Fotó: adevarul.ro

Romániában 26-ra emelkedett az influenzavírus miatt elhunyt személyek száma, miután az elmúlt két napban öt halálesetet jelentettek a hatóságok.

A román tisztiorvosi szolgálat adatai szerint kedden négy személy esetében állapították meg, hogy az influenzavírus miatt haltak meg. Közülük a legfiatalabb egy 63 éves Maros megyei nő volt, aki nem szenvedett egyéb betegségben, de nem volt beoltva influenza ellen. Hétfőn egy esetről számoltak be, így ezen a héten öttel nőtt a halálos áldozatok száma.

A múlt hét óta ugrott meg látványosan az elhunytak száma, csütörtökön jelentették a román hatóságok, hogy tíz nap alatt nyolc beteg halt meg a ragályos korokozó miatt.

Kedden öt embert utaltak be Temesváron a járványkórházba influenzás tünetekkel, a páciensek közül három gyermek.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter kedden közölte, egyelőre nincs szó járványról Romániában, hiszen a fertőző betegségnek egyelőre csak gócpontjai vannak. A legtöbb megbetegedést Bukarestben és Jászvásárban (Iasi) jelezték.

Az influenza terjedésének megfékezése és a betegek óvása miatt egyes romániai kórházakban karantént, illetve látogatási tilalmat rendeltek el.

MTI