Őrkői mindennapok. A romák társadalmi felzárkóztatására kiírt uniós programban csak azon kisvárosok pályázhatnak, ahol elkülönített roma közösség él.

A romák társadalmi felzárkóztatására kiírt uniós programok keretében hívna le pénzeket a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Ennek előfeltétele az erre vonatkozó stratégia elkészítése.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy folyamatban van egy helyi akciócsoport létrehozása, majd következik, hogy november 13-ig elkészítsék a stratégiát is. Aláhúzta, ez egy „szoft és egy hard részből” tevődik össze, és két minisztérium alatt futó programok keretében lehet majd uniós pénzeket lehívni. Az egyik által az infrastruktúra, vagyis házak, tanintézmények és utcák korszerűsítését lehet majd finanszírozni, a másikból pedig magát a felzárkóztatási programokat.

A városvezető szerint azonban „sajnos” elég kevés pénz áll az önkormányzatok rendelkezésére, a központi fejlesztési régió szintjén a lehívható keret összesen alig mint­egy 12 millió euró. Nyilván nem pályázhat bárki, hanem csak a húsz­ezernél több lakossal rendelkező városok, és ezek közül is azon települések, ahol szegregált roma közösség van, magyarázta Antal Árpád, aki szerint ilyen feltételek mellett is nagyon kevés a lehívható keretösszeg.

– Körülbelül ennyi pénzre lenne csak nekünk szükségünk ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjuk, de mindenképp egy lépés. Fontos, hogy egyet tudunk lépni előre – szögezte le Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Antal azt is megjegyezte, hogy mindjárt lejár az új uniós pénzügyi ciklus, és a Románia rendelkezésére álló alapokból majdnem semmit sem használtak fel. Ennek ellenére a városvezető derűlátó abban, hogy Sepsiszentgyörgy több pénzt fog lehívni ebben a ciklusban, mint az előzőben, illetve úgy véli, hogy az önkormányzatok most is felhasználnak minden rendelkezésre álló pénzt.

– Az előző ciklusban sem az önkormányzatok voltak azok, amelyek miatt Brüsszelben maradt a pénz, hanem a minisztériumok hagyták veszni a nagy összegeket. Azonban a jelenlegi helyzetre, hogy 2017 végén még ott a teljes összeg, senki sem számított, de szerintem be fog robbanni, most már minden haladgat, a kiírások és a közviták is. Az egy másik kérdés, hogy a Cioloș-kormány annyit ért el néhány jó szándékú döntésével, hogy elbonyolította az önkormányzati munkát, meghosszabbítva a közmeghallgatásokat. Persze, elméletileg ez szép dolog, de ha 5 vagy 45 napra hirdetnek meg valamit, ugyanakkora az érdeklődés, hiszen ha valakit érdekel, az úgy is tudja, hogy pár napra hirdeted meg, ám, ha valakit nem érdekel, akkor meghirdetheted 180 napra is. Viszont ezekkel a 45 napos közmeghallgatásokkal úgy elnyújtottak mindenféle procedúrát, hogy az hihetetlen. A szándék jó volt, csak nem volt köze a valósághoz – magyarázta Antal.

Kiss Edit / Székely Hírmondó