Véget ért a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló 13. EMI-tábor. Az első három nap kedvezőtlen időjárása ellenérea rendezvény sikeres hetet tudhat maga után.

Az eltelt öt nap alattolyan neves zenekarok léptek fel, mint a Romantikus Erőszak, Dorothy, Ossian, Hungarica és a Depresszió. Az esti koncertfelhozatal mellett nappal a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj-programjai is élénkítették a tábor napjait.

„Elértük a célunkat: sikerült fiatalokat bevonzanunk az előadásokra, akik nemcsak a koncerteken vettek részt, hanem a magyar történelemről, kultúráról is tanultak” – nyilatkozta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője.

A tematikus sátrak mellett idén a Magyar Turán Alapítvánnyal közösen szervezett Kurultaj-bemutatók és kapcsolódó tevékenységek egészítették ki a tábor programját. Jurtáikba érdeklődéssel látogattak be a táborozók, akik felpróbálhatták az ősmagyar kultúra öltözetét, és megnézhették a régi fegyvereket is.

A Kurultaj-sátorban ősmagyar kultúrával és életmóddal kapcsolatos előadásokat tartottak, amelyek nagy sikernek örvendtek. „Fontosnak tartjuk a Kurultaj-programokat, hiszen általuk az erdélyi magyar fiatalok is megismerhetik gyökereinket. Nagy szeretettel várjuk vissza a Magyar Turán Alapítványt jövőre is” – tette hozzá Sorbán Attila Örs.

A főszervező kihangsúlyozta, hogy jövőre szeretnék a politikai kerekasztalokat is bővíteni, hiszen szükség van a közéleti problémák megbeszélésére és a fiatalok véleményének kikérésére is. Hozzátette: nehezményezik a szervezők, hogy a legtöbb szavazattal bíró magyar párt idén sem vett részt a közös beszélgetésen.

A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a tábor megvalósulásán 120 önkéntes szervező dolgozott. Sorbán Attila Örs kijelentette: jövőre is lesz EMI-tábor, közösen a Magyar Turán Alapítvánnyal.

A 14.EMI-tábor időpontját a www.emitabor.hu weboldalon lehet majd megtalálni. Az idei táborról szóló videókat, képanyagokat és cikkeket a honlapon és az EMI-tábor Facebookoldalán lehet megtekinteni: www.facebook.com/emitabor.erdely.

EMI sajtóközleménye