Fotó: Krónika

A résztvevők testi épségének megőrzése érdekében a Magyar Polgári Párt képviselői szervezőként nem vállalhatták, hogy a november 15-ei, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parki történelmi kiállítás részét jelentő országzászló-felvonást a karhatalmi szervek akár erőszak árán akadályozzák meg.

Az alakulat sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, Nagy Gábor Levente ugyanakkor úgy véli, a jogállam megcsúfolása az, ahogyan mind a prefektúra, mind a karhatalmi szervek – ideértve a román titkosszolgálatot is – mindenáron megpróbálták megakadályozni a zászlófelvonást, hazugságoktól és fenyegetésektől sem riadva el.

Valótlan állításokat tartalmaznak a megyei csendőrség, valamint a prefektúra által a rendezvény napján a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak küldött átiratok – jelentett ki Nagy Gábor Levente. Elmondása szerint a csendőrség és a rendőrség képviselői is jelen voltak az engedélykérési egyeztetésen, és jóváhagyásukat adták a kiállításra, melynek részét képezte az akkori magyar országzászló (mely 1944-ig volt használatban) felvonása is.

Az elnök szerint Bedő Zoltán az MPP részéről részletesen ismertette a tudnivalókat a lobogóról – elmondva azt is, hogy nem a magyar állam jelenlegi zászlaja –, a hatóság képviselőinek pedig nem volt kifogásuk az engedély kibocsátása ellen.

Ehhez képest a november 15-én a városházára eljuttatott csendőrségi átiratban az szerepel, hogy sem zászlórúdról, sem lobogóról nem volt szó az engedélykérés során. Nagy Gábor elismerte, hogy a vonatkozó egyeztetésen elhangzottak minden részlete nem került be a tárgyalás jegyzőkönyvébe, viszont a hatósági képviselőket pontosan tájékoztatta párttársuk.

Az elnök felidézte: annak ellenére, hogy az engedélyhez jóváhagyásukat adták, a csendőrség képviselői a helyszínen már arról beszéltek, terroristaként kezelik a szervezőket, amennyiben felvonják a zászlót. A hatósági átirat is egyébként a gyülekezési törvény azon passzusát hozta fel indoklásként, mely a szélsőséges, önkényuralmi jelképekre, valamint a kapcsolódó rendezvények tiltására vonatkozik. „Ez önmagában minket különösebben nem zavart volna, az viszont, hogy fel voltak készülve, hogy bármely eszközzel – így erőszakkal – is megakadályozzák a felvonást, már más megvilágításba helyezte az egészet. Fél órával a kezdés előtt – annak ellenére, hogy reggel óta átiratokkal, fenyegetésekkel bombáztak minket – még úgy véltük, bármi áron felvonjuk az országzászlót, de ez végül a helyszínen megváltozott. Mérlegelnünk kellett” – fogalmazott Nagy Gábor.

Figyelembe vették, hogy a mintegy hat-hétszáz résztvevő között sok a gyerek, idős és a nő, továbbá nagyjából 250 állig felfegyverzett rendőrt és csendőrt vezényeltek ki. Ilyen körülmények között nem vállalhatták, hogy a felvonás erőszakos fellépésbe torkolljon, és ezek az emberek szenvedjenek. Ha egy hétezres vagy hetvenezres tömegről lett volna szó, akkor más lett volna a helyzet – magyarázta. Nagy Gábor szerint egyesek számára gyávaság volt ez a döntés, és egyszerű székely emberként nem állt volna el a felvonástól, de a résztvevők testi épségére gondolva nem vállalhatták a gesztust az előzmények miatt sem.

Ennek kapcsán Nagy Gábor elmondta: a román titkosszolgálat már régebbről tud a kiállítás tervéről, és eldöntötték, hogy mindenáron megakadályozzák. „Odáig elmentek, hogy megkeresték Kulcsár-Terza Józsefet (az RMDSZ színeiben parlamenti mandátumot nyert háromszéki MPP-elnököt) azt ajánlva: mondjanak le a kiállításról, valamint az autonómiastatútumról, és akkor ők megígérik, hogy Vidombákon megépül a reptér” – fogalmazott. Lapunk megkeresésére Kulcsár-Terza József árnyalta ezt az információt. Eszerint egy román parlamenti képviselő kereste meg őt azt ígérve, hogy amennyiben a 2018-as év végéig ő mint honatya tartózkodik bármilyen kezdeményezéstől, az illető segít elindítani a reptér ügyét.

A prefektúra átiratára reflektálva Nagy Gábor Levente elmondta: Sebastian Cucu indoklása – mely szerint a 75 évvel ezelőtti országzászló-felvonás emléke több ezer román civilnek a második bécsi diktátumot követő lemészárlásának ügyével is összefügg – felveti azt a kérdést, hogy a sepsiszentgyörgyieknek nem kellene-e tiltakozniuk a román hadsereg 1944-es bevonulásának felidézése ellen, figyelembe véve a Maniu-gárda által az ártatlan magyarok soraiban elkövetett gyilkosságokat.

Nagy Gábor Levente felelevenítette: a prefektus az átiratokon túl a szervezőkkel személyesen közölte: ne feledjék, hogy a karhatalmi szervek az ő alárendeltségébe tartoznak, és általuk mindent meg fog tenni a zászlófelvonás megakadályozásáért. Úgy vélte, ez a fellépés talán annak is betudható, hogy nem volt biztos benne, nyert ügye lenne, ha a bírósághoz fordul az akció törvényességét illetően. A fenyegetés útját választotta, mivel nem került volna bíróság, amely egy történelmi zászló felvonása miatt elmarasztalta volna a szervezőket – vélekedett az elnök.

Újságírói felvetésre Nagy Gábor Levente azt mondta: tudván, hogy valószínűleg semmilyen következménye nem lenne sem rá, sem a hatóságra nézve, a prefektus inkább vállalta volna a tömeg esetleges szétveretését, semhogy utólag jogi úton megtámadja az egyébként engedélyezett akciót.

A MPP-vezető következtetésként úgy fogalmazott: egy történelmi zászló felvonásának megakadályozása azt mutatja: Románia továbbra is fél attól, hogy elveszíti Erdélyt. Másrészt november 15-én egyértelműen megdőlt az a tévhit, hogy az ország mintaértékű kisebbségpolitikát folytatna. A román jogállam alapja, hogy egyeseknek vannak jogaik, másoknak nincsenek – fogalmazott.

Nagy D. István / Háromszék

1 hozzászólás

  1. Antal m.

    Ez a mi nehezen viselhető: – ,,egyeseknek vannak jogaik, másoknak nincsenek,,,,-idéztem fentről./ szimbólumok, zászlók, címerek, szobrok,nyelvi-emberi jogok, stb. tiltásai/
    Kulturált nemzet vagyunk, történelmünk tökéletessége a világon elismert. Rengeteg íróink, tudósaink, kutatóink, magas tudományú szakembereink voltak-vannak a nemzetünknek!
    Félnek attól, hogy nem versenyképesek, – ez sajnálatos, nem a mi hibánk!
    Őslakói vagyunk és leszünk e földi résznek, itt a Kárpát medencében s az országban!

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.