Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke beszédet mond a párt országos kampánynyitó kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2018. február 10-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Az MSZP-kongresszusa szombaton egyhangúlag megszavazta a párt Tegyünk igazságot! című választási programját. A program kidolgozásáért felelős Hiller István, az MSZP választmányának elnöke egy győztes csapat, győztes programjaként beszélt az elfogadott dokumentumról. A budapesti kampánynyitó kongresszuson a dokumentumot kézfelemeléssel szavazták meg a küldöttek.

Hiller István karakteres, progresszív baloldaliként jellemezte a programot, amely a szociális demokrácia programja, és amely szerinte nem csak a baloldaliaknak szól.

Közölte, igazságos és szabad országot fognak újra építeni, új magyar köztársaságot, a negyedik magyar köztársaságot hozzák létre, "mindannyiunk közös társulását".

Az Országgyűlés alelnöke szembeállította pártja jövőképét a kormánypártok illiberális demokráciát célzó jövőképével. Szerinte ez a jövőkép "közép-európai nyelven" az urak és szolgák, a kubikosok és földesurak, a cselédek és háziurak világát jelenti. Azt jelenti, amely ellen Petőfi azt mondta: rabok tovább nem leszünk – tette hozzá Hiller István.

Feladatként jelölte meg a baloldal előtt, hogy minél több embert vigyenek el szavazni, mert annál nagyobb esély van a változásra.

Hiller István szólt arról is, hogy nem engedhetik át a nemzet fogalmát egyetlen politikai erőnek sem.

A nemzet nem kisajátítható, mi mindannyian a nemzet vagyunk, határon innen és határon túl – közölte.

A választmányi elnök azt is szorgalmazta, hogy ha Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét megválasztják miniszterelnöknek, ne költözzön a budai várba. Dolgozzon a polgárok között, pesti irodájában! – javasolta.

Szergej Sztanisev, az Európai Szocialista Párt (PES) elnöke, volt bolgár miniszterelnök úgy jellemezte az április választásokig hátralévő kampányt: ez a harc nemcsak a ti harcotok, hanem egész Európa harca lesz.

Nem lesz könnyű, mert a kormány óriási erőforrásokat összpontosít a kezében – közölte, hozzátéve, szerinte az igazság a leghathatósabb eszköz ez ellen.

Közölte, Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja, erős nemzetállamot, illiberális demokráciát akar, szerinte azonban erős Magyarországra van szükség, amely egyben demokratikus, és tisztelik Európában.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy egy óbudai lakótelepen nőtt fel, ahol gyerekkorában luxus volt a gépsonka, a paradicsom.

Ma is vannak olyan családok, ahol nem jut vacsorára, a fiatalabb gyerekek pedig örülhetnek, ha idősebb testvéreiktől megöröklik a téli cipőt – tette hozzá.

Amit ma szabadságnak hívunk, az nem az, mert a szabadság nem lehet annyi, hogy valaki elmondhatja a véleményét az utcán, kimehet tüntetni, vagy elutazhat Nyugatra – fogalmazott.

A szabadság ennél sokkal több. A változás szövetségének a szabadság az, amikor meleg van az otthonokban, egy multinál dolgozó pénztáros megmondhatja a főnökének, hogy elmegy családjával nyaralni, egy ápolónak nem kell harmadik műszakban takarítania, és nem kell 900 ezer családnak attól rettegnie, hogy elárvereztetik az otthonát – mondta Szabó Tímea.

Hozzátette: azért van itt, hogy Karácsony Gergely vezetésével, közösen kiharcolják, a "valódi szabadságot".

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos kampánynyitó kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2018. február 10-én. MTI Fotó: Soós Lajos

El kell kergetni azokat a hatalomból, akik elvették a szabadságot, akik a szegényektől azt a kicsit is elveszik, amijük van, és egy új országot kell felépíteni, ahol az emberek egymást segítik, ahol mindenki számít – mondta.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Mellár Tamás közgazdász együtt szólalt fel. Előbbi pécsi kötődését hangsúlyozva azt mondta, hogy a várost "dilettáns, rablógazdálkodással foglalkozó, páváskodó" Fidesz-elit uralja.

A pécsi választók azt üzenik, hogy változásra van szükség, de ehhez a legesélyesebb jelöltnek, Mellár Tamásnak kell felvállalnia, hogy vezeti ezt a változást – jelentette ki.

Mellár Tamás elmondta, miután tavaly ősszel döntött arról, hogy függetlenként elindul, decemberben az MSZP közölte, hajlandó támogatni, Tóth Bertalan pedig vállalta, egyéniben visszalép a javára. Hangsúlyozta: már kilenc párt támogatja, ő pedig mindent megtesz azért, hogy ne csak a legesélyesebb jelölt legyen, de győzzön is.

Szintén együtt lépett a színpadra Harangozó Gábor szocialista képviselő és Magyar György ügyvéd. A politikus úgy fogalmazott, hogy 2014 őszén Siófok egyszer már bizonyított, mert akkor egy széles támogatással bíró jelölt legyőzte a város fideszes polgármesterét. Szavai szerint Magyar György is a 2014 őszén látott széles körű támogatást fogja megkapni Siófokon, és le fogják győzni a Fideszt.

Az ügyvéd azt mondta, hogy Magyarország "eltemethette" a jogállamot, de azt vissza kell állítani. Úgy vélekedett: nincs semmi esélye az összefogásoknak és a szövetségeknek, ha a baloldali ellenzéki pártok elindulnak egymással szemben, mert az csak "karambolhoz vezethet".

Egyesek szemében "lehet más a politika, de meggyőződésem, hogy így nem lehet más a politika" – fogalmazott Magyar György.

Ha a jelenlegi hatalom a helyén marad, akkor a jogállam nem fog feléledni, nemcsak tetszhalott, hanem valóságos halott marad – jelentette ki.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese azt mondta, abban bízik, hogy április 8. a diktatúra temetése lesz. Tragédiának nevezte, hogy nagyon sok magyar külföldre ment.

Szégyellje magát Orbán Viktor! Szégyelljék magukat a kormánypártok, hogy folytatni akarják a lopást! – hangoztatta.
A kongresszuson lejátszották Jeremy Corbynnak, a brit Munkáspárt vezetőjének videoüzenetét.

MTI