Fotó: Tóth Tibor / Magyar Nemzet

Folyamatosan, hónapról hónapra egyre nő a Fidesz támogatottsága, miközben az ellenzéki pártok népszerűsége csökken, vagy legalábbis stagnál – derül ki a Republikon Intézet friss közvélemény-kutatásából, amelyet a 24.hu közölt. A Fidesz ezek szerint megdöntötte saját rekordját: a pártot választani tudók közt 57 százalékon áll, és a teljes népességen belül is 34 százalék választaná. A Fidesz–KDNP 2014-ben a leadott szavazatok kevesebb mint 45 százalékával szerzett kétharmados többséget.

A Fidesz erősödése május óta töretlen, hiszen akkor még 45 százalékon állt a pártválasztók körében. Az olló azért is egyre nyílik, mert a két legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik és az MSZP folyamatosan gyengül: májusban még mindkettő 19 százalékon állt a pártválasztók körében, novemberben viszont már csak 13, illetve 11 százalék (ugyanez a teljes népességben 8, illetve 7 százalék).

Az MSZP és a Jobbik zuhanásából elvileg az LMP és a DK profitálhatna, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem hozzájuk pártoltak át a kiábrándult ellenzéki szavazók: stabilan tartják az 5-6 százalékos támogatottságukat a pártválasztók közt. Ugyanez a tendencia igaz, csak kisebb támogatottság mellett a Momentumra, az MLP-re és a kutatás felvétele óta felbomlott Együtt–Párbeszédre is. Ugyanakkor az emberek 40 százaléka továbbra sem tud pártot választani.

Magyar Nemzet