Fotó: Albert Levente

Sepsiszentgyörgynek a „fasiszta-horthysta” uralom alóli felszabadítását ünnepelte tegnap a helyi románság, a rendezvény – tavalyhoz hasonlóan – feszültségmentesen zajlott, miután Antal Árpád polgármester engedélyt adott rá, hogy a városháza tornyára a szervezők kitűzhessék a román zászlót.

A rendezvény az elmúlt évek forgatókönyve szerint zajlott, az úttesten felsorakozott, különböző fegyveres egységeket képviselő egyenruhások csoportja díszőrséget állva fogadta a prefektus és a helyőrség parancsnokát, a katonai fúvószenekar eljátszotta a román himnuszt, Ioan Cucu tábori pap egyházi szertartását követően Sebastian Cucu prefektus mondott beszédet. Szeptember 8-át, azt a napot, amelyen 1944-ben a román hadsereg elsőként „szabadította fel” Észak-Erdély városai közül Sepsiszentgyörgyöt, a románság történelmében sorsdöntő napnak nevezte, hozzátéve, mégsem teljes a románság öröme mindaddig, amíg a városháza tornyára kitűzött román zászló örökre ott nem marad „ahol a helye van”, és felszólította Antal Árpád polgármestert, hozzon „értelmes döntést” az ügyben. Ő egyébként az észszerűség jegyében boldog névnapot kívánt nemcsak a Maria, Marioara, hanem a Mária, Marika keresztnevűeknek is.

A rendezvény a városháza falán levő emléktábla megkoszorúzásával folytatódott (az esemény előtt tisztelgők sorából ezúttal is hiányoztak a magyar politikusok, a városháza és a megyei tanács elöljárói, ellenben ott volt néhány magyar intézményvezető, piros-sárga-kék szalagos koszorút helyezve el és tisztelettel főt hajtva az emléktábla előtt), majd a díszőrség felvonulásával zárult.

Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester elmondta, a városháza tornyán ma hajnalig marad a zászló.

Váry O. Péter