Fotó: Boda L. Gergely / Krónika

A tömegrendezvények megszervezését szabályozó törvényes előírások betartására szólította fel a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége a székely szabadság napja alkalmából tartandó szombati marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás résztvevőit.

Az MTI-hez is eljuttatott szerdai közleményében a csendőrség, amely a korábbi években több ízben megbírságolta a város utcáin úgymond “engedély nélkül” felvonuló tüntetőket, idén semmi jelét nem adta annak, hogy jogtalannak tekintené és akadályozni próbálná a résztvevők bevonulását a város főterére.

A hatóság rámutatott: a szervezők egy megemlékezést, illetve ahhoz kapcsolódó felvonulást és tüntetést jelentettek be szombatra, a csendőrség pedig felkészült arra, hogy a közrendet biztosítsa az “Autonómiáért és régiósításért, illetve Románia közigazgatási átszervezését célzó jelenlegi tervezet ellen szervezett felvonulás és nagygyűlés” elnevezésű rendezvényen, amelyet Marosvásárhelyen tartanak szombaton, 16 és 19 óra között.

“A csendőrség a feladatainak megfelelően biztosítja és védi az állampolgárok tömegrendezvények szervezéséhez fűződő jogát mindaddig, amíg ezek a rendezvények békésen zajlanak” – áll a közleményben, amely szerint a cél az, hogy megelőzzenek bármilyen incidenst a nagygyűlés helyszínén (a székely vértanúk vesztőhelyén álló obeliszknél), mind pedig a gyülekezés, illetve az elvonulás útvonalain.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egy hónapja tett közzé felhívást, amelyben – a korábbi évek hagyományának megfelelően – marosvásárhelyi felvonulásra hívja híveit március 10-ére, a székely szabadság napjára.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke kiemelte: az idei marosvásárhelyi felvonulásra olyan évben kerül sor, amikor kibontakozása századik évfordulóját ünnepli a székely önrendelkezési mozgalom, amikor ötven év telt el azóta, hogy Nicolae Ceausescu kommunista diktátor megszüntette a Székelyföldre kiterjedő Magyar Autonóm Tartományt, amikor harmadjára került a román parlament asztalára a Székelyföld területi autonómiájának statútumtervezete, és amikor Románia – azóta leváltott – miniszterelnöke akasztással fenyegette meg a székelyeket.

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester néhány nappal később sajtóértekezleten fejezte ki rosszallását az emberek utcára szólítása, “bujtogatása” miatt. A polgármesteri hivatal ezúttal arra hivatkozva emelt kifogást a felvonulással szemben, hogy az évek óta bejáratott útvonal egy kórház előtt is elhalad.

Az idei megemlékezést és felvonulást tavaly márciusban jelentették be a polgármesteri hivatalnál, amely a bejelentés utáni 48 órában tilthatta volna be a rendezvényt, de tiltó határozat nem született.

Baranyi László / MTI

1 Comment

  1. antal m.

    Érdemes újra áttekinteni a székely-magyarok hajdani fővárosát!