A közelmúltat idézték fel szerdán délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban, az egykori napilap, a Megyei Tükör mellékletének, a Fórumnak könyvbe gyűjtése, az első kötet megjelenése adta a találkozó apropóját, az egykori „kalandra” emlékeztek a kiadvány szerkesztői, írói.

Albert Levente felvétele

Igazi hőstett volt a hetvenes években a Fórum megjelentetése – idézte fel a könyv kiadója, Kopacz Attila, aki azt is elmesélte, tulajdonképpen a tizenegy megjelent lapszám feldolgozása során szembesültek azzal, hogy itt nem egy-két kötetről van szó, az 1600 oldalnyi anyag legfeljebb négy könyvbe fér el.

Vitáztak a szerkesztővel, Gajzágó Mártonnal arról is, válogatást jelentessenek meg, vagy a teljes anyagot adják közre, végül az utóbbi melletti érvek győztek, és úgy döntöttek, minden kerüljön bele, a vívmányriportok is hordoznak érdekes adatokat, és csak ebben a formában válik érthetővé a szerkesztői szándék, hogy miként, miért készültek ezek a lapszámok.

„Csak így láthatja a mai olvasó, hogy milyen körülmények között jelenhetett meg az, ami érték” – idézte fel Gajzágó Márton, a Megyei Tükör egykori újságírója, a Fórum szerkesztője. Mint fogalmazott, a könyvet kezébe véve kereste, hol az az öröm, amellyel szerkesztették, de ma már csak az akkori nyomorúságukat látja benne.

Színes történetekkel, anekdotákkal fűszerezve idézte fel a kezdeteket, 1977-re már leáldozott az 1968-os megyésítés után létrehozott Megyei Tükör fénykora, Dali Sándor főszerkesztő leváltása után a nyolcoldalas napilap előbb négyoldalas heti, majd ugyanekkora napilappá vált, amelyben a hivatalos anyagokon kívül jóformán semmi más ne kaphatott helyet.

1977-ben az akkori megyei első titkár, Nagy Ferdinánd rábólintott, hogy megjelenhet egy időszakos kiadvány, feltételei is voltak: legyen rentábilis, a megyéről szóljon és a megyében terjesszék. Elvárásként fogalmazta meg, hogy bemutassák a megye fejlődését, a Megéneklünk, Románia fesztiválokat. Külön kaland volt már az első szám kiadása, a cenzúra, a pártellenőrzés kijátszása – derült ki a történetekből, de a jelenlevők azt is megtudhatták, miképp sikerült értéket csempészni a kötelező anyagok mellé, hogyan igyekeztek elkülöníteni a vállalhatatlant a valós  üzenettől.

A Fórum első három oldalán a megye vezetőinek hivatalos írásait közölték, középen elkülönített számozással a reklámriportokat, amelyek nemcsak kötelezőek voltak, de  pénzt is hoztak, a 24 oldal többi részén sok irodalom, történelem és más értékes tartalom jelenhetett meg.

Hamar népszerűvé vált Erdély-szerte a Fórum, szívesen közöltek benne a legnagyobbak is: Sütő András, Kányádi Sándor, Egyed Ákos, Bretter György stb. 1977 és 1983 között tizenegy lapszám látott napvilágot, előbb évente három, majd egyre ritkábban, míg végül beszüntették. Tíz-tizennégyezer példányban nyomták, megkapták a lap előfizetői, négyezret pedig eljuttattak a megyén kívüli magyar településekre.

„Ezek a lapszámok nem forgatták fel a rendszert, de még a vívmányriportok is tisztességgel meg voltak írva, mindenikkel azt igyekeztünk sugallni, érdemes hazajönni, itthon dolgozni. A Fórum nem vezetett a ’89-es változáshoz, de tartalmas volt, és fontos szerkesztőknek, olvasóknak egyaránt” – hangsúlyozta Gajzágó Márton. És bár nem volt könnyű időszak, nem keserűséggel gondolnak vissza rá, hisz volt egy igényszint, amelyet meghatározott Dali Sándor, az olvasó és az írók saját elvárása is – fűzte hozzá Czegő Zoltán.

