Nem könnyű az RMDSZ vezetőinek helyzete a belpolitikában egyre határozottabban észlelhető átalakulások nyomán, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a lassan húsz éve alkalmazott viszonyulási modell egyre kevésé hatékony az érdekérvényesítésben, amint ezt a kormányválság is megmutatta – állítja Székely István Gergő politológus. Történik mindez úgy, hogy a jelek szerint a magyar–magyar pártharc lassan a végéhez ér, a szövetség pedig nyertesnek látszik.
Székely István Gergő a tusványosi szabadegyetemen a Román belpolitika – a szervezett káosz iskolapéldája panelbeszélgetés során elhangzott általános elemzésében tért ki röviden a magyar politikai tömörülések helyzetének ismertetésére. Értékelése szerint a 2016-os parlamenti választások tanulsága, hogy a magyar–magyar többpártrendszer, többpártverseny, ha formálisan nem is, de lényegileg lejártnak tekinthető. Az RMDSZ-nek sikerült összefogás cím alatt kooptálnia a Magyar Polgári Pártot, és bár ennek a folyamatnak helyi szinten még születhetnek érdekes konfigurációi, de alapvetően az egykori ellenzéki alakulatot két befutó parlamenti mandátumhely átadásának árán mondhatni pacifikálta a szövetség.
A pártverseny alapvetően átminősült, ha helyi szinten maradt is még valamennyi belőle – fogalmazott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa. Ami az Erdélyi Magyar Néppártot illeti, Székely István Gergő hasonlóan erős véleménynek adott hangot, meglátása szerint a tömörülés „nagyjából kimúlt”. Még létezik ugyan, de úgy tűnik, túl vannak a lendületen – tette hozzá.
A szakértő szerint az RMDSZ szempontjából ez a felállás pozitívan csapódik le, viszont kívülről szemlélve a kialakult helyzet nem ad feltétlenül derűlátásra okot. Több példa is bizonyítja, hogy nem egészséges, ha egy politikai tömörülésnek nincs viszonylag életképes ellenzéke – érvelt Székely István Gergő.
Az elmúlt közel három év ugyanakkor azt mutatja, hogy megváltozott a román politikai rendszer logikája, és úgy tűnik, ebben a közegben az RMDSZ által 1996 és 2014 között alkalmazott taktika – melyet ők Kiss Tamással közösen kontrollkooptációs modellként írtak le – már nem feltétlenül minősíthető működőképesnek. Az említett, gyakorlatilag a román politikumhoz való viszonyulást leíró modell azt jelentette, hogy visszább kellett venni adott követeléseket – elsősorban az autonómiát illetőket –, cserébe pedig a román pártok az RMDSZ-t majdnem egyenrangú partnerként kezelték a forráselosztásoknál. Ez röviden annyit jelentett, hogy az RMDSZ legitimációja elsődlegesen a forrásszerzésre alapozódott.
Csakhogy egyebek mellett a korrupcióellenes ügyészség tevékenysége, de általánosan a némileg átrendeződött egyensúlyok nyomán már magyar szempontból sem túl vonzó ez a taktika. Az RMDSZ számára nagyon faramuci helyzet alakult ki. Székely István Gergő szerint a nagy kérdés, amire a szövetségnek most választ kell találnia, hogy mit lehet lépni. A szakember stratégiailag kilátástalannak ítélte meg az RMDSZ jelenlegi helyzetét. A kormányzati szerepvállalás az eddigi megnyilvánulásaik alapján nem járható út. A kormányválság ugyanakkor arra is rávilágított: a 2014-es időszakkal némileg ellentétben nem egyértelmű, hogy a mindenkori kormánykoalícióknak milyen mértékben van szükségük az RMDSZ-re akár a parlamenti többség biztosítása érdekében.
Nagy D. István