Fotó: hirmondo.ro

Nem gyerekek, hanem pénzgépek – így foglalta össze a tényállást az ügyész egy Párizs melletti bíróságon, ahol egy romániai roma család ágas-bogas ügyét próbálják meg tisztázni. Olyan ez, mint egy Kusturica-film – írja helyszíni beszámolójában a Le Monde tudósítója, akit a hvg idéz.

Az 57 éves családfő, akit pátriárkának neveznek, Olténia fővárosából, Krajovából hozta családját Franciaországba, hogy ott a zsebtolvajlás ősi és jól jövedelmező mesterségét gyakorolják. Napi 1000-2000 euró volt a családfő elvárása. A zsebtolvajok, akiknek a többsége fiatal, sőt gyerekkorú volt a bűntények elkövetése idején, elsősorban a párizsi metróban és a Disneylandben dolgozott a francia főváros mellett. A zsákmányt egy kínai vendéglőben rejtették el, ennek főnökasszonya is bíróság előtt áll, épp úgy, mint az a szállodás, akinél a roma család lakott.

Mivel vádolja az ügyészség Marian Tincát, a pátriárkát? – Ő kényszerített bennünket arra, hogy zsebtolvajok legyünk – mondta a pátriárka 28 éves lánya. Ő volt az egyetlen, aki megtörte a családi szolidaritást és alátámasztotta az ügyészség vádját. – Tíz évre börtönbe juttatsz, te ri..yó! – kiáltotta dühösen a pátriárka, aki közölte: elvágja a saját torkát, ha ügyét nem viszik a strasbourgi bíróság elé. A dühöngő papát kivezették a tárgyalóteremből, és közölték vele, nem tíz, hanem húsz évet is kaphat visszaesőként.

Hét gyereket és fiatalkorút már júliusban elítélt a bíróság, a 12–17 éves vádlottak büntetése viszonylag enyhe volt. A gyerekkorúak szigorú megrovást kaptak, az idősebbek pár hónapos börtönt, a legsúlyosabb ítélet 30 hónap volt. A francia bíróság áldozatnak tekinti őket, akik a pátriárka terrorja alatt végezték ősi mesterségüket. A zsákmány értéke meghaladta az egymillió dollárt az ügyészség szerint.

Külön felróják a roma családnak, hogy gyakran gyerekeket fosztottak ki a Disneylandben és a párizsi metróban. Franciaország a világ első számú turista-nagyhatalma, és ezt a pozíciót mindenáron szeretnék megtartani. A veszélyt elsősorban az iszlamista terrorizmus jelenti, de a hétköznapi bosszúságok sem elhanyagolhatóak. Az a turista család, amely minden készpénzét elveszíti a Disneylandben, nem biztos, hogy szívesen újra visszatér oda, ezért a Le Monde szerint kemény ítélet várható.

A zsebtolvaj ügy a lehető legrosszabbkor jön Romániának: Emmanuel Macron elnök nemrég Bukarestben megígérte, hogy támogatni fogja az ország belépését a schengeni övezetbe. Eddig Franciaország épp a hasonló ügyek miatt akadályozta ezt, hiszen hiába utasították ki a romániai bűnözőket, azok csak visszatértek francia földre. A roma zsebtolvaj család ügyében ma hirdet ítéletet a bíróság, amely példát is akar statuálni, hiszen nyilván nem ez az egyetlen roma család, amely Romániából Franciaországba érkezett, hogy zsebtolvajlásból több mint egymillió eurót hozzon össze.

Székely Hírmondó