Az Egyesült Államok kilépésével fenyegetett Donald Trump amerikai elnök a brüsszeli NATO-csúcsértekezlet csütörtöki zárónapján, arra az esetre, ha a tagországok záros határidőn belül nem emelik meg védelmi költségvetésüket – közölték diplomáciai források.

Az illetékesek szerint Donald Trump élesen bírálta az észak-atlanti szervezetet, illetve azon tagállamokat, amelyek nem fordítják védelmi kiadásokra bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát.

A Reuters hírügynökség azonban idézett két meg nem nevezett NATO-forrást, amelyek szerint Trump – noha szigorú volt – nem fenyegetőzött hazája kiléptetésével.

Fotó: express.co.uk

Felszólalásában Trump határozottan kikelt az európai szövetségesek ellen elégtelen védelmi kiadásaik és az EU szerinte tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata miatt. A délelőtti ülésen részt vett Ukrajna és Georgia elnöke is, akiket ezután a terem elhagyására kértek, és az eredeti tervektől eltérően szűkebb, tagállami körben – rendkívüli ülés keretében – folytatták a zárt ajtók mögötti tanácskozást.

“Súlyos következményei” lesznek, amennyiben a szövetségesek nem emelik azonnali hatállyal katonai költségeiket, ebben az esetben az Egyesült Államok a maga útját fogja járni a védelempolitikában – jelentette ki helyszíni értesülések szerint Trump, név szerint említve Németországot, Spanyolországot és más országokat is.

Mások arról számoltak be, hogy Trump váratlanul lemondta a csütörtökre tervezett kétoldalú találkozóit. Az amerikai elnök mások között román kollégájával, Klaus Iohannisszal is egyeztetett volna. Később bennfentes források azt közölték, hogy Petro Porosenko ukrán államfővel mégis megbeszélést folytatott.

Névtelenséget kérő NATO-tisztségviselők elmondták, Trumpot feldühítette, hogy az előző napi találkozót követően arról tudósított a média, hogy az ülés viszonylag nyugodtan zajlott. Az elnök állítólag sajtótájékoztatót akar tartani közvetlenül a csütörtöki délelőtti tanácskozás után.

Bajnok Artúr / MTI

47 hozzászólás

  1. Dobai

    Soros úr valóban személyesen nem ismerem önt, de a hozzászolásait
    naponta olvasom és az elég ahhoz, hogy v.kiről véleményt alkossak.
    Elárulom önnek, hogy úgy Erdélyben mint Magyaroszágon nagyon sok
    kitunő szakember, üzletember van akik bármikor zsebre teszik
    úgy az amerikait mint a kanadait. Az utobbi időkben gyakran megfordulok
    ott, ismerem a “dörgést”. Nem hülyék ott sem az emberek.
    Az, hogy egyik országban egy kevéssel zöldebb a fű mint a másikban,
    ott többnyire maga a rendszernek tulajdonitható, nem az emberek
    tudatlanságának. Soha nem szabad senkit “lenézni” mert mindenkitől
    lehet tanulni. Egy példa:jó ismerösömnek(apámnak a fiának), dolgozott egy
    szelemi fogyatékos gyerek, sepregető volt. Egyszer egy olyan
    dolgot csinált ami később évente több ezer $ megtakaritást hozott
    a cégnek.

    Válasz
    • Tóducz

      Na, kedves Dobai úr, a fentebbi beírásával “elintézte” magát Soros Dzsóénál!

