Megrázó üzenetű reklámot készített egy civil szervezet Mentsük meg Verespatakot címmel a tervezett bányaprojekt elleni tiltakozásként.
Az egyperces fekete-fehér klipet egy elhagyott bányában forgathatták – egyszerű képek annál erősebb üzenettel. Románia vezető színésznője, Maia Morgenstern (ő játszotta Máriát Mel Gibson Passiójában) besétál a képbe, leül egy egyszerű faasztalhoz, és az erős szélben elkezdi levetni magáról arany ékszereit.
– Jó napot! Maia Morgenstern vagyok, és adományozni szeretnék azoknak, akiknek feltétlenül szükségük van aranyra – mondja, és szó szerint kitépi a füleiből az ékszereket. Az utolsó mondat közben elered a vére, a nyakán elindul lefele egy sötét vércsík. „Tessék Uraim, ez az összes aranyam, csak hagyjanak minket békén!” – fejezi be. A kisfilm végén egy felirat látható: „Egy ember többet ér, mint az arany, amit visel. Egy ország is. Verespatakot ismerjék meg az igazságról, és ne az aranyról, amit rejt.”
sámán írta (2012-06-20 19:38:36) Soha életemben nem láttam élőben (life) egybe még ennyi aranyat. Én tehát nem tudnám eljátszani ezt a vértől csöpögő, megrázó hatású, hátborzongatóan nyers, olcsó reklámcirkuszt. Meg aztán újabb aranyakat sem tudnék vásárolni a nem létező feláldozott aranyaim helyébe. Pedig adósságom, az volna bőven, de sajnos pechemre nem vagyok pont, pont, pont xxx. Pont az nem vagyok, pedig nem jó üres zsebbel lófrálni ebben a szomorú világban!
Kérdés itt az is, hogy Rosembergék, kit, melyik közeli üzlettársukat hagyták ki meggondolatlanul a nagy verespataki buliból, hogy az ilyen hosszú időn keresztül ily ügyesen képes nekik mindannyiszor betenni az ajtót?
És az is kérdés, hogy ez a reklámfilmecske miért pont most, kevéssel a kormányváltás került a nagyérdemű elé? Jó lenne tudni, a zsaroló kilétét, címét, telefonszámát! Csaknem Naum Kornélia kisfia lenne az, akit most egyesek történetesen plágiummal vádolnak? Vagy talán mégse telefonáljunk, mert röviddel utána már minket is felfognak keresni a kedves SRI-ék!
vKF-5 írta (2012-06-18 20:28:30) Kedves "wejam", lehetőleg ne is költözzenek vissza!
kritikus írta (2012-06-18 15:34:11) PPP, mint vizuális termék állod a helyed még a saját értékrended szerint is. Tőled a néző sír ! De lehet az alkotó is...Te magad vagy egyedül az Ember Tragédiája !
wejam írta (2012-06-18 11:27:34) VKF-5, ön megint félrebeszél. Az említett színésznő népe már nagyjából kiköltözött Erdélyből.
PPP írta (2012-06-18 08:24:59) műkritikus, félműveltségednél csak az ízlésficamod nagyobb neked is, amint azt van "szerencsém" konstatálni
PPP írta (2012-06-18 01:59:28) Hopka, kár a szóért. Nagaszaki is egy a sok közül, ne fecsérelj ennyi energiát rá.
VKF-5 írta (2012-06-18 00:21:14) Kedves "Dezső", nem is kívánom megismerni a továbbiakban sem!
Kedves "Nagaszaki", dehogynem.
műkritikus írta (2012-06-17 23:30:36) PPP, akkora üresség zúg ki a fejedből mint abban az csupasz bányában fújó szél ! De őszintén...Kész dráma számodra, csak még meg kell értened. Lehet kell még vagy száz év hozzá, úgyhogy nem éred meg sajnos e megvilágosodást.
Hopka írta (2012-06-17 22:11:44) Na, itt is megjelent Nagaszaki, a gyurcsányista provokátor. :) Tudjuk ki vagy, a stílus maga az ember, ne mutogass ránk álnév alól te hazug Júdás! Torzítasz és hazudsz, az embereket pedig ,magasról lenézed, ahogy más fórumokon is szoktad. Mennyit fizet a főtanács azért, hogy hétvégenként szapuld az erdélyi magyarokat? Kotródj innen, te idegenszívű cianidos uraiddal a magad által javasolt "idegenbe", vagy épp az áltlad áhított Nagaszakiba, bár ott már megcsinálták elődeid a bajt.
PPP írta (2012-06-17 19:04:55) Nagaszaki, citerázik bennem a meggyőződés, hogy félrebeszélsz. Vagy nincs ízlésed, vagy fogalmad nincs arról, milyen hatásmechanizmusok, dramaturgiák alapján válik ütőssé egy vizuális termék, egy reklám. Így biztos nem, ahogy ezek csinálták. Sírjon a néző, és ne az alkotó, főleg ne a végrehajtó - ez pl. alapszabály az előadó művészetben, sok más mellett. Túlságosan körülmantrázzák már a témát, és az érzelmi felfokozottságban, ebben a flúgos entuziazmusban most túllőttek a célon. Nézz utána, olvass utána, tanulj, különben megbux. Vagy hallgass, ha nem értesz hozzá.