Az Fórum első három lapszámát tartalmazó, Őrzők, vigyázzatok a strázsán! címmel megjelent könyv bemutatóján az is elhangzott, a tervezett négy kötet kiegészítéseként jó lenne, ha elkészülne egy ötödik is, amely megörökítené a mára legendássá vált lap kiadásának igencsak kalandos történetét.

Farkas Réka / Háromszék

13 hozzászólás

  1. Senkise

    Kedves Tóducz

    Ön vagy “szándékosan” félre igyekezett érteni amit mondtam, vagy – ami rosszabb – meggyőzéses materialista. Bárhogy legyen is, úgy hiszem egyértelmű hogy nem a fizikai test működési folyamatait szerettem volna bemutatni önnek, hanem azt a finomfizikai mechanizmust, ami végbemegy az emberben bármely tett (gondolat, beszéd vagy konkrét cselekvés) esetén.

    Bárki aki nyitott szemmel jár ma a világban, észreveheti hogy modern korunk emberisége a végletekig kiüresedett, lélektelen gépezetté vált, szépérzéke, érzelmi igényessége megszűnt. A pár évszázada még kifinomult, jellegzetes stílusú és díszítésű épületek helyébe üres tömbházak kerültek, a festészet, a zene és más művészetek helyett jobb esetben az, amit ma modernnek és kortársnak nevezünk, rosszabb esetben értékgyalázó, degenerált festészet, sátánista zene és hasonlók. Tudatában, hogy a művészek a lélek építőmesterei, korunk helyzetének súlyosságát nem lehet eléggé eltúlozni, ha ismerjük, miket neveznek ma művészetnek: vizeletben úszó krisztus szobor, félbevágott sertés a feszületen, megnyúzott, preparált emberi testek, ürülék tányéron, levágott kéz a turul szájában és inkább nem is folytatnám. Ma ezek az emberek alakítják az emberiség belső világát, nincs is min csodálkozni azon hogy hol tartunk most. Mindezt az alkotói szabadság és öncélú önkifejezés nevében, a magasabbrendű szépség (a szép: igaz) lélekemelő megnyilvánítása helyett az egót emelve piedesztálra.

    Meglehet, hogy ön is ugyanígy kiüresedett, reményét vesztette, ezért tartja komolytalannak és idealizáltnak az én “szép szövegemet”. A darwini evolúcióba vetett sziklaszilárd hit – mi Marx “munkásságával” megerősítve az emberiség új mentsége lett arra hogy szabadon engedhesse gátlástalanságát, állatias ösztöneit és önzését – a kognitív pszichológia, és a hozzá hasonló végletekig kizsigerelt, lesarkított tudományok okozzák, hogy a gondolkodó ember elhitte, a szellemi teljesítményen kívül nincs semmi magasabbrendű, a szeretet és más érzelmek csupán kémiai kölcsönhatás eredményei, alsóbbrendű jelenségek. A gondolkodó ember… aki a pozitív érzelmeket elutasítja, mint alantas és önkéntelen folyamatokat, a gondolatokat pedig az agynak tulajdonítja, holott bizonyított tény, hogy a gondolatot közvetlenül mérni, se leárnyékolni nem tudjuk (csupán az agyi aktivitást vagyunk képesek kimutatni) mert annak rezgése meghaladja az elektromágneses spektrumét, más szóval nem földi eredetű, így nem lehet a fizikai agy terméke.
    Az ember, aki számára az értelem lett a minden, de még az analitikus gondolkodás fölé sem képes emelkedni, hogy minimálisan összefüggéseiben vizsgálhatná a kozmoszt. Önt talán megmosolyogtatja, s gyerekes lelkendezésnek tartja a szeretet fontosságáról szóló értekezést, de a valóság az, hogy ez az egyetlen erő ami összetarthat minket egymással az anyag örökletes széthúzásával, entrópiájával szemben. Aki nem képes vagy nem hajlandó a szeretetre, az csakhamar egyedül, magányosan, bensőjében végtelen űrrel találja magát.