      Válasz
    • Sorok-Soros

      Dobai ur,esn nem nezek le senkit,es Dobai ur csak rovid ideje,hogy ezen az oldalon ir hozzaszolasokat. En mar tobb mint tizenot eve. Elso perctol Az itt beirok egyresze ellensegkent,kitantorgokent,egy buta,funyiro,padloszegelonek,meg minden hazaarulonak titulalt. Megjegyeznem,hogy ugy tiz evvel,meg ot evvel ezelott tobb amerikai,kanadai,nyugateuropai is hozzaszolt,es azokat is rendre kiuldoztek,vagy a regi Tulajdonos kitiltotta. Dehogy hulye mindenki ott!!! Nem is allitottam,azt!! Azt viszont elmondhatom,hogy aki egy Mikulas szinvonalat,okossagat,velemenyeit,legyen az atombombakrol,vagy menyorszagrol,vagy mas nepek karakterizalasarol elfogad,az az en szememben egy buta ember,aki a nemzetet lejaratja. Es vannak tarsai elegen. En nagyon sok embert ismerek,hiszen nagyon sok embernek dolgoztam,akik szemelyesen ismertek es meltanyoltak a munkamat,koztuk erdelyiek mindharom,sot negy nemzetisegbol,es mind sikeres szakemberek,jomoduak. De belolem,csak egy funyironal (ami nem is kicsi dolog,egy olyen uzleti tevekenyseget fentartani),vagy mosogatasnal,nem vihettem fennebb, ez a meglatasuk. Jo is ha igy tudjak. Mindeesetre kivanok maganak tovabbi jo egeszseget,sikert az uzleti tevekenysegeben. Leven autoszerelo,en is megcsinaltam a magamet,amennyire az erom futotta. Most hogy nyugdija vonultam,tobb idom van olvasni,tajekozodni es napaonta altalaban 2-3 orat olvasok ismeretterjeszto oldalokat,koztuk A Quora-t,habar mint ez van ur ketli,hogy meg olvasni egyaltalan tudok. Vagy 8-10 eve meg az egyik biralomnak felajanlottam,hogy vendegul latom,hogy ismerje meg a tengerentuli vilagot is,de nem volt batorsaga eljonni. Maradok tisztelettel,mert mindenki aki eljott es felkuzdotte magat,es nem felejtette el a hazajat,azoknak tisztelet jar. Egy par honappal ezelott jartam ott es akkor is adakoztunk a falum egyhazanak,pedig eljohettem volna anelkul is.

      Válasz
      • ez van

        “,esn nem nezek le senkit”, “aki egy Mikulas szinvonalat,okossagat,velemenyeit,legyen az atombombakrol,vagy menyorszagrol,vagy mas nepek karakterizalasarol elfogad,az az en szememben egy buta ember”. Nem lenézi, hanem butának tartja, s az nem ugyanaz. Még rosszabb.

        Válasz
      • Tóducz

        Jaj de megható Soros Dzsóé, egészen elérzékenyültem!

        Válasz
      • Nyilas

        Kedves joe.
        Könnyekig meghatódtam a nemzetféltésén. Éppen ezért jó lenne átgondolnia az itteni 15 éves tevékenységét, mert gondoljon bele, hogy milyen véleménye lehet egy magyarul is tudó idegennek rólunk magyarokról, aki az ön beirásait olvasva önt is magyarnak véli.

        Válasz
  2. Sorok-Soros

    Azt elhiszem Toducz,hogy nem kupeckedik,mert nincs gebe lova. Jobb helyeken termelnek,es kereskednek. Hol is tartana? Az aszfalton? Ott megcsak zoccseget se lehet termelni,csak viragcserepben. Esetleg kanari madarat tenyeszteni.

    Válasz
  3. Sorok-Soros

    Araketakat nem kell megvenni,mert nincs olyan szemelyzet aki tudna kezelni. Csak a szakembereket kell megfizetni es azok elvegzik a hozzaerto munkajukat,azt persze megkell fizetni. Orulni kell annak,mert kell kisegito szemelyzet is akiknek munkat ad. Epuleteket kell epiteni,iskolakat korhazakat utakat ,uzemanyag kutakat raktarokat,stb, Az epitkezes viszi elore az orszagot,minden orszagot. Csodalkozom,hogy nem terjedt ki erre a figyelme Ginkonak,meg Toducznak. Uraim,uraim,a penz kell forogjon. A penz olyan mint egy rakas tragya domb,ha egyhelyben van,ott csak buzlik es szennyezi a kornyezetet. Ha szetteritik akkor jobb,tobb termes lesz,es elosegiti a kornyezetet,meg a zsebeket,hogy ne legyen ures. Na erre van az elore.

    Válasz
    • Tóducz

      Most már értem Soros Dzsóé, hogy miért kakaskodik a trágyadombon!

      Válasz
    • Ginko

      Bár a DODO madárnak nem kell tudni, meg hát egy madárnak hiába is magyaráznánk. A trágyadombon az állat ürülék és az almozásra használt szalma anaerób körülmények között erjed, összeérik. A szalma cellulóz bomlása biztosítja a baktériumoknak az energiát az ürülék magas nitrogén és ásványi agyag tartalma pedig szerves módon beépül az érett istálótrágyába A jól érett trágya mégcsak nem is büdös. A szerves trágyázásnak meg az a legfontosabb mozzanata, hogy az érett trágyát tartalmazó tragyadombot ha megbontjuk a lehető leggyorsabban ki kell vinni az adott termőföldre és el kell ásni vagy be kell szántani. Ha ezt nem teszik ,csak szétterítik ,akkor a trágya – nitrogén – hatóanyaga elillan.
      Ha nem juttatják az érett trágyát mielöbb a talajba -egy hét alatt szétterítve és nam a földbe juttatva – a tápanyag értékének akár 20-40 %-át is elveszítheti.

