Tüntetnek a tanárok (2013)

Október 2-ától tiltakozó akciók sorozatát indítja el a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), amennyiben a kormány nem vállalja írásban, hogy megoldást talál az oktatásban dolgozók problémáira – döntöttek a FSLI vezetői.

A szakszervezet arról tájékoztatta szerdán az AGERPRES hírügynökséget, hogy a döntés szeptember 4-én, a szövetség vezetőinek országos tanácskozása alkalmával született meg.

A szervezet nehezményezi többek között, hogy a bérpótlékok kiszámításánál a tavalyi alapfizetések összegéből indulnak ki, így a tanügyi alkalmazottak átlagosan 3%-ot veszítenek a bruttó bérből. A tanárok amiatt is elégedetlenek, hogy az állami hozzájárulások növekedése miatt a bruttó fizetésemeléshez képest a nettó fizetésemelés jóval kisebb lesz 2018-ban: míg a bruttó bérek 50%-kal nőnek jövőre, addig a nettó bér maximum 25%-kal fog megemelkedni.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége követeli a kormánytól, hogy szeptember 25-éig írásban kötelezze magát a felsorolt gondok megoldására, a következő menetrend szerint: legkésőbb október elsejétől a bérpótlékokat a jelenlegi alapbérek összege alapján számítsák ki; a költségvetés-kiigazításkor számolják fel a bírói végzések kifizetéséhez szükséges összegeket; szeptember végéig pedig találjanak megoldást arra, hogy 2018-ban a bejelentettnél nagyobb mértékben nőjenek a tanári nettó fizetések.

Ellenkező esetben a FSLI tiltakozó akciókba kezd: október 2-án 12 és 14 óra között a prefektúrák előtt fognak tüntetést szervezni országszerte, október 4-én és 5-én pedig a kormány épülete elé vonulnak.

Agerpres