Benkő Erika és Csoma Botond / Fotó: rmdsz.ro

Csoma Botond RMDSZ-es képviselő törvénymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy a fegyelmi bizottság szabhasson ki szankciókat olyan esetekben, amikor egy köztisztviselő hivatali idejében vagy azon kívül diszkriminatív kijelentéseket tesz egy közösséggel szemben.

A képviselő meggyőződése, és az európai joggyakorlat is ezt mutatja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem foglalja magába az uszítást és a közösség elleni lázítást.

A jelenlegi törvényes keretek között egy köztisztviselő hivatali idején kívül tehet sértő kijelentéseket nemzeti közösségekkel kapcsolatosan, és uszíthat, hivatali idejében pedig egy pártatlan közszolga szerepében tetszeleghet, mindezt a véleménynyilvánítás szabadságának keretein belül. Jó példa erre Ioan Țene kolozsvári köztisztviselő”— jelentette ki Csoma.

A kezdeményezést Benkő Erika képviselő is örömmel támogatta. Elmondása szerint, Háromszéken Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője pozícióját közösség elleni izgatásra használja, és tevékenysége árt a békés román – magyar kapcsolatoknak.

Azt látjuk, hogy a fogyasztóvédő folyamatosan olyan büntetéseket szab ki, amelyekből nyilvánvaló leplezetlen magyarellenessége, legyen szó magyar felekezeti magántáborok üldözéséről vagy akár székely termékek megtámadásáról. Arról nem is szólva, hogy tettlegességig fajuló konfliktusba keveredett a megye magyar lakosaival, ezzel azt gondolom méltatlanná vált köztisztség viselésére”—nyilatkozta Benkő.

Benkő Erika parlamenti képviselő asszony sajtóközleménye