kedves Nyilas. Kennedy lopott Máraitól.
            A Pista pedig csak egy vicc volt. Na, szent a béke.

          • Tóducz

            Kedves Dobai úr, a béke nem szent. Trianonkor, a béke nevében szentségtelenítették meg 2/3-dal Mária országát a kis és a nagy antantos fekete “angyalok”.

  5. Mikulás

    „külföldön” születtem. És emiatt a személyi okmányok ellenőrzésére jogosult illetékesek (rendőrök, hivatali ügyintézők stb.) tekintetében azonnal megjelenik a felsőbbrendűség („Én a 93 ezer négyzetkilométeres Magyarországon születtem, tehát én igazi magyar vagyok!”) lenéző szemvillanása és azonnal keményebb hangon „intézkednek”.

    Hát csonka-Magyarország hazámban magam is sok megaláztatást szenvedtem az “igazi magyarok” részéről, mert hogy én “román fiú” vagyok. Részben emiatt is menekültem ki Amerikába, mert rosszul esett, hogy saját magyar véreim románnak gúnyoltak.
    Ez a mi nemzeti bűnünk, magyaroké, hogy egymás torkának esünk és egymást bántjuk, ahelyett, hogy összetartanánk. Én erre gondoltam amikor azt hallottam, hogy az idei Csíksomlyói Búcsún a nemzeti megbékélés és megbocsátás szükségéről beszélt a püspök úr aki a fő prédikációt tartotta.

    Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      Mikulás 2017-12-01-n 23:06
      Az elvándorlás a Kárpát-medencéből eredményezhet személyes karriert, de semmit nem old meg a magyar nemzet gondjaiból.
      “”Ez a mi nemzeti bűnünk, magyaroké, hogy egymás torkának esünk és egymást bántjuk, ahelyett, hogy összetartanánk.”” — Ez sokat emlegetett tipikus ostoba klisé! Nem lehet “nemzeti bűn” az, amiről ki-ki egyénileg dönt. A BŰN AZ ELKÖVETŐKÉ ÉS NEM A NEMZETÉ.
      Sok van amit nagyon unok, és nagyon nem kedvelek “MIKULÁS” szövegeiből!!!

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves h.T, politikusaink határon innen és túl mindig, a nemzet nevében és annak felhatalmazásával védenek vagy árulnak hazát

        Válasz
        • hÍMES TOJÁS

          Tóducz 2017-12-04-n 15:45 Olvastam. Ez a beszólás ITT nekem butaságnak tűnik.

          Válasz
          • Tóducz

            Hát itt, amit nem Ön ír az mind butaságnak tűnik Önnek. Mások más véleményen vannak!

          • Dobai

            Szerintem Tóducz úr nem ír butaságot csak néha meg kell
            hámozni a belővéseit. Há a banánt se eszük héjastól.
            Na igen, még egy kis aprócsa hibája van, éspedig az,
            hogy öneki még nem hímesek a tojásai.

    • András

      Remélem jó ott neked és nem vágysz Haza. Remélem eszedbe sem jut hogy furdaljon a lelki ismeret amikor látod a hírekben hogy Csíkban, Sz.Györgyön vagy Kolozsvárott harcias románok vonulnak, és te nem vagy ott. Remélem tudsz majd aludni ha a gyermeked / unokád angolul válaszol akkor is ha te magyarul szólsz hozzá.
      És remélem nem mást fogsz hibáztatni ha egy nap már nem lesz többet Erdély csak Ardeal. Az olyanok miatt mint Te zárják be sorra az iskolákat, rendelőket, miattad lesz egyre több hely a Kárpátokon túlról érkezőknek.
      De téged ez ne zavarjon. Örülünk a sikerednek, titkon mi is vágyunk egy újabb autóra, nagyobb esetleg saját lakásra. De nem bármi áron. Nem ezen az áron.
      Béke veled.