    A mai világban az emberiséget rendre abba az irányba igyekeznek terelni, hogy a férfi vagy legyen végletekig maszkulin, vagy semennyire sem és lehetőleg még változtasson nemet is, csak lehetőleg harmónia ne jöhessen létre benne. A szeretetet mint érzelgősséget, száműzték a köztudatból, mint idejétmúlt, nőies jelleget (sőt mint gyengeséget), holott ez maga a Mindenség saját megnyilvánult természete, eképpen ez a mi természetünk is, mi ragaszkodástól mentes tiszta formájában nem alárendeltje a mentális működésnek, hanem ellenkezőleg. Nem véletlenül hirdette minden szent és bölcs, minden igazán nagy gondolkodó, minden isteni megtestesülés a szeretetet mint legfőbb célt és eszközt a tökéletességhez. Az a fajta analitikus tudományos gondolkodás, melynek felszentelt papja volt például a nemrégiben elhunyt Stephen Hawking, fejlettségében és teljesítményében meg sem közelíti az analógiás, metafizikai gondolkodás szintjét. Ott, ahol az alsó mentális, empirikus (alulról építkező) elme csődöt mond és paradoxonba ütközik, a kauzális elmét használni képes gondolkodó előtt világos logikai útvonal mutatkozik meg fölfelé.
    A valódi szeretet pedig messze meghaladja még ezt a szintet is. A “szép szöveg” mögött rejlő valóság sokkal igazibb, mint az a látszólagos fizikai világ melyet ma egyedüli valóságként elismer a tudomány. Kérdem én, gondolkodó ember hogyan hiheti valóságosnak a fizikai világot, miután Pauli kizárási elve óta tudjuk, hogy az anyag valójában hullámtermészetű, csupán adott rezgésszinttel bíró tudathordozó testeinkkel érzékeljük anyaginak a fizikai (és az álom) világot?
    A véges, “teremtett” elme valójában olyannyira nem valóságos, hogy képtelen megbirkózni még a körülöttünk látható univerzum véges-végtelenségének gondolatával is. Nem képes felfogni a tér-idő mibenlétét, a fény állandóságának jelenségét, mely ellentmond a klasszikus mechanika törvényeinek. A példákat még hosszan lehetne sorolni Einstein, Bell, Zukav, Heisenberg, stb “részleges” eredményeit vizsgálva.
    Nos, valami, ami ennyire képtelen feltérképezni, leképezni vagy felfogni még a látható kozmoszt is, véleményem szerint nem méltó arra hogy túl sok bizalmat fektessünk bele, ellentétben a szeretettel, mi végtelen és tapasztalható valóság minden szinten.
    És ahogyan a látáshoz elengedhetetlen a fény, ugyanúgy a magasabb szintű tapasztalásokhoz is az. Aki mindenkiben hibát keres és az ego-elme fölényességétől elvakítva elzárkózik mindentől, elzárja magát a bennük rejlő fénytől, így képtelen lesz az Egység érzéséből fakadó boldogságot megtapasztalni.

    Válaszolva a másik állításra:

    Tágabb értelemben az elme alatt értek mindent, ami csak a tudatban vagy a tudatalattiban megjelenhet, az én-képzet fogalmának (mellkas közepén való) megjelenésével kezdődően az ezt követő minden más gondolat felbukkanásáig, érzelmekig, stb, tehát mindent. Hiszen ha visszavonjuk elménket az én gondolatán túlra a Szívbe, ott csak a tudat tárgyaitól mentes létezés marad, a személytelen vagyok-ság fénylik, ezen túl minden “elme”.

    Szűkebb értelmezésben elmének azt az általánosan használt fogalmat nevezem, aminek fókuszpontjául és működésének eszközéül az agy szolgál. Mikor azt mondom, az elme szétválaszt, a szív összeköt, ezzel arra utalok, hogy a szellemiség székhelye a fej, míg a léleké a szív (csakra). A szellem, a tudatosság bizonyos értelemben eltávolítható a lélektől (és a fizikai testtől is), így jelenik meg a tudat pszichikus ereje, például koncentrációval (az agyhullámok frekvenciájának megemelésével), természetéhez pedig hozzátartozik a tágulás, a széttartás. A lélek ellenben, fejlettségétől függően kisebb vagy nagyobb mértékben több mint amit én-ként magunknak gondolunk. Egy fejlett léleknek alapvető tulajdonsága az együttérzés, vagyis a másokra is kiterjesztett érzékelés, ezáltal ha a szívünkkel döntünk, mások érdekeit is figyelembe véve fogunk cselekedni, míg ha elménkkel megkerüljük ezt, hiányozni fog a visszacsatolása tetteinknek. Ezért mondtam, hogy a szív döntéshozó, az elme pedig végrehajtó szerv kell hogy legyen.
    Egy olyan világban, ahol gyakran a vallások sem tesznek különbséget a szellem és a lélek elvont fogalma kapcsán, ahol folyamatosan keletkeznek az új, fejletlen lelkek és ahol a szeretetet, sőt az erkölcsöt is idejétmúlt (és tudománytalan) fogalomnak tekintik, nem csoda hogy hiányzik az együttérzés erénye és olyan sok az általunk okozott szenvedés.

