Szlovákiában sem jobb magyarnak lenni, mint Romániában – bizonyítja ezt többek között a pozsonyi csata évfordulóján a felvidéki magyarok által szervezett emlékünnepség, melyen letiltották a Kárpátia nemzeti rockegyüttes koncertjét. Ilyen és ehhez hasonló okok miatt nem kerülhetett Dévényre a Balázs Antal által faragott monumentális kopjafa, hanem egy magyar többségű település főterét díszíti.

A kopjafa története jellemzően Balázs Antalos: tavaly, egy alsónánai (Szotyor testévtelepülése) ünnepségen találkozott Anti bácsi a nyékvárkonyiakkal, szó szót követett, s addig, hogy a felvidékiek meghívták falunapjukra. Anti bácsi meg olyan ember, aki vendégségbe nem megy üres kézzel, gondolkodott, mit is vihetne, aztán beugrott neki, hogy idén lesz a pozsonyi csata 1111. évfordulója. Nem kerek szám ugyan, de egyedi – hát miért ne faragjon egy kopjafát a jeles csata emlékére, gondolta. Annak a csatának emlékére, mely valamiért háttérbe szorult a magyar történelemoktatásban, holott az amerikai West Point katonai akadémián tanítják. És a felismerést tett követte, Anti bácsi kerített egy hatalmas, majd három méter hosszú tölgyfa gerendát, jó szárazat, hogy csak úgy szikrázott, mikor véste bele a mintát, nem is volt elég egymaga a fát mozgatni, négy markos legény kellett hozzá, hogy a kecskére feltegyék. És Anti bácsi megadta a módját, belefaragta a fába első honvédő háborúnk történetét, és rá is írta magyarul, szlovákul, németül és angolul, hogy a pozsonyi csata emlékére készült, no meg azt is, hogy ez Székelyföld ajándéka – utóbbit rovásírással is, mert így dukál.

A kopjafa elkészült tehát a tavasszal – helyének megtalálásával adódtak csupán gondok.

A jó nyékvárkonyiak semmiképp nem ajánlották Dévényt, pedig ott szervezik évente a pozsonyi csata emlékünnepségét, hagyományőrző barantások felvonulásával és bemutatójával, az esemény csúcspontja, mikor nyílzápor repül a Dunába. Csakhogy Dévény elszlovákosodott, a pozsonyi csata emléktáblája még áll, de a millenniumi emlékmű, mely Dévény várának legmagasabb pontján hirdette a magyar haza dicsőségét, rég elpusztult. És mára a településen is kisebbségbe került a magyarság, polgármesterük amolyan Funar-féle, nevét nem is lenne érdemes felemlíteni, de hát a pontosság kedvéért ideírjuk: Ľubica Kolkovának hívják a hölgyet. Aki a július 7-i emlékünnepséget azzal tette emlékezetessé, hogy letiltotta a Kárpátia koncertjét, arra hivatkozva, hogy az esemény helyszíne természetvédelmi terület. Amúgy a rendezvényt egy vendéglő területén tartották, akárcsak az előző években, és nem csak a szervezők, de a vendéglő tulajdonosa sem tud róla, hogy természetvédelmi területen lenne a létesítmény. (Utólag a polgármester asszony elmondta az Alfahír portálnak, hogy sérelmezte az egyes nemzeti zászlókat, melyeket kétes hátterű szimbólumoknak nevezett, és az sem tetszett neki, ahogy a szervezők beszéltek vele.)

