Fotó: Vargyasi Levente

„Ha egy székely zászlót letépnek, kettőt teszünk helyébe” — fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke pénteken, miközben székely lobogót ajándékozott az illyefalvi Molnár Mihálynak, akinek a székely kapujára, illetve a tűzoltószertárra kitűzött zászlaját hétfőn letépték a Dinamo futballcsapat drukkerei.

A látogatás során további nyolc portára kopogott be Tamás Sándor és Fodor Imre helyi polgármester és adtak székely lobogót, többek között Vass Gabriellának is, aki szemtanúja volt az esetnek. Elmondása szerint egy Ilfov megyei rendszámú személyautó megállt a kapu előtt, egy férfi kiszállt belőle és letépte a zászlót. Az asszony kérdését (De ce luați?) nem méltatta válaszra, szó nélkül elhajtott.

Molnár Mihály portájáról második alkalommal lopták el a székely zászlót a randalírozók, ennek ellenére ő kitart eszméje és nemzeti öntudata mellett. „Sokan mondták, hogy miért a székely kapura teszem ki a székely zászlót. Hát azért, mert nem akarok elbújni. A székely kapura székely zászló jár. S ahányszor leveszik, én annyiszor teszek vissza mást” – nyilatkozta határozottan, aki az édesapjától örökölt magyar címeres lobogót is kitűzi minden magyar ünnepen.

A fővárosi futballcsapat nehezen viselte hétfőn a Sepsi OSK elleni vereséget. Amellett, hogy a mérkőzés utolsó perceiben a bukaresti csapat egyik szurkolója magyar zászlót lopott a hazai drukkerektől, a többiek pedig vandál módon ugrottak neki a kerítésnek, hogy betörjenek a pályára, még a magántulajdonokat is megrongálták. Hazafelé menet Illyefalván és Szotyorban is randalíroztak.

Fotó: Vargyasi Levente

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke kiemelte: „Azt látjuk, hogy egyre többen érdeklődnek a székely zászló iránt. Mindenki a saját értékrendje szerint. A bukarestiek nem szeretik, a székelyek pedig annál inkább, éppen ezért hoztunk Illyefalvára, és még fogunk vinni más településre is.”

Fodor Imre, Illyefalva polgármestere az eset kapcsán elmondta: „Mindenképpen ez provokáció volt, mi pedig úgy gondoljuk, hogy nem erőszakkal kell viszonyulnunk ehhez a helyzethez, hanem úgy, ahogy egy focimeccsen, amikor csúnyán kiabáltak a szentgyörgyi szurkolóknak, mi tapssal válaszoltunk. Ezzel a helyzettel pedig úgy van, hogy ha elvitték mást teszünk, ha kettőt visznek el, négyet tűzünk helyette.”

 

az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája

2 hozzászólás

  1. Farkas Mária

    Amióta a SZÉKELY ZÁSZLÓT Igazságtalanúl támadják, azóta az egy ÖSSZETARTÓ SZIMBÓLUM LETT A SZÉKELYSÉG/MAGYARSÁG SZÁMÁRA!
    Minnél jobban elleneznek valamit, annál jobban RAGASZKODUNK SZIMBÓLUMAINKÉRT/ÉRTÉKEINKÉRT!

    Válasz
  2. antal m.

    Csíkszereda Megye épületén is évekig lenget együtt a román zászló, az Uniós zászló valamint a székelyzászlónk. Nagyszerűen néztek ki együtt hármasban a lengő zászlók.
    Miután az államelnök Iohannis látogatást tett a székelyföldi megyékben a székelyzászlót levetették. ÁRVA- HIÁNYOS LETT,- A FEHÉR-HÁZUNK FŐHOMLOKZATA!
    De, mennyire ki rÍ a Nagy térre, az, hogy nincs kitűzve a Székelynép-magyarok zászlaja, Márton Áron püspök szobra iránt. Le sújtó!- Valóban egy megcsonkított nemzet vagyunk!…

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.