Marika írta (2012-06-17 18:55:33) Összezavartak, mindjárt nem lehet tudni mi miért, vagy kiért van...
Nagaszaki írta (2012-06-17 16:04:32) VKF-5! te nagyon egyszerű gyerek vagy. Így nem sokat segítesz a népednek.
Dezső, PPP! túl sok háborús pornót néztek, kurafik, elromlott az ingerküszöbötök!
Kedves egyéb meg nem nevezett urak, ti sokan! Nem túl cizellált az olvasmánylistátok, ahogyan gyakran ostoba, együgyű kommentekkel villogtok itt belterjesen, egy beltenyésző közegben. Még szerencse, hogy a világ nem hall titeket, mert nem tud magyarul. És valószínűleg, ha rajtatok múlik, nem is fog kedvet kapni ahhoz, hogy megtanuljon. Egyébként ilyen mentális állapotban aligha fogjátok előrébb tolni az autonómia szekerét! Urak, válogassák meg dioptriáikat, nyissanak a csipán, tegyék ki magukat az idegennek, többféle, választékos szemléletnek, ne féljenek, vacogjanak a változástól, mert különben a kollektív változás sem jön el. Milyen jogvédő, autonómia-építő válik magukból, konkrétan mit fognak ennek érdekében tenni, vagy egyáltalán, példamutatóan élni, cselekedni, blablabla, ha nem kezdenek el gyomlálni máris kobakocskáikban! :)
Üdv!
Itzak írta (2012-06-17 13:37:14) Én nagyon aggódom a románokért, mert elkövetik azt a hibát, hogy kiaknázzák Erdély földjéból azt ami nem az övék. Trainonban csak a területet kapták meg egy bizonyos időre, 80 cm -re ami a föld alatt van azt nem. Amikor mindent vissza kell adjanak jogos tulajodnosának akkor a jogtalanul kialnázott altaji kincsekért kártáritést kell majd fizetni. Nagyon aggódom a románok miatt, vajon hogyan tudják mjad azt a hatalmas értéket visszafizetni ?
Sanyi írta (2012-06-17 12:36:18) A "dákoromán" megjelenítők már Szegeden is megjelentek a böhöm-nagy multinaCIONális bevásárló-központjukkal az Árkáddal. Ami, amely megnevezés mint a székely-magyar rovásírás egyszerűen csak visszafelé olvasandó - hasonlóan a Szuez/Zeusz-hoz, az Amor/Roma-hoz vagy a Sumér/Rémus-hoz - csak most szótagonként. Puszta "véletlenségből" a Dák Rá/Dák NapIsten jön ki - amit aztán úton-útfélen reklámozva tudatosítanának - mondván hogy Szeged is "ősi román föld". No persze a "németek" sem mézes-mázosak velünk magyarokkal szemben. Hiszen a Rossman/Rosszember kentaurt/nyilast/magyart puszilgatni kell - hogy úgymond "jóvá" váljon. Holott ők a gonoszak, nem pedig a REPÜLŐ/TÁLTOS Skorpió-lényegű KentaÚr-nő/CentaÚr-nő/10-es Úr-nő MAGYAR. Az utóbbi ugyanis Szeretet-elvű, aki az Égigérő paszulyra/Életfára - vagyis a Fára/J/ó. Ez lehet a bibi - hogy ők nem jók a Fára-Ó - vagyis nem Királyok és Királynők. Aztán a közismert "nájki"/Nike-cégnek is annyi köze van Niké Istennőhöz - a Kutyás/Szíriuszos PászTor Orion SzerElméhez - mint a zsidóknak a magyarokhoz - vagyis semmi.
S.T. írta (2012-06-17 12:34:17) @Aranyosvidek
Vegyen be egy nyugtatot!
lovas írta (2012-06-17 10:26:01) Jó üzlet: 6% arany, 100% ciánért cserébe.
PPP írta (2012-06-17 10:12:05) Nem sokkoló. Hatásvadász! Nem megrázó. Giccses!
gipsz jakab írta (2012-06-17 09:54:58) Na a bukaresti vezetést ne félj, nem sokkolja.
csak vélemény írta (2012-06-17 09:46:42) Ez több mint egy szerep! Ha valaki ezt nem érzi, akkor más a véleménye is. Remélem értik az üzenetet!
Misi írta (2012-06-17 09:30:34) A világ a pénz körül forog barátaim,miközben egyesek mesés vagyonokra tesznek szert, mi modern rabszolgák vagyunk !Csak hagyják ,hohy éldegéljünk az 500-1000 lejes fizetésekből !
Tiszta szégyen ez az ország,tiszta szégyen ez a világ ...
Dezső írta (2012-06-17 08:19:07) Maia Morgenstern eljátszott egy szerepet!
Aranyosvidek írta (2012-06-17 08:07:50) Szemet amerikaiak hogy rohadjanak meg ott ahol vannak a hatalomvagyukkal egyutt!!!!!!!!!!!