      Válasz
      • Dobai

        Andrást az nem zavarja, hogy Sepsi vagy Kolozsvárott masirozó
        oláh sereg ellen fellépő fiatalokat saját fajtársa dobja fel
        a Secunál. Andrást azt sem zavarja, hogy székely városokban
        egyre többen román iskolába íratják a gyerekeiket.
        András az ellen sem emel szót, hogy a magyar ott tesz be a
        magyarnak ahol tud, és ott és akkor csapja be ahol tudja.
        Tapasztalatból mondom. Udvarhelyen a Kauflandban a mélyszékely
        olyan profi modon csapot be, hogy azt külön díjazni kéne.
        A Gyilkostónál csak 3 percre hagytam el az asztalt, mustárt
        kértem a miccsemhez és a napszemüvegel eltűnt. Drága szemüveg
        volt kérdem a mellettem ülőket(magyarok voltak), nem látták
        ki vette el a szemüvegem? Nem. Még voltak hasonló élményeim,
        de azókat megtartom magamnak. Az igazság az, hogy e. magyarság
        egy része már elbalkániasodott csak még nem vette észre. Sajnos.
        Drága András, egyezzünk meg abba, hogy ki-ki maga töndtse el azt,
        hogy a gyerekeit vagy unokáit milyen környezetben neveli fel.

        Válasz
      • Mikulás

        Hát kedves András, az én helyzetem eléggé egyedi lehet, mert én jól emlékszem, óvodás koromban azon töprengtem, talán a víz is szilárd elemi darabkákból állhat mint a homok, s lám a homok is folyékony valamennyire. Ez volt Mikulás óvodai atom-elmélete, akkor amikor még se atomokról, se molekulákról nem hallottam senkitől. Én egész életemben ilyen különc voltam, engem mindig a tudás, igazság és bölcsesség utáni vágy hajtott, Erdélyből Magyarországra, Magyarországról Amerikába. Szóval nem az új és a mégújabb autó, a nagyobb lakás, a saját lakás, engem nem ezek hajtottak.
        Van is bennem egy adag egészséges önzés, mert aki nem akarja az igazságot és a bölcsességet ilyen elkötelezett, mondhatnám ilyen megszállott módon keresni mint én, az legyen szíves álljon félre az utamból és ne hátráltasson engemet.
        Amerikai kiruccanásom egyik legfurcsább nyeresége, amit jelenleg még a tudományos képzettségemnél is többre tartok, a Katolikus Egyházba való hazatalálásom. Nekem Amerikáig kellett jönnöm, hogy felfedezzem, micsoda káoszban, tévelygésben élnek a katolikus igazságot eltaszító Protestáns és Ortodox Egyházak, nekem itt kellett látnom megoldhatatlan krízisüket, és hogy már szökőár méreteket öltött a nem-katolikus keresztények menekült áradata a Katolikus Egyházba. Itt Amerikában ahol minden van a görög-orosz-román-szerb tévelygéstől amit Ortodox Egyházaknak hívnak, a német-svájci-svéd-angol-skót tévelygésig amit Protestáns Reformációnak hívnak, és még azon is túl, Mormonok, Jehova Tanúi, Nazarénusok és így tovább az újkeletű amerikai tévelygésekkel, én itt találtam rá a Katolikus = Egyetemes Egyház igazságára.
        Majd még tovább is részletezhetem, ha akarod, de hát engem ilyen nem-pénzügyi megfontolások vezettek Magyarországon át Amerikába, és tulajdonképpen megtaláltam, amit kerestem. Nem pénzt találtam, hanem önálló gondolkodást és a saját lábamra állás képességét, tudományt kutató emberként, sőt ennél magasabb célokat is elértem, igazságot és bölcsességet tanuló emberként.

