Nemcsak az uborkaszezonnak köszönhető, hogy oly heves indulatokat váltottak ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy héttel korábbi szavai az egyesülés meg-, illetve meg nem ünnepléséről. A nyilvános térben – televíziókban, újságokban, világhálón – megjelent cikkek, hozzászólások jól tükrözik a román társadalom jelenlegi állapotát, viszonyulását hozzánk, magyarokhoz, és pontosan jelzik azt is, mire számíthatunk jövőben, a nagy centenárium évében.
Az alaphangot megadta az egyértelműen szekus kötődésekkel rendelkező, ugyancsak kétes, de jól csengő nevű Nemzeti Koalíció Románia Korszerűsítéséért, és nagy lendülettel csatlakoztak hozzá a legjelentősebb véleményformálók.
Többségük Kelemen fejét követelte, a háládatlan magyarok kipucolását Romániából, hogy végre megvalósulhasson a nagy álom, a színtiszta nemzetállam. Kevesen, nagyon kevesen vették a fáradságot, hogy elgondolkozzanak az RMDSZ-elnök mondandójának lényegén: valóban, mit is adott Románia Erdélynek az elmúlt száz esztendőben? Nyert vagy veszített a régió a nagy egyesüléssel? Édesanyja vagy gonosz mostohája volt e térségnek a román állam, amely kihasználta, kizsigerelte, gáncsolta fejlődését?
Nehéz lehet a szembesülés azzal, ami e néhány, nagyon kevés írásból kitetszik. Az elmúlt száz esztendő minden korszakában – lett légyen királyság, kommunista diktatúra vagy nyugati típusú demokráciát imitáló berendezkedés – a bukaresti elit folyamatosan az erdélyi gazdaság, kultúra és szellem lerombolására törekedett.
Oly nagy volt a félelem, hogy elveszíthetik a hatalmas szerencsével ölükbe pottyant régiót, hogy nem engedték s mai napig nem engedik természetes módon fejlődni, igyekeznek megölni, nacionalista szólamokkal megsemmisíteni szellemiségét. És mindez nemcsak a magyarok ellen irányult, irányul, hanem az erdélyiség ellen.
Láthattuk, miként került tiltólistára március 15-én a székely zászló mellett a románok által 1918-ban felvonultatott Erdély-zászló is.
Erdély Magyarországhoz csatolásának már régóta nincs realitása, még függetlenné válása is esélytelen, olyannyira románná vált az elmúlt száz esztendőben. A félelmek azonban ma is olyan nagyok, hogy nem merik engedni szabadon fejlődni, esélyt sem adnak szárnyalására, nem hagyják motorrá válni, amely maga után húzhatná a többi vánszorgó régiót. Inkább elbalkánosították, lezüllesztették, s ha mégis felüti fejét itt-ott a transzilván szellem, nemzetféltő indulatok söprik el.
Rendkívül kényes kérdést vetett fel Kelemen Hunor, ezért volt oly heves a válasz. Látszólag az a kijelentése váltott ki indulatot, hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük jövőben, pedig tulajdonképpen a szembesülést szeretnék elkerülni, hogy egész Erdélyt, az egykori tündérkertet feláldozták a nacionalista rettegés oltárán.
Pontosan tudják, a válasz a kérdésre, hogy mit adott Románia Erdélynek, nemcsak a magyarok, de a románok számára is lehangoló.
Farkas Réka / Háromszék