Névjegykártyáján azt írja: medvepásztor. A világhálóra bepötyögtetve ezt a szót, csak egyetlen nevet ad ki. A Szin Jánosét. Akinek nemcsak foglalkozása, de életútja is különös: gazdag volt, szegény lett, és most boldogan él. És még boldogabb lenne, ha a székely ember gondolkodását meg tudná változtatni. Nem mindenben, de nem is akármiben – a medve megítélésében. Szin János szerint ugyanis Székelyföld legnagyobb gazdasági potenciálja éppenséggel a barnamedve, és ezt medvepásztori tevékenységével bizonyítja is.

A medvepásztor a medveles előtt. A szerző felvétele

Patinás és igényes

Szin János még csak a kezdeteknél tart.

– Ez a medveles, meg a tusnádfürdői is, csak ideiglenesek, a szó szoros és átvitt értelmében is fapadosak. A véglegesek tízszer ekkora büdzséből épülnek majd, azt a szolgáltatást fogjuk nyújtani természetfotózásban, mint egy ötcsillagos szálloda a vendégfogadásban. De hozzáteszem, a finneknél egy ilyen szintűt sem találni, mint ez, ez ott a legelegánsabb lenne. Sőt, Romániában sincs egy másik, amelyik ezt a színvonalat megütné. Turisztikai szempontból ez még megfelel, a természetfotósoknak kicsit több az igénye, igaz, többszörösét hajlandóak kifizetni, mint a turista egy napra. A végleges lesekben lesz fürdő és hálószoba is, kívülről pedig úgy fognak kinézni, mint egy régi csűr, hogy beleilleszkedjenek a tájba. Legyen patinás és igényes, olyan, amire azt mondja a nyugati turista, ilyen nincs sehol a világon. És biztos vagyok benne, hogy egy-két éven belül ide is egy évre előre be kell majd jelentkezni, és egy hetet előre ki kell fizetni. Már most lehet helyet foglalni a medveles.hu címen.

– Azonkívül, hogy a világ más részein jól működnek a vadlesek, mire alapozod azt, hogy a székelyföldiek is sikeresek lesznek?

– Máté Bencének van egy olyan klientúrája, amelyik alig várja, hogy újabb helyszínen fotózhasson. Mi úgy indultunk, hogy természetfotósokat fogadunk majd, és én elgondolkoztam rajta, hogy itt rengeteg a turista. Nekem úgyis kellett ide egy kicsi lest építenem, ahonnan minden nap nézhetem a medvéket, nekik is szokniuk kell, hogy van itt valami épület, látnom kellett, hogyan viselkednek. És azt találtam ki, hogy indulásnak csináljunk egy kicsit nagyobb lest, ahová fel tudok hozni bakancsos turistákat, akik enyhítik addig is a költségeinket, míg bejáratjuk. Most már úgy néz ki – látom a számokat –, hogy ez a bakancsos turizmus az egész rendszert fenn tudja tartani, a fotósoktól származó bevétel már tiszta jövedelem lesz.

– Ahhoz azonban, hogy a turista ide eljöjjön, jó, de legalábbis járható út kellene.

– Igen, bár ez a gidres-gödrös, aszfaltot régen látott út is ad valamiféle varázst, aki ide feldöcög, az az érzése, hogy a világ háta mögé bújt el. És lám, akármilyen rossz az út, mégis minden turistabusz felmegy a Szent Anna-tóhoz.

A Szent Anna-tó és a medvék

– Jó, folytassuk itt: a Szent Anna-tó és a medvék. A somlyói búcsú előtti napon volt az a bizonyos híres medvetámadás.

– Ismerem a medvét név szerint. A magyar zarándok, mert nem turistáról, hanem zarándokról van szó, így jobban hangzik, meg kicsit sajtósabb is a történet, szóval a magyar zarándok megy a Szent Anna-tóra gyanútlanul szelfizni a medvével. A probléma ott kezdődik, hogy a Szent Anna-tóhoz odaszoktattuk a medvéket mi, emberek. Elkezdtük etetni kürtőskaláccsal, előbb csak ötven méterről, aztán húsz méterről, tíz méterről, míg elveszi a kezedből. Először öt falatot kap, de kell neki a hatodik is, mert ő megtanulta, hogy az ember kezéből az neki jár. A turista jön, jó turista módjára eteti a medvét, majd eldönti, hogy csinál egy szelfit, de a medve még enne. Azt, hogy mi történt pontosan, nem tudjuk, ahogy általában a medvetámadásoknál sem tudjuk,  garantálom, hogy ezek többsége emberi provokáció miatt történik. A medve nem dönti el, hogy ő most elmegy embert enni, és akkor elkezd emberre vadászni, ilyen nincs.

