Albert Levente felvétele

A sepsiszentgyörgyi közös temetőben található, az első világháborús hősök temetőkertje rendbetételét is felvezette a Kovászna megyei prefektúra arra a listára, amely az 1918-as nagy egyesülés centenáriuma jegyében Háromszéken tervezett kezdeményezéseket tartalmazza.

A prefektúra a lajstromot felterjesztette jóváhagyásra a százéves évfordulóval kapcsolatos események, kezdeményezések koordinálásával megbízott, a kormány különleges osztályaként létrehozott hivatalhoz.

A temetőkert helyrehozatalának kérdése nem új, az elmúlt négy évben már többször volt napirenden. A tulajdonos Sepsiszentgyörgy önkormányzata vezetői nem zárkóznak el a kezdeményezéstől.

Sebastian Cucu prefektus az Agerpres hírügynökségnek számolt be arról, hogy a korábban már a veteránok szövetsége által több rendben is emlegetett elképzelést felvették a listára. A kormánybiztosi hivatal vezetője szerint a centenárium éve megfelelő lehet a temetőkert rendbetételére, amelyet több nemzet is magáénak tekinthet, hiszen 12 etnikumnak az első világháborúban elesett hősi halottai nyugszanak ott.

Cucu úgy vélte, a temető nincs túl jó állapotban, megérett az idő, hogy tegyenek valamit, ezáltal is tisztelegve a háború szörnyű körülményei között életüket vesztett hősök emléke előtt, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek voltak.

A prefektus lapunknak megerősítette: a felterjesztés önmagában még nem jelenti azt, hogy az elképzelés meg is valósul, egyelőre a kormány különleges osztályának jóváhagyását kérték. Ez egyébként a teljes lajstromot érinti. Amennyiben rábólintanak, következik az egyeztetés a temetőkert gondnokával és tulajdonosával, Sepsiszentgyörgy önkormányzatával. Sebastian Cucu rámutatott: már most egyértelmű, hogy csakis közös tehervállalással lehet megvalósítani a rendbetételt, a hozzájárulások mértékéről viszont még korai beszélni. Tudomása szerint még költségbecslés sem történt.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre rámutatott: önmagában a kezdeményezést értékelik. Az önkormányzatot hivatalosan még nem értesítették. A polgármester reményét fejezte ki, hogy egy tiszta – esetleges történelemhamisítástól mentes – elképzelésről van szó, ebben az esetben támogatni tudják, amennyiben a kormányhivatal jóváhagyja.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester megkeresésünkre elmondta: a hősök temetőjének rendbetétele nem új dolog, egyebek mellett tavaly is felmerült, a háborús veteránok megyei szövetsége hozta újból elő. Az alpolgármester hozzátette: noha még korai bármilyen konkrétumról véleményt formálni, annyit elmondhatnak, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mire is terjedne ki a rendbetétel, a temetőkert közepén álló obeliszket ugyanis pár évvel ezelőtt már felújították.

Levéltári adatok szerint az 1921 és 1935 között A Hősök Kultusza Egyesület kezdeményezésére kialakított, az emlékművet is magában foglaló temetőkertben az osztrák–magyar hadsereg kilencven katonájának különálló sírhelye kapott helyett, emellett az obeliszk alatt található közös sírba 114 különböző nemzetiségű hősi halott földi maradványait helyezték el, akik a Keleti-Kárpátokban zajló harcokban sérültek meg, majd a Székely Nemzeti Múzeumban kialakított hadikórházban hunytak el.

1929-et követően ugyanakkor további közel ezer katona korábban Sepsiszentgyörgy környékén szétszórtan eltemetett földi maradványait helyezték el ugyanitt. Származás szerint több mint egy tucat nemzetiség hősi halottairól van szó.

Nagy D. István / Háromszék