A Rákóczi Szövetség az elmúlt 12 évben Kárpát-medence szerte több mint 270 középiskolában hozta létre ifjúsági szervezeteit, a helyi tanárokkal és diákokkal együttműködésben.

A Szövetség középiskolai szervezeti kapcsolatainak és tevékenységének megújítása, illetve megerősítése érdekében találkozót szervez 2017. december 1-3. között a tatai Kristály Imperial Hotelben.

A tanácskozásra mintegy hatvan iskolaigazgató, intézményvezető és vezetőtanár érkezik felvidéki, délvidéki és anyaországi középiskolákat képviselve. A kárpátaljai, erdélyi, partiumi és kelet-magyarországi szervezetek vezetőtanárainak december 8-10. között Hajdúszoboszlón szervez hasonló találkozót a Szövetség.

A találkozó célja, hogy a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai tevékenységeit hatékonyabbá, összehangoltabbá és eredményesebbé tegye, illetve a középiskolai szervezetek vezetőinek emberi és szakmai együttműködését erősítse.

A találkozó 2017. december 1-én, pénteken 17 órától veszi kezdetét és december 3-án, vasárnap délben ér véget. A program részét képezik a témához kapcsolódó előadások, fórumok, valamint kulturális és szabadidő programok.

A rendezvény előadói között szerepel: Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke; Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár; Czunyiné Bertalan Judit, digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos; Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke; Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, Tata Város Önkormányzata Humán és Ügyrendi Bizottságának elnöke; Hegedűs Endre, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.

A találkozó helyszíne:

Kristály Imperial Hotel

2890 Tata, Ady Endre u. 22.

Rákóczi Szövetség

H-1027 Budapest, Szász Károly u. 1.

Levélcím: H-1255 Budapest, Pf. 23.

+36-1-201-30-67

info@rakocziszovetseg.hu

www.rakocziszovetseg.org

Ifjúsági Szervezetek Vezetőtanárainak Találkozója

Tata – 2017. december 1-3.

PROGRAMTERV

2017. december 1., péntek

15.00 – 16.00 regisztráció, elszállásolás

16.30 – 17.30 megnyitó – Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, Tata Város Önkormányzata Humán és Ügyrendi Bizottságának elnöke

17.30 – 18.30 vacsora

19.00-20.00    Hegedűs Endre, zongoraművészek előadása

20.00 – 22.00  borkostoló

2017. december 2., szombat

 08.00 – 09.00  reggeli

09.00 – 10.00 előadás

10.00 – 11.00 Takaró Mihály, irodalomtörténész

11.00 – 12.00 Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke

12.00 – 13.30 ebéd

13.30 – 14.00 Czunyiné Bertalan Judit, digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos

14.00 – 16.00 városnézés idegenvezetéssel

18.30 – 19.30  vacsora

20.00 – 22.00  wellness

2017. december 3., vasárnap

 07.30 – 08.30  reggeli

09.00 – 10.00 szentmise/istentisztelet
08.45 – Szent Imre Templom szentmise

09.00 – Tóvárosi Református Imaház

10.00 – 11.30  fórum – a konferencia zárása

11.30 – 12.30  ebéd

12.30 – hazautazás

A szervezők a program változásának jogát fenntartják!

A Rákóczi Szövetség sajtóközleménye

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.