Medvetámadás vagy embertámadás?

– Az ember felelőtlen. Számos esetet tudok, egyik legkirívóbb valós történet, mikor saját készítésű lándzsával a székely elindul medvét ölni, hogy elvegye a bocsait. Mikor a medve a bocsai és a saját életét menti, miközben az ember megtámadta, megcsapja az embert, az bemegy a kórházba és elmondja, hogy ő gombászni volt az erdőn, vitt magával medvespray-t is, a medve hátulról megtámadta, fújta ő a medvét, de az csak bőszebb lett, s lám itt van vérbe fagyva, majdnem meghalt. Ilyen történetet nem egyet ismerek. Itt van még a Szent Anna-tónál a csónakos eset. A kisbocs úszik a tóban, az anyja kinn van a parton, egyik csónakból filmezik a másikat. Amelyik közel van a bocshoz, elkezd az evezővel csapkodni a vízen, úgy tűnik, mintha agyon akarná ütni a bocsot. Az anyamedve meglátja ezt kintről, rohan be a vízbe, és majdnem odaér a csónakhoz, mikor véget ér a felvétel. Nem történt semmi, de mi lett volna, ha a csónak felborul, és a gyerek, aki amellett az elvetemült mellett ült, aki csapkodta a vizet, belefulladt volna a tóba. Medvetámadás áldozata lett volna a gyerek, és a medvét kilőtték volna, mert felelőtlen az ember. De vannak véletlen balesetek is. Egy pásztor éjszaka átugrott a kasba, mert azt hitte, hogy a lovak beszöktek a birkák közé. Medve volt benn, épp a hátára ugrott, ahogy leesett róla, ijedtében megütötte a medvét, bár azt sem látta, hova üt. A medve meg visszaütött, a pásztor koponyája berepedt, egyik szemét elveszítette, és egy ütés után a medve elballagott. Könnyű­szerrel megölhette volna. Ha nem épp rá, hanem melléje ugrott volna, akkor a medve elballagott volna. Pár nappal ezelőtt itt mesélte egy vadász, hogy télen egy vadászaton ment feléje egy sebzett medve, rálőtt, de elhibázta, a második golyó is csak horzslövést okozott. Ekkor a vadász próbált elszaladni, a medve elütötte a lábát, ő belefúrta hassal magát a hóba, a medve megfordította, a lábát bekapta gumicsizmástól, ő a másik lábával belerúgott a medve orrába, mire az elengedte. Utána nézték a csizmát, átharapta a medve, a zokni is lyukas volt, de a lábán egy karcolás sem volt. Őt is meg tudta volna ölni a medve könnyűszerrel, tehát amit én látok: a medve nem akar ölni.

Kiszorítva

– Miért hallani egyre több medvetámadásról? Talán, mert egyre több a medve?

– Nem tudjuk, hogy több van-e, vagy kevesebb, mint akár húsz, harminc évvel ezelőtt, csak állítják, hogy több van, mert ez lobbi. Mivel nem lehet lőni a medvét, azt mondják, elszaporodtak, most már lőni kell. Egyébként mi lenne a cél a medveállománnyal? Hogy minél nagyobb medvepopuláció legyen, minél kisebb problémával.

– De olyan helyeken is megjelenik mostanság a medve, ahol azelőtt nem látták.

– Ha több helyen többször látunk medvét, az nem jelenti azt, hogy több van. Ugyanis mit csinálunk az erdőben? Terepjárókkal, krosszmotorral, hószánokkal száguldozunk, hétvégi házakat építünk, az IFET idejében nagy kitermelések voltak, most meg sok kisebb, itt szól a fűrész, ott szól a fűrész, tehát jobban zavarjuk az erdőt. Inkább azt mondom, hogy kiszorítottuk a medvét az élőhelyéről, és egy kicsit többet mozog, meg a perifériákra került ki, de nem biztos, hogy több van, nem tudjuk, ezt senki nem tudja.

Ha az út visszafordul

– És mit lehessen tenni, hogy ne találkozzunk medvével?

– Nagyon nehezen tudna medvével találkozni az ember az erdőben, még ott is, ahol a legtöbb a medve, ha például fütyörészve sétál. Ne a Szent Anna-tót nézzük, ahol mesterségesen odaszoktattuk és megszoktattuk az ember jelenlétét a medvével. Ne Tusnádfürdőt nézzük, és ne is az etetőket nézzük, hanem ha egy civil ember elindul az erdőben, és fütyörészik, énekel, beszélget, vigyázva arra, hogy nehogy baleset érje, kizárt, hogy medvét lásson valaha. A medve nem akar konfliktust, nem akar embert ölni – elkerüli.