Nyilván, előre nem tudhatták mindezt a nyékvárkonyiak, de némi tapasztalatuk lehetett a dévényi hatóságok magyarbarátságát illetően, mert azt javasolták Anti bácsinak, ha már elkészíti azt a csodálatos kopjafát, állítsák fel biztonságos helyen – de azért mutassák meg Dévénynek is. Ezt pedig úgy oldották meg, hogy készítettek vasból egy hordozható talpat, abba állították bele a dévényi emlékünnepség idejére a kopjafát, majd az esemény zárultával visszavitték Nyékvárkonyba, ahol másnap ünnepélyesen felavatták. A falu központjában, illő helyen.
Dévényről, ha már – képzeletben bár – megjártuk ott magunkat, hadd írjunk egy-két mondatot. A település neve a szláv deva főnévből ered, ami fiatal lányt jelent. Az egykori mezőváros (ma Pozsony városrésze) neve szlovákul Devin, ami tulajdonképpen a Deva nevű személy vára értelmű, és ez az elnevezés olyan várakra vonatkozott, melyeket lányok befalazásával próbáltak bevehetetlenné tenni (lám-lám, nem csak hangzásilag hasonló Dévény és Déva!). Vára a 13. században épült fel, egy meredek hegy csúcsán, a vár fokán állították fel 1896-ban a Berczik Gyula terve alapján készített, 21 méter magas millenniumi emlékművet: egy hatalmas oszlopon honfoglalás kori vitézt ábrázoló szoboralakzatot, amely jobbjában leeresztett karddal, bal kezében országcímerrel díszített pajzzsal őrizte az ország északnyugati kapuját. Az emlékművet 1920-ban a csehszlovák hadsereg lerombolta – amúgy a megsemmisülés lett a sorsa a hét millenniumi emlékmű közül ötnek, a dévényin kívül a nyitrai Zobor-hegyen, a munkácsi várhegyen, a brassói Cenken és a zimonyi várhegyen felállítottaknak, csupán a pannonhalmi és az ópusztaszeri vészelte át a 20. század viharait.

A lexikonok még egy érdekes adatot említenek Dévénnyel kapcsolatban: 1836-ban itt bontott zászlót Ľudovít Štúr (Stúr Lajos, ha esetleg az irodalomból vagy a történelemből ismerősebb így a neve), a szlovák nemzeti eszme apostola, ezért a szlovák nemzeti mozgalom szülőhelyének tekintik.

Nyékvárkonyon szintén a pozsonyi csata évfordulójához időzítik a falunapot – ezt idén július 8-án tartották. A felvidékiek faluünnepe nem sokban különbözik a mieinktől, eszem-iszom, zene minden ízlésnek, helyi – ha van – táncosok fellépése, nagyjából ennyi. Idén azonban emlékezetessé tette az ünnepet a kopjafa felavatása. Délelőtt tíz órára időzítették, mielőtt a dínomdánom megkezdődött volna. A hagyományőrző csoportok zászlaikkal vonultak fel, legelöl székely zászlót vittek. És jött a megszentelő pap, Boros Károly plébános – aki éppenséggel csíkszentdomokosi születésű, bő harminc éve szolgál Felvidéken, és látván a kopjafát, kicsordult a könnye. Azért szép beszédet mondott, miként Anti bácsi is. Lélekerősítőt, testvér a testvérnek bíztató szót.

A közel három méter magas kopjafa tehát immár Nyékvárkony főterét díszíti.

Hogy mennyire büszkék rá felvidéki sorstársaink, azt Anti bácsi így fogalmazta meg: annyi figyelmességet aligha tapasztalt életében, mint ott, ebből gondolja, értékelik gesztusát. És számára, hogy örömet tudott szerezni, többet ér a sok munkánál. A jó nyékvárkonyiak azonban nem csak tenyerükön hordozták kedves székelyföldi vendégeiket, hanem útravalóval is ellátták őket: Csallóköz zászlajával. Amelyet Anti bácsi, hazatérvén, az unitárius templomnak adott át. Ott van kitűzve, emlékeztetvén a sepsiszentgyörgyi gyülekezetet, hogy majd ezer kilométerre, két országhatáron túl, van egy kicsiny település, ahol többségében magyarok élnek, olyan magyarok, akik minden alkalommal Székelyföldre gondolnak, ha ránéznek a kopjafára. Melynek előoldalára az 1111-es számot véste bele Anti bácsi, alá a Gloria victoribus szavakat (latinul: dicsőség a győzőknek), egyik oldalára az Anno domini 907 feliratot, alája magyarul, szlovákul, németül és angolul azt, hogy a pozsonyi csata emlékére, hátoldalára meg rovásírással, illetve latin betűkkel, hogy Székelyföld ajándéka Felvidéknek, és a 2018-as évszámot. A szabadon maradt oldalon csak rövid felirat kapott helyet: Faragta Balázs Antal, Sepsiszentgyörgy. Íme, így megy jó hírünk a világba.

Váry O. Péter/Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.