Kép: zet.cz

Január 7-én kezdődik és 12-ig tarthat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás lehetőségeiről – közölték a három párt vezetői szerdán Berlinben.

A pártelnökök és a szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetők hét órán keresztül folytatott tanácskozásáról kiadott nyilatkozat szerint az év elején a három párt külön-külön felkészül a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásának lehetőségéről szóló tárgyalásokra, amelyeket január 7-én kezdenek el.

A megbeszéléseket 15 téma köré csoportosítva folytatják. Az első helyen a pénzügyek és adóügyek, a második helyen a gazdaság, közlekedés, infrastruktúra, digitalizáció és bürokrácia nevű témakör áll, a harmadik az energia, klímavédelem, környezetvédelem témaköre. A "migráció/integráció" nevű témakör a kilencedik, a sort a kormány és a kormánypárti frakciók működésének rendje nevű témakör zárja.

A nyilatkozat szerint a megbeszéléseket azzal a céllal folytatják, hogy január 12-én meglegyen az eredmény, amelyet a pártok – ismét külön-külön – megtárgyalnak, és döntenek arról, hogy továbblépnek-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába.

Az SPD erről egy rendkívüli pártkongresszuson határoz majd, amelyet az első elképzelésekkel szemben nem január 14-én, hanem 21-én tartanak. A csúszást az okozza, hogy a CSU jelezte: csak Bundestag-képviselőik január 4-6-i tanácskozása után tudják megkezdeni az egyeztetéseket.

A Münchner Merkur című lap szerdai jelentése szerint a bajor-osztrák határ térségében fekvő Seeon kolostorban (Kloster Seeon) tartandó CSU-s tanácskozásra meghívták Orbán Viktor magyar kormányfőt és Sebastian Kurz osztrák kancellárt.

A szeptemberi Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány gondolata elbukott, mert az FDP november 20-án kivonult a tárgyalásokról.

A CDU/CSU és az SPD vezetőinek szerdai döntése alapján az előzetes, úgynevezett szondázó egyeztetések a szeptember 24-i Bundestag-választás utáni 104. napon kezdődnek. Így már biztos, hogy ez lesz a második világháború utáni német történelem leghosszabb kormányalakítása. Az eddigi rekord 86 nap volt, 2013-ban állította fel a CDU/CSU és az SPD.

Egy hétfőn ismertetett felmérés szerint a németek 71 százaléka neheztel a pártokra és vezetőikre a kormányalakítás elhúzódása miatt, és csupán 23 százalékuk tartja megfelelőnek a tempót.

MTI