– A legendák arról szólnak, hogy a bocsos medve rátámad az emberre.

– De a bocsos medve, ha meghall valami számára furcsa zajt, egy ágroppanást, emberi hangot, menti a bocsát, és elszalad az ellenkező irányba. Ha az ember úgy közlekedik az ő otthonában, ahogy kell, kellő tisztelettel és elővigyázatossággal, nem lehet baj. Ennyire egyszerű a dolog. Akkor lehet baj, ha a medve nem számít az emberre. Így járt egyik barátom, a családjával túráztak az erdőben, ő előrement csendesen, mert szereti megfigyelni a vadakat. A család ahogy kell, énekelve, beszélgetve. Kanyargós út, adott helyen teljesen visszatérül, a medve a visszakanyarodott út két szárnya közti részen volt a bocsokkal. A medve hallja, hogy jön a család, menekül az ellenkező irányba jó medve módjára. Kivel találja szembe magát? Az emberrel. A medve elcsapta a lábát, leütötte a hátáról a hátizsákot, ráült a hátára, megvárta, míg a bocsai biztonságos helyre érnek, utána leszállt róla, és elment. A barátom karcolás nélkül megúszta a találkozást, mai napig jár az erdőre, ugyanúgy előre megy. És szereti a medvét. Ő tudja, hogy hibázott.

– A medve tehát kerüli az embert természetes környezetében – de miért jár be a városokba kukázni?

– Némi párhuzamot vélek felfedezni a gólya urbanizációja és a barnamedve urbanizációja között, ugyanis a gólyák azért húzódtak be a városokba, mert nagyobb eséllyel tudnak sikeresen fészkelni, utódokat felnevelni, mert a ragadozó madaraktól indirekt módon védelmet kapnak az embertől. Ugyanígy a medve is indirekt módon védelmet kap a bocsai felnevelésére. Ugyanis csak a gyenge egyedek és a bocsos anyamedvék járnak be. A nagy hímek, amelyek megölik a bocsokat, ezzel szabályozván a populáció mennyiségét, nem járnak be. Talán ezért húzódik be a városba. De ez csak az én teóriám.

Kár és haszon

– Régebb mintha mégsem lett volna ekkora a medveprobléma.

– A medve egy nagyon jó ellenség, mert nem tud válaszolni. És azoknak az embereknek, akik küzdenek a medve ellen, nem érdekük, hogy valaha is megoldódjon ez a probléma, mert a Don Quijote-harcnak azonnal vége lesz. Ők a szélmalom ellen küzdenek, egy nem létező ellenség ellen. Nincs és nem létezik medveprobléma. Mi kreáljuk, emberek. A székely nem hülye, a székely nagyon jól tudta ezelőtt ötven évvel meg száz évvel is, hogyha ő elvette a legelőket a medvétől, és a medve a száz bárányból hármat elvisz évente, megköszöni, hogy csak annyit vitt el, és élnek egymás mellett úgy, ahogy kell. Semmi nem változott, csak másképp állunk hozzá mi, emberek. Ma más érdekek miatt, némi hátsó szándékkal állítjuk pellengérre a szerencsétlen medvét. Más nézőpontból is nézzük meg ezeket a dolgokat! Igenis, a természetnek, ha elveszünk tőle, vissza is kell adni valamicskét. Nem sokat. De nézzük meg azt is, mekkora kárt okoznak az állatállományban és a mezőgazdaságban a medvék, és mennyi annak az értéke. Semmi ahhoz képest a hétmillió euróhoz, amit a finnek tettek zsebre. Persze tudom és meg is értem, ha egy család egyetlen tehenét üti le a medve, az neki pont a minden és nem csak egy tehén. A mi medvepopulációnk ennél sokkal többet hozhatna a konyhára, abból bőséggel ki lehetne fizetni a kárt. Miért akarunk egy ilyen ökológiai csodát tönkretenni, miért akarjuk az egyébként a turizmusból megélni próbáló Székelyföldnek épp a legnagyobb gazdasági potenciálját megsemmisíteni? Inkább csináljunk belőle pénzt. És hozzáteszem: az, hogy legyen medveturizmus és legyen vadászat, nem zárja ki egymást.

Váry O. Péter / Háromszék