Forrás: Facebook

14-29 éves fiatalok számára szervez konzultációt a Com'On Románia projekt a Szent György Napok keretében: a World Café módszeren alapuló strukturált párbeszéd célja bevonni a fiatalokat a városukban, közösségükben meglévő problémák azonosításába és a lehetséges megoldások feltérképezésébe. A Com’On Caféra április 27-én, pénteken 16 órától kerül sor a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.

A Com'On Románia több romániai városban – Szatmárnémeti, Szászrégen, Nagybánya, Suceava, Bákó – szervezett már strukturált párbeszéden alapuló eseményeket, mintegy 250 fiatalt megszólítva.

A Com’On Románia projektet az a kolozsvári székhelyű PONT Csoport bonyolítja le, amely többek között a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 pályázat ötletgazdája és megvalósítója volt, majd szakmai tanácsadóként segítette a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021 pályázatot. Ugyancsak a PONT Csoport kezdeményezte a Románia Ifjúsági Fővárosa programot is, amelynek szakmai koordinációs munkáját is ellátja.

A Com'ON Cafén a résztvevők kis csoportokban gondolkodnak és beszélgetnek előre megadott témák mentén, majd a csoportok összetétele megcserélődik, és így folytatják a beszélgetést. A végén bárkinek lehetősége nyílik nyilvánosan is elmondani a gondolatait, ötleteit.

A sepsiszentgyörgyi Com'On Café formátuma a következő lesz:

Köszöntő
Első blokk (30 perc):
– Ha én lennék a polgármester...
– Ami legutóbb kiakasztott a városban, az...
– Amit leginkább hiányolok Sepsiszentgyörgyön...
Második blokk: (30 perc):
– Mit tehetnél meg már akár holnap is a városodért?
– Mi az az ügy, ami a legtöbb embert meg tudna mozgatni a városodban?
– Van nyolc órád. Milyen önkéntes tevékenységekben veszel részt?
Pódium

Az ötleteket, javaslatokat a szervezők összesítik és közzéteszik, illetve továbbítják a döntéshozók irányába is.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/233834963860410/

Jelentkezési űrlap: https://goo.gl/D7UAFc

A Com'on Románia projektet az Erasmus+ támogatja az Oktatási és Szakképzési Programok Országos Hivatalán keresztül. A Szent György Napok keretében szervezett Com'On Café partnerei a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Háromszéki Ifjúsági Tanács. (sajtóközlemény)