      A dodó madarat nem szabad bántani,de az embei oktondiság ellen fel kell lépni. Bár az is lehet hogy nem egy ember hülyeségről hanem jól fizetett trollkodásról van szó.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        A jol erett tragya nem budos,irja a tragya specialista Ginko. O mar csak tudja,mert mezitlab szokott benne tapicskalni,es mint mondjak meleg is. Milyen jo hogy megirta,hogy minel hamarabb be kell szantani,jhogy jobban hasson. Kepzelje el hogy a penzt is be kell ,,fekteni,, minel hamarabb,hogy hasznot hozzon. Az tenyleg igaz,hogy az oktondisag ellen fell kell lepni,mar azt csinalom,tobb mint 15 eve ezen az oldalon,de az ilyen Ginkok meg mindig ellenallnak,mert nem kepesek felfogni,hogy a vilag nem all meg a Ginkok kedveert. Ha valaki nem kepes felvenni es lepest tartani,az lemarad.

        Válasz
        • Tóducz

          Soros Dzsóé, nem ártana a kedves egészségének, ha figyelne “bujdosó pajtásának”, Dobai úrnak, fentebb megfogalmazott intelmeire!

          Válasz
          • Sorok-Soros

            En senkinek sem kell hallgassak az intelmeire Toducz. En nem fuggok senkitol!!!! A magam gazdaja vagyok ! Es JOGOM van a velemenyemhez,meg akkor is ha az elter akarkietol,Kapisko daktar?.

          • Tóducz

            Soros Dzsóé, nem vitatja el senki Öntől a hülyeséghez való jogát, de Ön se vitassa el mástól azt a lehetőséget, hogy azt néha kommentálják!

        • Ginko

          Van úgy kedves Soroska, hogy az okos ember hülyéskedik.De az ön esetében a hülye ember okoskodik.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Igy igaz Ginko,csak egy a problema,hogy maga nem kepes eldonteni,hogy a ket eset kozul melyik illik magara. De nyugodtan okoskodjon tovabb,mert meg sokra viheti.

  4. Dobai

    Hát kedves Soros bujdosó pajtársom, az lenne igazán a szenzáció
    a megértené. Az igazság az, hogy ha ön csak 1/4 tudná annak, amennyit
    ön gondolja magáról, hogy tud, akkor szóba se állna velünk.
    Az elöző vitájukhoz egynéhány szót:
    A fém hulladékgyüjtők hogy csinálják a pénzt?
    Úgy, hogy 30 centért veszik be és 50-60 centért adják el az
    olvasztóknak. Egy másik példa: ha én beadok egy roncs autót
    a roncstelepre, akkor kb. 150-200 dollárt fizetnek érte.
    A bontó pedig eladja a még jó alkatrészeket róla, és a
    maradék megy az olvasztóba, és még ott is kap érte annyit,
    amennyiért vette. Még egy nagyon rossz állapotban levő
    autoból is ki tud hozni 6-700 dolcsit. Ez minden országban
    így mükődik.

    Válasz
    • Dobai

      Helyesbittek: 30 cent/pound(1/2 kg)

      Válasz
    • Sorok-Soros

      Dobai ur,valoszinu,hogy elkerulte a figyelmet,hogy nem egyszeru ocskavasrol szolt a Toducz okoskodasa,ha em a repulokrol,meg a tankokrol,ami ugyebar elevultek es ki kell cserelni oket. A z egyszeru ocskavas kereskedelmebe valo velemenyet elfogadom,mert igaz,hisze szakmambol eredendoen tudom,hogy hogy megy a kocsik szetszerelese,es mint alaktreszeknek valo eladasa. Azert nem ertem azt az 1/4 alatti tudastarrol amirol velenyt irok. Ha szemelyesen beeszelgetnenk,nem kerulnenk vitaba,inkabb elbeszelgetnenk es kicserelnenk a velemnyunket. On nem ismer,es nem tudhatja,hogy mirol mit tudok,vagy mirol van informaciom. Maradjunk ennyibe. Majd ha Floridaba megyek esetleg ,soha nem lehet tudni talakozhatunk. Volt ugy hogy Vegasban talakoztam veletlenul valakivel. Hogy miert irok velemenyeket erre az oldalra? mert sajnalom,hogy ilyen felrevezetettek az emberek es szenvednek,mialatt maga nagyon jol tudja,milliok elvezik a joletet szabadsagot Amerikaban. De azert mar kezd a fiatalsagnak a szeme kinyilni,es nem elegszik meg a nagy szavakkal,hanem a joleten igyekeznek dolgozni.

