Többször olvastam és hallottam már ezt a magasröptű, zárójelen kívüli megállapítást.
Eleinte ideig-meddig még büszke is voltam rá különösen, amikor eleink dicső tetteit vettem számításban.
Csakhogy szembesültem már egyre gyakrabban ennek ellentmondó jellemekkel és ez meghasonulásra késztetett felsőbbrendűségünkben!
Na jó, ahhoz képest, hogy milyen erkölcsökből kibillent világban élünk, ez nem általánosítható és szerencsére nem haladja meg az emberséges cselekedetek számát! De akkor is zavaró, mert a címben feltüntetett jelzők ez esetben sajnos nem általánosíthatók!
Egy nyolcvanegynéhány éves nénike panaszaival kezdeném meg kételyeim bizonygatását. Teszem ezt azért, mert a minden korok legsérülékenyebb emberei pontosan az öregek és a gyerekek voltak! Mindezek mellett kevés rá a példa arra, hogy a gyönge öregeket a múlt századok kapcabetyárjai kifosztották volna, mint manapság teszik „önmagukat becsületesnek tartó emberek”!
Úgy kezdődött, ahogy még sok más szegény emberrel is megtörtént tudvalévő az, hogy a komisz tél mindannyiunkat megsanyargatott! A fával tüzelők nagytöbbsége nem számítva a kegyetlen télre korábban tüzelő nélkül maradtak, mint ahogy számították.
A szóban forgó idős nénike hatszáz lejes nyugdíjából nagy nehézségek árán kikuporgatta az „egy méter” fa árát, amelyet bölcsős szekérben hoztak meg sötétedés után. A sötétben rakták tehát le az udvarra azzal az indokkal, hogy ne figyeljenek fel illetéktelen személyek az illegális fuvarra!
Saját bevallása szerint egy kicsit furcsának tartotta, hogy az áruért járó pénzt jól megvilágított helyen és számolva adta át, míg az érte hozott fa megvilágítatlan maradt. Reggelig!
– Reggel bizonyosodtam meg afelől, hogy durván és szégyenteljes módon becsaptak! – mesélte bánatosan. – A felvágott égerfa csutakok nagy része putrigályos és nedves volt. Olyan, amilyen sír a tűzön és csak füstöl! Elenyészően kevés bükkfa volt közöttük, pedig úgy egyeztünk, hogy legalább fele az lesz! Egyszóval a nehezen megspórolt pénzemért silány minőségű tüzelőt kaptam! Egész nap sírtam keservemben és kiszolgáltatottsá-gomban, mivel panaszra sem mehettem sehova. Orvgazda voltam, illegális árut vásároltam, tehát büntetést érdemeltem volna! Üzentem nekik, hogy vigyék el és hozzanak mást, mert nem így volt az egyesség, mire azt mondták, hogy örvendjek még annak is, amit hoztak!
Hát ez volna többek között egyik székely küldetésünk vagy ehhez hasonló viselkedés a hivatásunk? Vagy továbbragozva a hasonló cselekményeket melyek hatására ilyen bölcsős szekerekkel hordják el a vidék kaszálóiról és határából a szegény emberek hosszú évek munkájával nevelt élő fa tulajdonát? Ez volna a küldetésünk, hogy erdők helyett pusztítást hagyjunk magunk után?
Nem tudom elképzelni, hogy a következő egyszerű logikát – amelyet még a szinte iskolázatlan ősapáink is megértettek, alkalmaztak és bennünket is megtanítottak rá – hogy nem képesek megérteni a mai idők modern fiataljai, (tisztelet a kivétel)?!
Ami nem a te tulajdonodat képezi, az nagy valószínűséggel a másé! Lehetnek azok bármilyen formájú, csekély javak, fűszál, mezei virág, bükk, cserefa, fenyő, gomba, valaki törvényesen számot tart hozza, tehát gazdája annak! Ha te hozzányúlsz, elveszed, azt, ami nem a tied, legyen az akár egy fűszál, mezei virág, lábon álló, vagy fekvő fa, termény, vagy bármi egyéb. Az tolvajlásnak, lopásnak minősül, ami nemcsak Isten és törvény ellen vétett bűn, hanem a legocsmányabb, legutálatosabb cselekedet és megbocsájthatatlan egy székely közösségben!
Olvasom Szádezky Kardos Lajos a Székely Nemzet Történelmében, miszerint a Székely Alkotmányban a következő büntetések is használatban voltak:
– Fő és jószágvesztés! – Ezt leginkább a felségárulás bűnében esetteken alkalmazták.
– Jószágvesztés! – Egy székely, ha elvesztette jószágait nincstelenné vállott!
– A székely közösségből való kiűzetés, kiközösítés, amely egyenlő volt a székelységének megvonásával is! Bármi történhetett vele a közösség nem védte meg! Ezt a büntetést lopásért rablásért vagy erőszakos viselkedésért rótták ki!
Idetartozik az a tény is, hogy minden pallosjogú településen akasztófát működtettek!
Ezekután nem nehéz kitalálni, hogy miért voltak a székely és magyar emberek becsületesebbek, törvénytisztelőbbek, mint más népek. Mert viselkedésüktől függött saját és családjuk élete, megélhetése, becsülete, rangja és szabadsága! Olyannyira szívükön viselték főleg a becsület dolgát, hogy több esetben, amikor a tolvajlás rájuk bizonyosult, saját kezükkel vetettek véget életüknek!
Most egyetlen mondatban szeretném összefoglalni írásom mondanivalóját: ha székelynek akarsz maradni életed végéig, mint nagyapáid, ne csak dicsekedj, hanem küzdjél is egy keveset érte, ne csalj és ne lopj, hogy ne te mond meg mi vagy, hanem a tetteid!
Sebők Mihály