2012.07.19. | 12:22 Kell- és muszáj szerepek

---

Folyton, a nap minden pillanatában beleütközünk környezetünk rugalmatlan elvárásaiba... Sokan körülöttünk elvárásokat fogalmaznak meg velünk szemben, és ezen elvárásaiknak tükrén keresztül szemlélnek bennünket…

Szüleink, nagyszüleink, testvéreink, távolabbi rokonaink, szomszédaink, barátaink, ismerőseink, párunk, párunk szülei, de még az idegenek is konkrét elvárás-repertoárt állítanak fel, amely a viselkedésünkhöz kapcsolódó elképzeléseiket öleli fel...

Elvárják, hogy úgy beszéljünk, öltözködjünk, viselkedjünk, ahogyan elképzeléseik szerint az megfelelő lenne. Az ő fejükben jelen levő konvencióknak, illemnek megfelelően kellene élnünk?

Mit teszünk mi? Hát általában igyekszünk ezen elvárásoknak megfelelni... Felvesszük az álarcot és az elvárt szerepet igyekszünk minnél inkább a magunkévvá tenni. Társadalmunk belekényszerít különböző szerepekbe. Van akinek jól megy a színjáték, van akinek kínszenvedés, de játssza, és van aki önmaga marad minden körülmények között.

Vannak szerepek, melyeket a munkahelyünk, szakmánk, családunk stb. megkövetel, és valóban azonosulnunk kell az adott szereppel.

Hirdetés

De vajon a hétköznapokban, amikor mosolyogva mondunk igent, egy számunka kellemetlen kérésnek, könnyed, általunk választott szerepet játszunk?!

Naponta hányszor mondunk, teszünk olyasmit, amit valójában nem szeretnénk, ami számunkra nem hoz megelégedést, örömet, de megtesszük, mert szeretnénk megfelelni a másiknak, szeretnénk jó benyomást kelteni benne, szeretnénk ha kizárólag csupajót gondolna rólunk, nem szeretnénk megharagítani vagy megbántani stb stb....

Vajon érdemes? Meddig érdemes még?
Hány szembemosolyt és hátammögött megvetést, kigúnyolást, kipletykálást látok.... hány hazug igen... hány érdekkapcsolat...

Mindig mindenkinek megfelelni... Lehet ezt csinálni? Kell ezt csinálni?
Mennyire torzított elgondolás, hogy ha nem viselkedem az elvárásoknak megfelelően, nem fognak kedvelni, tisztelni stb? És jó az, ha olyannak szeretnek, amilyen nem vagyok? Nem szeretnek, ha önmagam vagyok? Megvethetnek azért, aki vagyok?
Szerepeket játszunk nap mint nap. Kell-eknek, muszályoknak, konvencióknak, elvárásoknak megfelelően élünk, vagyunk...

Nem vállalhatom fel önmagam? Nem tehetek, amit szeretnék?... Gyakran nem!
Nem akarok állat módjára viselkedni, nem is akarom felrúgni a szabályokat vagy törvénytelen dolgot cselekedni, egyszerűen csak azt szeretném, hogy elfogadjanak, aki vagyok, amilyen vagyok, tiszteletbe tartsák értékeimet, világszemléletemet, az énemet.... Nem akarok olyan, a környezetem által felállított ketrecben élni, ahol folyton az elvárások, szabályok tömkelegébe keveredem.... ez teljesen elsüllyeszt...megfolyt...nem enged kiteljesednem...

A rengetek inger, a kapcsolataink, a környezetünk, munkánk, kultúránk, értékeink, normarendszerünk alakít, hatással van ránk. Elvárt és felvett szerepeink nem feltétlenül kell mindig ugyanazok legyenek.

Merni önmagunknak lenni, felvállani, hogy én ez vagyok, számomra ez fontos, és ennek megfelelően akarok élni minden körülmények között. Nagy harc lehet ez sokszor.
Ha elfogadom, hogy neked ez az értékrendszered, tiszteletben tartom és nem akarlak megváltoztatni, hát tarsd tiszteletben te is az enyémet. Ne támassz olyan elvárásokat, amelyeket nem tudok vagy csak nagyon nehezen tudok teljesíteni... Elfogadni, hogy a másik ember más, számára más képviseli az értéket, a szépet. Nem könnyű feladat.

Fogadd el, hogy én szeretem a kávét, ha te nem is, fogadd el, hogy az emocionalítás számomra fontos, ha számodra nem is, fogadd el, hogy az önállóság számomra érték, ha számodra nem is, fogadd el, hogy a mindennapi kommunikációra szükségem van, ha neked nem is. Fogadd el, és a te értékeid én is elfogadom. Egy igaz kapcsolathoz nem kell minden értékünknek ugyanazoknak lenniük, csak egymás iránti tiszteletre van szükség, és arra hogy időt adjunk egymásnak, időt, amelyet a számunkra fontos dolgoknak szentelhetünk.

Kell-ek és muszáj-ok... konvenciók és elvárások... vannak, és nap mint nap beléjük ütközünk...

Én igyekszem tiszteletben tartani az egyediséget, az Én-t, a Te-t, az Ő-t. ..

Egymás mellett élve, és egymást tiszteletben tartva úgy szeretni a másikat, hogy nem kényszerítjük őt muszáj- és kell-szerepekbe a legtöbb, amit érte megtehetünk.

Máté Éva

ex Kalib úr írta (2012-07-19 13:29:50)
Jaj kedveskéim, ha ez olyan egyszerű lenne...
Minden esetre, az egész társadalom nagyobb és erősebb mint az egy ember, és persze érvényesíti az elvárásait. Lehet az ember nonkonformista, de kockáztatja, hogy egyedül marad. akkor is, amikor pedig fontos lenne neki, hogy legyen mellette valaki.
De még a párok életében sem lehet olyan egyszerűen, a kereskedelem szabályai szerint élni. ("Fogadd el, és a te értékeid én is elfogadom").
De ha már tényleg annyira kapitalizmus van, hogy mindent a kereskedők értékrendje szerint mérünk, akkor jó, ha arra is gondolunk, hogy vásár, csalás nélkül, nem létezik. Hogy az ógörög Hermész, nem csak a kereskedők, hanem a tolvajok istene is volt.
Hová is akarunk aljasodni?