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsóé nem hinném, hogy Dobai úrnak lenne osztani-szorozni valója Önnel, Ő más minőség!

        Válasz
      • Nyilas

        Kedves Joe. Ön mindent tud, amit valaki elmond önnek.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Na hat nem lehet mindenki olyan zseni mint maga,hogy maga fedezett fel mindent,a tortenelmi torteneseken is ott volt szemelyesen. A kormanyok barmilyen hatarozatairol eloszor a maga velemenyet kertek ki. Onnan van minden elsokezbol a tudomanya. Gondolom,hogy most szedi ossze egy konyben es publikalja nemsokara.

          Válasz
          • Tóducz

            Soros Dzsóé, Ön, a bevallása szerint 15 éve (s)írdogál az ermára. Más 8-12 év alatt megtanul aránylag helyesen írni magyarul. Önnek 15 év se volt elég!

  5. Sorok-Soros

    Toducz,nem dolgozik 10-12 orat,hanem a szamitogep elott ul es azert frocsogi naponta 10-12 orat a fantazmagoriait. Hogy milyen boldog volt amig egy masik csendor szarnya alatt volt,azt nem lehet kimondani. Akkor csak hallgatott es tapsolt. Most hogy valaki vedi es az penzbe kerul,azt mar nem szereti. Olyan a gondolatmenete,hogy bar alkalmazzanak biztonsagi oroket,de azokat ne kelljen fizetni.

    Válasz
    • Tóducz

      Soros Dzsóé és Dobai úr, “dolgozzanak” 10-12 órát a rabszolgák, a traktorok, az esztergák és a kombájnok!

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Ez igy igaz,csak eppen azokat az okos traktorokat,esztergakat,kombajnokat csak tanult emberek kepesek megepiteni. Maguknak meg marad a rabszolgasag. Meg jo,hogy eszebe jutott.

        Válasz
        • Tóducz

          Na, s az okos rabszolgákkal, hogy marad Soros Dzsóé?

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Ha megakarja oket ismerni,nezzen a tukorbe. Valoszinu,hogy nem jut el a ,,dinnyejebe,, hogy kinek a rabszolgaja,egy par garasert.

          • Tóducz

            Soros Dzsóé, “Kukurikú nagy bojár, a két krajcár nekem jár.” Ismeri Ion Creanga meséjét?

  6. Dobai

    Trump azt mondta:”leaving NATO is unnecessary”(szügségtelen elhagyi a NATO-t).
    Nem azt mondta, hogy “necessary”
    A MTI, Bajnok Artúrjai vagy félreértették vagy szándékosan hazúdnak.
    Trump pedig se többet, sem kevesebbet nem kér csak annyit amit a NATO
    szerződés tartalmaz és amit minden ország aláírt. Éspedig azt,
    hogy a GDP 2%-át a NATO fenntartására fordítják. Eddig a kiadások
    90% amerikai adófizetők fedezték. Azók akik napi 10-12 orát ledolgoznak
    és sose höbörögnek, se nem síránkoznak azon, hogy ez sincs, az sincs…..

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Dobai úr, a tisztelt Tramplijuk már 4%-ra szerette volna feltornászni a 2%-ot! Egyébként, aki a világ csendőrének tartja magát, az fizesse a muzsikusokat is, és ne csak siránkozva fenyegetőzzön!