Maia pedig negyon bator volt ebben a kis ellenreklamban, MINDEN ELISMERESEM UGY MINT EMBERKENT UGY MINT SZINESZNOKENT
Dezső írta (2012-06-17 07:31:40) VKF-5, nem ismeri a színésznőt!
Olvasson róla, mielőtt ír.
Sanyi írta (2012-06-17 04:54:24) Az nyilvánvaló hogy a környezetbe való brutális beavatkozás egyike a legsúlyosabb bűnöknek. A Föld-Anya meg a Teremtés majd elbírálja ezeket a dolgokat. Mindez természetesen a háttér-hatalom műve pro és kontra - a helyi megjelenítői által megvalósítva. Akik éppen az úgymond "fénytápláló/fénypusztító" szabadkőműves kiegyensúlyozást demonstrálják.
Jelen esetben a verespataki ciános arany-bányászkodás a negatív, azaz a fényt pusztító dolog. Melynek konkrét "megjelenítői"/felelősei persze nincsenek megnevezve. Az úgymond "egyensúlyt" vagyis a fény-táplálást Maia Morgenstern - a Maja-Hajnali Csillag, vagyis a VÉNUSZ jeleníti meg. A színésznő nevében mindez - korántsem véletlenül - benne van. Mármint az utalás a 2012.06.06.-ai Vénusz-tranzitra. Valamint az utalás a 13 Baktumos Maja-korszak végére - azaz a 2012.12.21.-ére. Mit is mondott Jézus ? "Aki győz annak adom a Hajnali Csillagot." Talán nem kéne - illumináti bevett szokásként - egyesekkel újfent "Istent" játszatni. Jelen esetben Vénuszt/Aphroditét/Hathort. Tehát ugyanaz a "láthatatlan kéz" miután ELVETT - AD is, ha mást nem egy szívmelengető videoklippet. Ettől persze még a ciános-bánya vígan beindulhat - freeMASONék mossák az "egyensúlyozó kezeiket".
VKF-5 írta (2012-06-17 03:38:47) Maia készítsen egy olyan reklámfilmet, amelyen saját népe nevében visszaszolgáltatja Erdélyt jogos tulajdonosának, a magyar népnek, és kiköltöznek innen.
Csíki Gergely írta (2012-06-17 00:45:38) Milyen érdekes, hogy a Román Audiovizuális Tanács, amelynek erdélyi "magyar" vezetőségi tagja az a nagyváradi Szatmári Ferenc, aki az erdélyi Mária Rádió igazgatója és tulajdonosa-tölcsérrel tölti az emberek fejébe, hogy milyen jó (nekik, vagyis a nemzetközi pénzoligarchiának) a cianidos bányászat, közben nem gondolnak arra, hogy megmérgezik Erdélyt és júdáspénzért árulják ki, szinte semmiért, csekély magánhaszonért altalajkincseinket, amely nem másé, hanem a Szent Korona tulajdona. Hát ennyire kedves Erdély a románoknak nacionalistáknak és erdélyi csicskásaikank. Bezzeg egy autópályát több mint tíz éve nem képesek építeni! Lelke és élete rajta azoknak, akik részt vesznek Erdély kiárúsításában és a lakosság tönkretételében!
Jozsef írta (2012-06-17 00:24:03) Igen megrazo jelenet ,haszon a penz elvakitja a donteshozokat egy par ev alatt szet- szedik a hegyet es utanna eltunnek mindent ott hagyva az okozott kar felbcsulhetetlen lesz Canadaban van 44-aranybanya itt nalunk 7-minek kell meg tobb ...tisztelettel
piszkapeti írta (2012-06-17 00:01:39) vfkcs!!!Ne ocsarolja ezt a gyonyoru iskola-bentlakast! Valakinek halasak kellene legyunk mert lelket lehelt az anyagba hogy elhessunk. Becsuljuk meg a levegot, a vizet, a napfenyt, a szellot es oruljunk minde napnak, minden szivveresnek. Szoval ne legyunk halatlanok!!! Ha aranyfedezet meg letezne a vilag nem jutott volna ide a hol ezer csalad uralkodik folottunk. Ha arany fedezet volna, akarki ezer leje bevalthato volna az aranyra es nem volna inflacio, kamat uzsorara...........
vfkcs írta (2012-06-16 22:44:54) Az ember az emberiség léte a Földön arra való, hogy trágyázza a földet,sajnos ma már brutálisan szennyezi is.
Porból lettünk ...
Valamikor az Élet és Tudomány fejtegette, egy emberben lévő összetevő elemek (vegyi) értéke 1000 $.
Máskülönben az arany tényleg csak annyit ér mint a klippben, és esetleg a technológiai értéke a fontos a többi, csak az emberi aljasság kitalációja.
A primitív ember bálványa.
Aranyat nem lehet megenni, és oxigénre életre váltani.
Ideje lenne, kiiktatni az "aranyfedezet" misztikáját.
laci írta (2012-06-16 22:33:48) Sokkolo ! Tisztelet Maia-nak !!! RMGC GO HOME !