A farm hét üszővel már beléphet a húsmarhanevelés piacára

A rétyi Péter Annamária gondolt egy merészet, és pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alaphoz a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával, illetve forgalmazásával kapcsolatos fejlesztés keretében, s az így kapott közel 3 millió forintot 7 angus húsmarha vásárlására fordítja.

A 34 éves Péter Annamária ezt megelőzően főként törökbúza, hagyma és takarmánynövények termesztésével foglalkozott egy közel 7 hektáros – saját és bérelt – területen. A piaci viszonyok ráébresztették a fiatal vállalkozót arra, hogy a fennmaradás, illetve a vállalkozás versenyképes pályára állítása érdekében profilt kell váltani. Így jött az ötlet, hogy a növény- és zöldségféléken túl húsállattartással is foglalkozzon. És mivel a megélhetését a mezőgazdasági ágazatra tette fel, ezért számos agrár szakirányú továbbképzésen is részt vett.

A szép jövő kecsegtető: a 7 üsző megvásárlása után a fiatal vállalkozás a jelenlegi állapotból, előreláthatóan egy éven belül, átbillen a jövedelmező működés felé. Az állatok megvásárlásával a farm beléphet a húsmarhanevelés, azaz a hústermelés piacára is a zöldség-, gyümölcs- és növénytermesztés mellett.

A pályázati összeg közvetett módon járul hozzá a farmgazdaság üzleti forgalmának növekedéséhez, egy helyi vállalkozás új (nagyméretű) piacra való bejutásához, 2 állandó munkaerő felvételéhez és további anyaállat szaporításához, vagy­is a szóban forgó mezőgazdasági vállalkozás növekedéséhez.

Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó