Hétfő esti maratoni ülésén a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Nincsen okunk örvendezni, hiszen Tudose nem kért bocsánatot a televízió nyilvánossága előtt tett fasiszta kijelentéséért, ráadásul le is tagadta azt. Nincs okunk örvendezni, ugyanis a politikai hatalmat Romániában jelenleg gyakoroló Szociáldemokrata Párt nem ítélte el az elhangzottakat, és el sem határolódott azoktól. Mint ahogy a többi politikai alakulat vagy az államfő sem. De még ennél is súlyosabb, hogy néhány elenyésző kivételtől eltekintve a román társadalom is hallgatásba burkolózott. Nincs okunk örvendezni, mert a migránsok jogait fennen hangoztató Európai Unió vezetői sem foglaltak állást az ügyben, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Bezzeg, ha Magyarország miniszterelnöke nyilatkozott volna hasonlóan, már rég a fejét követelnék, és nem csak az övét.

Nincs okunk örvendezni, azonban gazdagabbak lettünk egy fontos tapasztalattal, mert ismételten bebizonyosodott: baj esetén csak saját magunkra számíthatunk. E szomorú felismerésnek viszont akár pozitív hozadéka is lehet, ha szembenézünk a valósággal, és önámítás helyet a tényekhez igazítjuk cselekedeteinket és lépteink.

Elsősorban a minket következetesen elnyomó bukaresti hatalomhoz lassan 22 éve tartó dörgölőzést kell azonnal beszüntetni. Ezzel ugyanis a magyar kérdés általuk hajtogatott megoldását bizonyítjuk a világnak, miközben a román alkotmány még a létezésünket sem ismeri el. Be kell látni továbbá, hogy a szabadságot nem koldulják, hanem követelik. Éppen ezért erőteljesen a tudtára kell adni Bukarestnek, hogy a jelképeink használata nem képezheti alku tárgyát, mint ahogy a fennmaradásunkat biztosító autonómia sem. Ennek pedig legmegfelelőbb módja a tömeges utcára vonulás. Székely zászlókkal a kézben, hogy ne tagadhassák le a kilétünket.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

3 hozzászólás

  1. Gaál István

    27 év zsákutcában bolyongó autonomista törekvésekre újabb, ismételt sokadik válasz a román kormány részéről és annak egyik főméltóságától. Igaz, nem az európai modor szerinti kinyilatkozás formájában. De ettől sem az Európai Unió, sem más nemzetközi ernyőszervek nem fogják Romániát elítélni, még ha Magyarország kötelesség szerűen is panaszáradatot indít. Hisz ilyen történésre nem egyszer, de sokszor volt példa, s bizony várhatóan lesz is.
    A probléma ott keresendő, hogy akik a székelyek érdekeiért állnak ki és azt képviselik – legyen az romániai, csonka-magyarországi párt vagy szervezet – szemfényvesztő módon materiális és egyéb hatalmi érdekből kifolyólag (önös érdekből) a székelyeket érintő olyan Európai Unió, illetve Európa Tanács által kidolgozott, de nem kötelező jellegű nyilatkozatokra, ajánlásokra építik autonómia mindenekfelett jelmondataikat, sziszifuszi törekvéseiket, amiket Románia sosem fog elfogadni és betartani.
    Közben a közel 13.000 négyzetkilométeres területű Székelyföldön a 2011-es adatok alapján olyan székely él 581.159 fővel – a lakosság 71.79%-át adva Székelyföldön -, akik a 2011. őszi kötelező, minden európai uniós országra kiterjedő népszámláláson lemondtak életterükhöz fűződő jogalanyiságukról és megtévesztésük okából magyarnak vallották magukat. Eközben évente több ezer székely hagyja el szülőföldjét a jobb élet reményében, hisz a román fél gondoskodik arról, hogy sem gazdaságilag, sem pénzügyi, sem egyéb körülmény tekintetében ne érezze komfortosan magát azon őshonos nép, akik több mint ezer éven keresztül belakták és védték nem csak a saját, hanem nemzettársukat, a magyar népet is. Bizony, ahogy évente fogy a székely lakosság, annak majdnem egyenes arányában növekszik a románok nem csak számaránya, hanem a székelyföldi lemondott, otthagyott ingóságok és ingatlanok román kézbe jutásának mennyisége is. Évente több ezer hektár kerül román tulajdonba jogi, vagy természetes személy részéről, melyet a román állam részrehajló módon még támogat is!

    Mi lehet tehát a kiút a székelyek szempontjából? Érdemes lenne egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni nem csak az Európa Tanács és az Európai Unió jogi lehetőségeire, hanem az azok felett, hierarchiában magasabb rendű nemzetközi jogi aktusokkal rendelkező ENSZ-re is, elsősorban az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmány I. rész 1. cikkejének 1. és 2. paragrafusára, amely kimondja, hogy “Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket…” Ezt bármely egy tömbben, adott területet arányában fajsúlyosan élő népre vonatkozik, így a székelyföldi székelyekre is, bár most jelenleg csak magyarokról légyen szó. A népek önrendelkezési joga ius cogens jog, még Románia számára is! Ez az önrendelkezés lehet államon belül és kívül létrehozandó. Természetesen ezzel a népakaratot kifejező lehetőséggel az ENSZ-hez kell fordulni.
    2006 májusában Ditróban a Székely Nemzetgyűlésen ki is nyilvánították az önrendelkezést az egybegyűltek. Mint a Ditrói Székely Nemzetgyűlés Határozata maradt fenn az utókorra 2006. június 18-i dátummal. Ebben a határozatban belső, államon belüli önrendelkezés lett meghatározva. Ettől a határozattól, azóta bizony eltértek a mostani romániai pártok és maga a határozatot megalkotó Székely Nemzeti Tanács is. Autonomiákról szóló kinyilatkoztatások, s annak erőltetése az útkeresés egyetlen módja számukra.
    És ismét meg kell említenem a 2011. évi népszámláláskori ráhatásokat is, melynek eredményeképpen az Európai Unió területén jelenleg 1.665 fő székely választópolgár éldegél, tartva a fáklyát a kezében, amíg az el nem aluszik. Egy ősi, a magyar nemzettesthez tartózó, magyarul beszélő népcsoport fog így végképp a történelem süllyesztőjében elveszni, amihez igazán nem is a külső, hanem az ármánnyal bíró belső ellenség taszítóhatása fog hozzájárulni.
    Érdekes, hogy a legfőbb ernyő szervezet, mely a székelyek érdekeit védi és küzd – mármint a Székely Nemzeti Tanács -, miért nem választotta 2011 novemberétől inkább a Székelyföldi Magyar Nemzeti Tanács nevet, ha már a székelyekről orvul lemondott?

    Lezárva a gondolatsort én két lépésben foglalnám össze a lehetséges kiúthoz vezető lépéseket:
    1, a székely, mint őshonos nép elfogadása nemzetközi szinten (ENSZ) 2, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ENSZ) alapján békés úton megkezdeni a menetelést az önrendelkezés céljából Csonka-Magyarország, az ENSZ és egyéb velünk szimpatizáló nemzetek, népek bevonásával.

    Én azt hiszem, nem szabadna kihagyni ezen fentebb vázolt lehetőségeket és más eddig eredménytelennek tűnő módozatok mellett végre komolyabban is kéne foglalkozni mindezzel, mert bizony az idő szalad a vízzel együtt, de ha a kő marad is, de az már nem lesz székely kő, hanem egyéb, de székely nélküli.

    Az igazi cél mindenkinél egyértelmű kell, hogy legyen, vagyis a székelyek sorsának jobbrafordulása, egy szebb, fejlődő, értékekben, de emberi életben is gyarapodó virágzó Székelyország megteremtése. De ehhez a magyar nemzet összefogása és a székely nép elismerése szükségeltetik!

  2. antal m.

    Az EMBERI JOGOKAT: ,, Senki sem veheti el tőlünk ezeket a jogokat és szabadságot.,,!,, Mind szabadnak és egyenlőnek születtünk,,!,,Nincs megkülömbőztetés,,! Nemzetközileg ismert és biztosított emberi jogok.
    VALÓSZÍNŰ, HOGY RÁ JÖTTEK MIND EZEKRE,–EZÉRT VAN A HALLGATÁSUK!
    HELYES!

  3. Gazsus

    Mi baja a “nagytesvérnek” velűnk ?
    Mi adjuk nekik a BORVIZET, az ERDŐT/FENYŐT,
    a tiszta, éltető LEVEGŐT,
    amiért- ha nem is hála, legalább KÖSZÖNET járna