Magyaráz a Mester / Fotó: m4sport.hu

A játékosok úgy vélik, a teher inkább a hazaiakon van, és éppen ezért lehet nekünk is keresnivalónk az esélyesebb svájciak ellen.

Támadó felfogású svájci csapatra számít a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: az ellenfél nem bízza majd a véletlenre a három pont megszerzését, mert mindenképpen szeretné megtartani első helyét a csoportban.

"Bizonyítottuk már, hogy egyenrangú szinten tudunk futballozni a legnagyobbakkal is. Nekünk nincs veszítenivalónk a meccsen. A játék képe és az eredmény ugyanolyan fontos lesz számunkra" – mondta az MTI érdeklődésére Storck, aki arról is beszámolt, hogy tudja már, ki lesz a csapatkapitány az eltiltott Dzsudzsák Balázs távollétében, de nem árulta el, mivel pénteken este vagy szombaton reggel közli majd a játékosokkal.

Pátkai Máté kifejtette, mivel a magyar válogatott harmadik helye még nem biztos, így százszázalékos erőbedobással küzdenek majd, mert azt semmiképpen sem szeretnék kiengedni a kezükből.

"Nekünk fognak esni, de ezeket a rohamokat meg kell fékeznünk" – jelentette ki a Videoton középpályása, aki bár nem játszott a két gárda tavalyi, budapesti mérkőzésén, úgy vélte, azon sikerült bizonyítani, hogy a magyaroknak ezúttal is lehet keresnivalójuk az esélyesebb svájciak ellen, már csak azért is, mert a teher inkább a riválison van.

"Nemhogy megnehezíteni szeretnénk a dolgukat, hanem borsot is törni az orruk alá" – mondta Bese Barnabás, aki elárulta, külön is készült a svájci csatárokból, mivel a stáb erre a célra összeállított egy felvételt a vetélytárs támadóiról. A svájciak százszázalékos teljesítménnyel vezetik a selejtezőcsoportot, amelyben a magyarok nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtve a harmadik helyen állnak, de utóbbi együttes már nem léphet előrébb, így – ahogy 1986 óta mindig – biztosan lemarad a világbajnokságról.

A svájci-magyar találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik a bázeli St. Jakob Parkban az olasz Paolo Tagliavento sípjelére.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi – Bese, Kádár, Guzmics, Korhut – Pátkai, Elek – Varga, Stieber, Lovrencsics – Eppel

MTI / m4sport.hu