    Tisztelettel

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Senkise: jó. Tisztelettel.

      Válasz
    • Tóducz

      Kedves Senkise: jó!

      Válasz
  2. antal m.

    ,,Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség,, ismerős e szöveg!

    Válasz
    • Tóducz

      Igen antal m., mondta Wass Albert, miután szétszéledt a Kárpát-medencéből.

      Válasz
      • Senkise

        Kezd az az érzésem lenni kedves Tóducz, hogy ön feltétlenül tökéletes kell hogy legyen, toronymagasan mindenki más fölött álló valaki, hogy ilyen nyugodt lelkiismerettel kritizál mindig mindenki mást és ily könnyedén ítél meg boldog-boldogtalant, mintha valóban ismerhetnénk a másik ember külsődleges tettei mögött húzódó, sokszor nagyon bonyolult okokat, szándékot, indíttatást.

        Nem gondolja, hogy többre menne, ha megpróbálna másokban nem folyton hiányt, gyengeséget, negatívumokat keresni-kutatni és ezek állandó hangsúlyozásával még erősíteni is azokat, mintha csak rossz létezne mindenkiben? Azért mert ön esetleg nem látja a jót másokban, még nem jelenti hogy nincs is bennük. Ha erre koncentrálna a negatívumok helyett, és főleg nem igyekezne mindenkit megítélni és ezzel elhatárolni önmagát mindenki mástól, biztosan boldogabb lenne ön is.

        Tisztelettel

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves Senkise, hogy divatos szavakkal éljek, a csupán “pozitivista megnyilvánulás” káros a “közegészségügyre”, A jó természetes, a rosszat kell karikírozni és kiigazítani. A jót is látom másokban, csak azokat természetesként veszem, úgy gondolom, hogy a jónak nincs szüksége nagyítóra! A jó és a rossz, nem dialektikában közlekedik egy emberben, esetleg csak azokban, akikben a minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg vagyok elégedve vagy a patyomkiniság filozófia szerint működnek. A boldogabbság receptje nem az Ön “szakácskönyvében” található. Ettől függetlenül, Önnek lehetnek érzései velem és az írottjaimmal szemben. Tisztelettel.

          Válasz
          • Senkise

            Kedves Tóducz

            Természetesen nem állíthatok olyat, hogy ön ellenében én tudnám jobban mit és hogyan gondol is ön. Azonban azzal talán ön is egyetért, hogy külső szemlélő szemszögéből nézve nem túl megnyerő tulajdonság egy embernél, ha az illető mindig mindenkiben csak hibát keres, mindenkit kritizál, soha semmivel sem elégedett, mindent felhánytorgat másoknak, örökké szigorú és elítélő és nincs egy jó szava senkiről.
            E sorokat hitbéli meggyőződésétől függetlenül bizonyosan ön is hallotta már:
            “A szeretet hosszútűrő, kegyes; …nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt …Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.”

            Biztosra veszem, hogy ön magasra tette a mércét önmaga számára, és másoktól is csupán azt várja el mint önmagától, de pont az emberiesség tesz minket emberré, a szeretet, az elfogadás. Én inkább azt az útmutatást tartom követendőnek ezért, hogy: légy szigorú önmagadhoz, és elnéző másokhoz.

            Legkevésbé sem gondolom, hogy minden nagyon szép és jó volna a világban. Ellenkezőleg, az embernek ma véleményem szerint jobban helyén kell hogy legyen az esze mint bármikor azelőtt, de ezzel együtt a szívének is. Az elme ugyanis végrehajtó “szerv”, a döntést nem bízhatjuk rá.
            Ahogyan a mondás tartja: az elme szétválaszt, a szív összeköt. Ott, ahol az elme folyton kifogásokat és okokat keres hogy miért is utasítson el magától mindenkit, meg kell jellennie az együttérzés, a megbocsátás és a türelem hangjának is hogy ezt ellensúlyozza, máskülönben egyre csak távolodni fogunk másoktól, mint az űrben felrobbanó égitest darabjai.

            Más oldalról közelítve, mindannyian egyetlen testtel születünk, efölött rendelkezünk szabadon, csak efölött van hatalmunk, ennélfogva a más emberek tetteinek állandó figyelése, ellenőrzése és megítélése valójában saját egónk, akaratunk másokra kényszerítésének vágya, időnként jóhiszeműen, máskor kevésbé. Mindenkinek joga van a tévedéshez, a kudarchoz, joga van félgőzzel vagy egyáltalán nem cselekedni, még elbukni is van jogunk, ez velünk született szabadságunk része és a lélek tanulási folyamatának alapja.

            A fentebb említett Wass Albert példája kapcsán, nem gondolom hogy volna értelme valóban belemenni a miértekbe. Könnyedén lehet, hogy egyszerűen csak reményét vesztette Erdély ügyében, lehet hogy nem akart azoknak kiszolgáltatva élni, akik méltatlan módon elorozták a hazáját, félthette a hozzátartozói életét és igen, akár a saját testi épségét is. Emberből vagyunk, egyszer erősebbek máskor gyöngébbek. Ugyan ki vethetné a szemére a másiknak ezt? Számtalan általunk nem ismert ok eggyüttesen közrejátszhatott abban, hogy az emigráció mellett döntött, és ha mindenáron mérleget kéne vonni az életéről, munkásságán nem ejtene akkora csorbát szerintem.

            Mindezeket a legjobb szándéktól vezérelve írtam le önnek, a jobbítás reményében, ugyanis – egy dologban bizonyosan téved – a “szakácskönyvemben” szereplő szeretet hozza el a boldogság gyümölcsét számunkra és mások számára is.

            Tisztelettel

          • Tóducz

            Kedves Senkise, ha zenét is szerezne a szép szövegéhez, egész Seress (Spitzer) Rezső-i magasságokba emelkedhetne. Az elme nem végrehajtó szerv, az izmok azok. A szív is izom! Tisztelettel.

  3. Tóducz

    Vidám sirató egy bolyongó porszemért.

    Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      TÓDUCZ egyik kedvenc témája a KORRUPCIÓ. Ezért felhívom a figyelmét:
      Magyarországon éppen tegnap mentett fel Dr. Tóth Erzsébet bírónő egy néhány MSZP-SZDSZ-es gazfickót. A hír röviden:
      “Első fokú ítélethirdetéssel folytatódott a Postapalota-ügy a Fővárosi Törvényszéken, ahol természetesen a Gyurcsány-korszakban megvalósult, gyanús ingatlanügy minden vádlottját felmentette a bíróság. A vád szerint a hat vádlott – köztük Szabó Pál akkori posta-vezér, Gyurcsány későbbi közlekedési és távközlési minisztere – közreműködése révén csaknem tízmilliárd forintos vagyoni hátrány érte a Magyar Posta Zrt.-t, amiért az impozáns épületért kapott pénzből nem új székházat épített, hanem inkább előnytelen bérleti konstrukciót választott.”
      Tehát igaz volt az, amit korábban írtam a magyarországi jogszolgáltatás hibáiról./!/ Mert ez a konkrét eset csak egy példa a sok közül!!!
      Természetesen a magyar nemzeti konzervatív médiában bővebben lehet olvasni az ügyről.

      Válasz
      • Tóducz

        hT., hogy jön ez ide? Fel tetszett éledni a Kálnokyék bódulatából?

        Válasz
      • Tóducz

        h.T., s hogy válaszoljak figyelem felhívására: így van ez tolvajok váltógazdálkodásában!

        Válasz

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé.