Két hét múlva, március 20-án kezdődik és március 25-éig tart a nagyváradi Szigligeti Színház által szervezett HolnapUtán Fesztivál. A hatodik kiadásához érkezett eseménysorozat programjában hazai és magyarországi színházi társulatok előadásai, workshopok, koncertek, szakmai beszélgetések és más kiegészítő programok is helyet kaptak.

A HolnapUtán Fesztivál hat napja alatt tizenkét erdélyi és magyarországi társulat tizennégy produkcióját láthatja a közönség. Az eseménysorozat hiánypótló jelleggel kíván megmutatkozási és találkozási lehetőséget biztosítani fiatal színházi alkotók számára: „Az idei kiadás programjában többek között Shakespeare-, Ibsen-, Büchner-, Katona József- és Wedekind-szövegek kortárs színreviteleit láthatja a közönség, olyan elismert fiatal rendezők tolmácsolásában, mint a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón legjobb rendezőnek választott Székely Kriszta, a Junior Prima-díjas Kovács D. Dániel, vagy a több ízben fesztiváldíjas Sardar Tagirovsky. Ugyanakkor nagyon örülünk, hogy a nagyszalontai születésű Botos Bálint először mutatkozik be a Szigligeti Színházban, illetve, hogy az előadáskínálatban Györfi Csaba mozgásszínházi előadása, valamint Horváth Anna és Tasnádi-Sáhy Péter első kőszínházi rendezései is helyet kaptak.” – nyilatkozta korábban Fazakas Márta, a fesztivál főszervezője.

A VI. HolnapUtán Fesztivál hat napja alatt olyan elismert társulatok vendégeskednek majd Nagyváradon, mint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Duna Táncműhely, valamint a budapesti Katona József Színház. Az előadáskínálatban ugyanakkor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézete, a Kaposvári Egyetem, illetve a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadásai is helyet kaptak, a Váróterem Projekt és a házigazda Szigligeti Színház pedig két-két produkcióval lesznek jelen a szemlén.

A fesztivál nyitónapján, 18 órától a Szigligeti Stúdió ad otthont Ozsváth Zsuzsa festménykiállításának, amelyet az Élő Várad Mozgalom szerzőinek felolvasása kísér majd. A fesztivál ideje alatt zajlik a Magyar Színházi Szövetség technikai workshopjának második állomása, ugyanakkor ismét sor kerül a Kárpát-medencei színházi hallgatók bevonásával történő workshop, amelynek eredményét szombaton 15 órától láthatja a közönség, a Szigligeti Stúdió fehér termében. A fesztiválprogramot a Moszkva Kávéházban, illetve a Szigligeti Stúdióban szervezett koncertek színesítik, amelyekről az érdeklődők bővebben a fesztivál, valamint a színház honlapján (holnapután.szigligeti.ro, www.szigligeti.ro), illetve a hivatalos Facebook-oldalakon olvashatnak.

A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy okostelefonon is elérhető a fesztivál teljes programja, az Android és iOs-telefonokra egyaránt telepíthető FestivApp applikáció segítségével, amely rengeteg kiegészítő információval szolgál, az esetleges programváltozások esetén pedig, valós időben tájékoztatja a felhasználót.

A fesztivál támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Bihar Megyei Tanács.

Jegyek és bérletek

A VI. HolnapUtán Fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.

A szervezők ugyanakkor két típusú, kedvezményes árú szabadbérletet kínálnak az érdeklődőknek:

HolnapUtán-bérlet: érvényes három tetszőlegesen választott nagytermi előadásra, ára 60 RON

Választható előadások: Augusztus, Otthon, A tavasz ébredése, Chioggiai csetepaté, Leonce és Lena, Nóra – karácsony Helmeréknél

HolnapUtán stúdióbérlet: érvényes három tetszőlegesen választott stúdiótermi előadásra, ára 40 RON

Választható előadások: Kapufa és öngól, Liget, Bánk bán misszió, Ahogy tetszik (BBTE), Rómeó és Júlia (BBTE), Ahogy tetszik (SZFE)

Előadásprogram és jegyárak

Március 20., kedd, 17:00, Szigligeti Színház Nagyterem

SENKI MADARA

r.: Tóth Tünde

Szigligeti Színház, Nagyvárad

 

Március 20., kedd, 20:00, Szigligeti Stúdió

KAPUFA ÉS ÖNGÓL

r.: Tasnádi-Sáhy Péter

Szigligeti Színház Nagyvárad

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak)15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

Román nyelven feliratozva

 

Március 21., szerda, 17:00, Nagyszínpadi stúdió

AUGUSZTUS | AUGUST

nonverbális előadás

r.: Balázs Zsoltán

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

 

 

Március 21., szerda, 19:00, Szigligeti Stúdió

LIGET

r.: Botos Bálint

Váróterem Projekt, Kolozsvár

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

 

Március 21., szerda, 21:00, Nagyszínpadi stúdió

OTTHON

mozgásszínházi előadás

r.: Györfi Csaba

Duna Táncműhely

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

 

Március 22., csütörtök, 12:00  (szervezett előadás)

BÁNK BÁN? JELEN!

osztálytermi előadás

r.: Visky Andrej

Váróterem Projekt, Kolozsvár

 

 

Március 22., csütörtök, 17:00, Szigligeti Stúdió

BÁNK BÁN MISSZIÓ

osztálytermi előadás

r.: Vidnyánszky Attila

Kaposvári Egyetem

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

 

Március 22., csütörtök, 19:00, Árkádia Színpad

A TAVASZ ÉBREDÉSE

r.: Horváth Anna

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak)

Teljes jegyár: 25 RON

Román nyelvű fordítással

 

Március 23., péntek, 17:00, Szakszervezetek Művelődési Háza (színpadi stúdió)

LEONCE ÉS LÉNA

r.: Kovács D. Dániel

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 20 RON

Teljes jegyár: 30 RON

 

Március 23., péntek, 19:00, Szigligeti Színház nagyterem

CHIOGGIAI CSETEPATÉ

r.: Sardar Tagirovsky

Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Páholy, zsöllye: 30 RON

Erkély: 20 RON

Román nyelven feliratozva

 

Március 24., szombat, 17:00, Szigligeti Stúdió

AHOGY TETSZIK

r.: Keresztes Attila

BBTE Kolozsvár, Színház és Televízió Kar

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

 

 

Március 24., szombat, 19:00, Árkádia Színpad

AHOGY TETSZIK

r.: ifj. Vidnyánszky Attila

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

 

Március 25. vasárnap, 15:00, Moszkva Kávéház

HolnapUtán Workshop – bemutató

 

Március 25., vasárnap, 17:00, Szigligeti Stúdió

RÓMEÓ ÉS JÚLIA

r.: Keresztes Attila

BBTE Kolozsvár, Színház és Televízió Kar

Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON

Teljes jegyár: 20 RON

 

Március 25., vasárnap, 19:00, Szigligeti Színház nagyterem

NÓRA – KARÁCSONY HELMERÉKNÉL

r.: Székely Kriszta

Katona József Színház, Budapest

Páholy, zsöllye: 35 RON

Erkély: 25 RON

Angol nyelven feliratozva

A Szigligeti Színház sajtóközleménye