      Válasz
  7. Sanya4

    A felcsuti most Trumpnak nyal, megall az esz, aztan jon Putyin augusztusban , akkor majd forditva…

    Válasz
  8. Tóducz

    Komolytalan halandzsás, mint Soros Dzsóé. Ha kilépik, kinek fogja eladni Ámerika az ócskavasat!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Mar milyen ocskavasra gondol Toducz? Az ocskavasat fekvasaroljak es kocsikat ,meg egyebeket gyartanak belole es eladjak. Az ocskavasbol nem sok penzt lehet csinalni. Egy-egy gumiradlist esetleg,amiben nincs sok penz. Talajon ki valami jobbat ennel Toducz

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsóé, az ócskavas kereskedésből a romákiai cigányok (de nem csak) palotákat építettek maguknak, vadi új mercanókat vettek a pereputtynak, s azzal járnak segilykéért a primöriára (polgármesteri hivatal), no meg jól jövedelmező maffiózó klánokat működtetnek. Az ócskavas kereskedelem terén is le van maradva!

        Válasz
        • Dobai

          Tóducz úr, amióta a románok rájöttek arra, hogy a puliszka
          nem robban, úgy veszik ezeket az “ocskavasakat” mint a cukrót.
          Sajnos rossz hírem van: egyre nagyobb az igény rájuk, ezért
          az árak is emelkednek. Úgyhogy jobb lesz ha húzz egyet a
          nadrágszíján mert Trump még egy fogpiszkálót sem ad ingyen.
          Kérdezze meg a Soros barátját, ki a hülye?- az aki eladja, vagy
          az aki megveszi.
          Pá!

          Válasz
          • Tóducz

            A fene hitte Dobai úr azt, hogy Ámerikában F-16-osból készült “kockacukorral” édesítik a kávét. Puszi.

          • Sorok-Soros

            Dobai ur,az az igazsag,hogy nem szeretnek megvenni,ha lehet elszeretnek lopni. Miert is adna akarki akarmit is ingyen. Az a vonat elment. Toducz szotaraban ilyen nincs hogy eladni vagy venni,csak az hogy,,beszerezni,,.

          • Tóducz

            Soros Dzsóé, én a beszerzési osztályon vagyok osztályvezető, Ön pedig a kereskedelmi osztályon takarítónő.

        • Sorok-Soros

          Mag aztan jol elorement (vagy ki tudja merre?), fantaziaval bir.Csak nem ertem meg,hogy ha Amerika elad egy csomo ocskavasat,akkor Toducz mennyiert adna tovabb,hogy penzt is csinaljon belole?? Na ez itt a kerdes?

          Válasz
          • Tóducz

            Soros Dzsóé, én nem kupeckedek!

        • Sorok-Soros

          Toducz,ott el(T) egesz eleteben es engen figyelmeztet,hogy le vagyok maradva. Maganak halvany fingja sincs,hogy a romaniai ,,ciganyok,, mibol gazdagodtak,es gazdagodnak meg!!! En sokkal jobban ismer(t)em a helyzetuket,de maga legyen mindenben okosabb. Egyebet nem tud,csak frocsogni,mindenrol,amirol semmi tudasa nincs. Ok az eszuknel es az osszekottesuknel fogva,mindig gazdagok volta,es lesznek,ellentetbe a maga es hasonlo gondolkodasu,okoskodo,semmit sem tudo,,dinnyejukkel,,.

          Válasz
          • Tóducz

            Soros Dzsóé, cigány néprajz kutatói diplomáját hunét szerezte, tán nem a trágyadombon? Kezd derengeni, hogy miként került cigányútra a “nagy tudománya”!

          • Nyilas

            Csak nem hogy ön is romániai cigány kedves Joe. Vagy csak az is volt 30 évig?

  9. Sorok-Soros

    Mostmar fenyegetozott a kilepessel,vagy nem?

    Válasz
    • Tóducz

      Soros Dzsóé, az ámerikai lökötteknél nem számít! Az az, mindegy!

      Válasz
    • Ginko

      A Tramp elnök úr bemondta az ultit. A “rakettákat” márpedig mindenkinek meg kell venni.A sok európai főnök meg jól betrottyolt.Most akkor mind bevásárolnak. Lesz majd a raktárban rakéta, rakéta hátán és akkor … ?
      Ha a Tramp elnök úr netán megegyezik az oroszokkal akkor mi lesz a rakétákkal ? Hová lehet őket kilőni ? Egymásra ?
      Na ez szép kilátás.
      Hiába ennek az amerikai elnöknek van esze és képessége, hogy ezeket a hebegő – habogó európai vezetőket megtanítsa, hogy merre van az előre.Minden esetre a bukszát lehet készíteni. Mert ha kell, ha nem most bizony vásárolni kell.

      Válasz

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé.