Levélben kérte a csendőrség vezetőségét és tagjait Ovidiu Raețchi, a parlament védelmi bizottságának alelnöke, hogy ne engedjenek a politikai nyomásnak és a törvény által megszabott keretek között járjanak el az utcai tüntetésekkor.

Raețchi kifejti a levélben: meggyőződése, hogy a csendőrség mint a törvény védelmezője megérti a társadalom felháborodását és aggodalmát, hisz ezt az váltotta ki, hogy egy vezető politikus a saját érdekei védelmében meg akarja változtatni a hivatali visszaélésre vonatkozó törvényt. „Ily módon minden lehetségessé válik: előbb elkövetsz egy bűncselekményt, majd úgy döntesz, hogy az nem bűncselekmény” – teszi hozzá a parlamenti képviselő.

Ovidiu Raețchi szerint a csendőrök az utóbbi hónapokban „intelligensen és helyesen” jártak el, kivéve a múlt heti tüntetéseket, amikor túlzásokba estek.

„Meggyőződésem, hogy lesz erejük ellenállni az önökre nehezedő óriási politikai nyomásnak, az elvárásnak, hogy túlkapások révén bizonyítsák a PSD és Liviu Dragnea iránti hűségüket” – írta a képviselő a csendőröknek, felidézve, hogy az elmúlt hónapokban békésen zajlottak le a tüntetések, de a múlt héten egyes PSD-s politikusok vádaskodásai következtében a csendőrök sokkal agresszívebben léptek fel a tiltakozókkal szemben. „Láttunk a csendőrök által szándékosan lábon taposott embereket, földre esett emberek ellen paprikasprayt használni, láttunk őrizetbe vett újságírókat” – idézte fel Ovidiu Raețchi.

A parlament védelmi bizottságának alelnöke felhívást intéz a csendőrökhöz, hogy ne engedjenek a politikai nyomásnak és ne lépjenek fel erőszakosan a békésen tüntetőkkel szemben, és ne hagyják, hogy a szociáldemokrata párti politikusok bűnüldöző szervvé alakítsák a csendőrséget.

A nyílt levelet Gheorghe-Sebastian Cucoș ezredesnek, a Román Országos Csendőrség főparancsnokának, valamint helyetteseinek címezte a védelmi bizottság alelnöke.

Agerpres