662
Idén bőven volt cseresznye a hagyományos marosvécsi cseresznyevásáron, a meggy azonban hiányzott – az árusok szerint még nem érett be. Néhányan őszi- és kajszibarackot, dinnyét is árultak. Minden gyümölcs drága volt, különösképpen a cseresznye: a szebbje kilóját 10 lejért kínálták.
Pénteken délután több mint 200 résztvevővel kezdődött az idei hagyományos marosvécsi cseresznyevásár. A falunapoknak is beillő rendezvény szombaton sporteseményekkel, vetélkedőkkel folytatódott, az RMDSZ-válaszmányi tagok feleségei pedig 400 adag gulyást főztek. Ingyengulyás mellé ingyensör is járt – Ördög Ferenc újraválasztott polgármester szerint a szórakoztató műsorok mellett ez volt az önkormányzat ajándéka a vécsiek és a vendégek számára, a vetélkedők nyerteseit pedig diplomával, édességgel jutalmazták. Szombat este a vásár színpadán közel ezerfős hallgatóság előtt a székelyudvarhelyi Ég és Föld, a mezőbándi Mircea Rusu Band és premierként Homonyik Sándor koncertezett.
Tegnap kánikulai melegben délelőtt a szokásos kultúrműsorra került sor, a szervezők a szászrégeni illetve a község falvainak tánccsoportjait hívták meg. Ördög Ferenc igencsak büszke a marosvécsi kis, közép- és nagy tánccsoportokra, akiket Gorbai Mária Melinda, Tóth Pál Melinda illetve Nagy Levente koreográfus készít fel. Marosvécs testvértelepülése, a magyarországi Diósd küldöttsége idén nem jött el. Minekutána az utóbbi években minden vécsi cseresznyevásáron itt voltak, idén a lengyelországi testvérközség meghívását fogadták el. Miközben a hőségben a táncosok ropták a színpadon, a vásártéri árusok, bazárosok portékáit szemrevételezték azok, akiket jobban érdekelt a vásárlás, mint a kultúrműsor. Sokan jöttek el cseresznyét venni – ám a gyümölcs túl drága volt, a szebbjéért 8-10 lejt kértek a beszterceiek.
| Hirdetés |