        Válasz
    • Mikulás

      Büszkén beszélhetünk a magyar konyháról, a magyar virtusról, a magyar tudományról és magyar felfedezőkről, a magyar sportról, hiszen annyi olimpiai érmét gyűjtünk be minden alkalommal, mint nálunk sokkal nagyobb országok. Most talán lejjebb csúszott, de nemrég büszkén beszélhettünk a magyar oktatás színvonaláról is, hiszen fehéren-feketén kimutatták a statisztikák, középiskolai végzőseink a világ 3-5 legjobb országa közé kerültek olyan tárgyakban, mint matematika és a természettudományi diszciplínák.
      De magyar nemzeti bűnünkről, az összetartás hiányáról nem beszélhetünk, mert az sérti egyesek fülét? Ugyan már! Sőt elmondom, engem Amerikában magyar kolléganőm fúrt akinek az ajánlására eredetileg kijutottam, mert nem tudta elviselni, hogy labor vezető voltam és így kolléganőm felettese is lettem, fiatal korom ellenére. Kínai munkatársam viszont, aki ugyanolyan korosztály mint idősebb magyar munkatársnőm, aki tudományos szempontból rendkívül sokat tudó és sok eredményt elért kolléga, mindig totálisan lojális volt hozzám mint labor vezetőjéhez. És ráadásul az engem fúró magyar kolléganő nem is tartózkodott folyamatosan Amerikában, Magyarország és Amerika között ingázott, ellenben kínai kollégám folyamatosan ott volt velem. Mégis volt pofája fúrni engemet és keresztbetenni, ő aki két ország közt ingázott engem fúrt aki Amerikában tartottam a frontot évek óta és sikerre vittem a tudományos projektünket.
      Szóval én a magyar ocsmányság fullánkját még Amerikában is megtapasztaltam, Amerikáig követett ez a magyar átok, hogy magyar magyarnak tesz keresztbe és magyar magyarnak farkasa, hát el is menekültem hogy olyan munkahelyen dolgozhassam ahol nem kell ilyen magyar szemétségekkel felőrölnöm az energiámat és az idegeimet. Magyar kolléganőmnek még arra is volt pofája, hogy miközben nekem azt hazudta, a közösen megállapított és nagyfőnökünk által jóváhagyott projekten dolgozik, ő titokban egész máson dolgozott és engem azzal áltatott, hogy hát nehezen mennek a kémiai szintézisek, sok a technikai probléma, ezért nem halad velük. Holott ha megmondta volna, hogy ő máson dolgozik mint amiben megállapodtunk, két másik embert bízhattam volna meg azoknak a szintéziseknek az elvégzésével. Egy egész labor munkáját vetette vissza az ocsmány hazugságaival.
      Én nagyon megcsömörlöttem az ilyen magyar típusú ármánykodástól és sajnos, ezt a legőszintébben mondom, én bizony több becsületet és lojalitást tapasztaltam különböző ázsiai országokból származó kollégák részéről azóta is.

      Válasz
    • Mikulás

      Még annyit elfelejtettem hozzá tenni, hogy amikor albérletbe mentem az egyik városban, amerikai zsidó házibácsim aki jó humorú és tájékozott idős úriember volt, kérdezte milyen nemzetiségű vagyok. Mondtam, magyar vagyok, mire ő azt felelte, ő úgy hallotta és igaz-e, hogy akinek magyarok a barátai, annak már nincs is szüksége ellenségekre? Én meglepődtem (nem kellett volna!) és azt feleltem, remélem ez az állítás nem igaz! Házibácsim pedig erre mosolyogva azt felelte, ő tulajdonképpen ezt a mondást nem magyaroktól, hanem románoktól hallotta.
      Szóval így látnak minket magyarokat a románok Amerikában, így jellemeztek bennünket magyarokat egy amerikai kertvárosban élő zsidó házibácsi (főbérlő) számára, és ez engem akkor eléggé szíven ütött, de úgy látom, igazat mondtak a románok. Rátapintottak nemzeti hibánkra, nemzeti bűnünkre, gyenge pontunkra, és nekünk ezért nem duzzogni kellene mint a sértett kisgyereknek, hanem egy kicsit magunkba kellene szállni, bűnbánatot tartani, és megtanulni szeretni egymást és jobban összetartani.

      Válasz
    • Sorok-Soros

      A hazajaban sok megalazast szenvedett??? Azelott zerdelybe szenvedett??? Es kimenekult AMERIKABA???? A szulei is szenvedtek mert Katolikusok voltak??? Szoval mindenhol uldoztek,gunyoltak es ,,kimenekult,, Amerikaba,ahogy allitja. Aztan mi tortent?? Ott mar nem uldoztek???,vagy ott is? Azt hiszem,hogy a sok zsakhordas az agyara ment,es a sok csilingelestol (H)idegrazast kapott,es a sugarzastol agyhugykove lett.

      Válasz
      • Tóducz

        Kelemetlen, lélekkínzó betegség a paranoia, úgy az elszenvedőnek, mint a környezetének is.

        Válasz
  6. Simándy zsuzsánna

    Szerintem Erdély örzi Magyarország lelkét. És a lélek örök.

    Válasz
  7. Pál

    Egyet erzek ezekkel szövegekkel. :(

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.