A Szigligeti Színház három társulatának tizenegy előadását láthatja újra a közönség a május 29. – június 3. között immár hagyományosan megszervezett Miniévad keretében. A 2017/2018-as évadban bemutatott produkciók mellett közönségtalálkozókra, koncerte és díjátadó gálára is sor kerül.

Az évad végi szemlét a szilveszterkor bemutatott Rejtő Jenő-átirat, a Vesztegzár a Grand Hotelben nyitja: a fordulatokban bővelkedő, sziporkázó humorú történetet Varró Dániel dalszövegei és Darvas Benedek slágergyanús zenéi színesítik. A Szigligeti Társulat tizenhat színművészét, tucatnyi epizódszereplőjét és egy héttagú zenekart felvonultató előadást május 29-én, 17 órától láthatja a közönség.

Május 30-án, 16 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Senki madara című előadásával folytatódik a Miniévad. A Szabó T. Anna egzotikus történetéből inspirálódott előadás valóságos összművészeti produkcióvá állt össze Tóth Tünde rendezésében, hiszen a tánc, a különböző stílusú zenék, a költészet és a képzőművészet ötvöződnek a színpadon.

Számos fesztiválszereplés után ismét itthon látható Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című Debüt-díjas alkotása. A Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében színre vitt produkció egy rendhagyó szerelmi történetet és egy fiú utolsó napjainak vallomásszerű összegzését tárja a közönség elé. A stúdiótermi előadást május 30-án, 20 órától láthatja a közönség.

A Miniévad harmadik napja a Lilliput Társulat két előadásával nyit: május 31-én 11 órától a Szegény Dzsoni és Árnika című Lázár Ervin-mesét, 13 órától pedig Oscar Wilde A boldog hercegét láthatják a legkisebbek. Szintén május 31-én, 19 órától a Gothár Péter által rendezett Kakuk Marci tér vissza a Szigligeti Színház színpadára.

Június 1-én, 17 órától Tőkés Imola és Györfi Csaba kamaraszínházi táncelőadása, a Vakfolt, illetve 19 órától a Hubay Miklós születésének századik évfordulója alkalmából műsorra tűzött musical, az Egy szerelem három éjszakája kerül műsorra.

Gyermeknap alkalmából igazi családi kikapcsolódást ígér a június 2-án, 17 órától műsorra tűzött VANmeSE című zenés előadás. A kortárs gyermekversekből és a magyar népdal-örökségből inspirálódott előadást Foltin Jolán rendezte. Június 2-án, 19 órától a generációs kérdéseket előtérbe helyező Mrozek-dráma, a Tangó lesz látható a Szigligeti Stúdióban.

A Miniévad záróelőadásaként a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába meghívást kapott A kaukázusi krétakört tekintheti meg a közönség. Az Anca Bradu által rendezett, a szeretet hatalmáról szóló, megrendítő erejű előadást követően kerülnek átadásra a társulati díjak.

Az előadások mellett négy közönségtalálkozóra kerül sor: a május 29-én 20 órától, május 30-án 21:30-tól, május 31-én és június 2-án 22 órától tartandó eseményeken az egyes előadások alkotói és a Miniévad meghívott kritikusai fognak beszélgetni. A közönségtalálkozók helyszíne a Szigligeti Stúdió. Szintén a stúdióban koncertezik a Szigligeti Színészzenekar: az évadzáró zenés bulira június 1-én kerül sor; a belépés ingyenes.

A Szigligeti Színház Miniévadának programja már elérhető a www.szigligeti.ro honlapon, ugyanakkor hamarosan böngészhető lesz a FestivApp okostelefonos applikáció segítségével is. A Miniévadra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. A szervezők felhívják a nézők figyelmét, hogy a Miniévad előadásaira a fel nem használt bérleteket is érvényesíthetik. (Sajtóközlemény)