Az Új Jobboldal felvonulása. Fotó: Albert Levente

Zavargások nélkül zajlott a román nemzeti ünnep tiszteletére szervezett sepsiszentgyörgyi rendezvény, a pénteki belvárosi eseményre azonban rányomta bélyegét az Új Jobboldal Párt (Noua Dreaptă) tagjainak, szimpatizánsainak jelenléte.

A szélsőséges nacionalista alakulat érkezése okán igen fokozott rendfenntartói, illetve csendőri jelenlét jellemezte az ünneplést.Péntek reggel a belvárosi ortodox katedrálisban egyházi ceremóniával kezdődött a megyeszékhelyi rendezvénysorozat, ezzel egy időben pedig sok rendőr és csendőr – egyenruhában és civilben – sorakozott fel a központban, különösen a Székely Mikó Kollégiumtól a katolikus templomig tartó szakaszon. Utóbbi szomszédságában még a parkolót is lezárták, ide várták ugyanis az Új Jobboldal képviselőit, szimpatizánsait. Bár napokkal korábban a közösségi médiában közzétett felhívásukra mintegy 1900-an jelezték, hogy Sepsiszentgyörgyön ünnepelnek, december elsején azonban tíz-tizenkét gépkocsit irányítottak a számukra kijelölt parkolóba, értesülésünk szerint kilenc megyéből – köztük Hunyad, Temes, Argeş, Maros, Konstanca és Bukarest – mintegy hetvenen, zömmel fiatalok érkeztek meg végül.

Román nemzeti lobogók és párt­zászlók alá sorakoztak fel, magukkal hoztak egy nagy méretű trikolórt is, amelyet kifeszítve vittek végig a város utcáin, menetük élén, hatalmas banneren azt hirdették: Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Rendfenntartók kíséretében érkeztek, s a rendezvény egész idején, illetve távozásuk pillanatáig figyelték és követték megnyilvánulásaikat a hatóságok, sokan filmezték és fényképezték őket.

A Mihai Viteazul-szoborcsoport köré szervezett ünnepséget megelőző felvonulás a katedrálistól indult, az Új Jobboldalnak azonban csak percekkel később, a hivatalos menet után volt lehetősége elindulni, és mondhatni csendesen haladtak a Székely Mikó Kollégiumig, az iskola előtt azonban harsány bekiabálásaiktól lett hangos az utca. Románia nemzetállam!, Hargita és Kovászna román föld!, A román nyelv az egyedüli úr! – skandálták végig a belvároson az évekkel korábban is hangoztatott szlogeneket vezetőjük, Tudor Ionescu ügyvéd buzdítására. Közben hazafias dalokat énekeltek, s még mielőtt a központi rendezvény helyszínére értek volna, a Kónya Ádám Művelődési Háznál azt is kiabálták: Börtönt az autonómiáért! (Autonomie, puşcărie).

Kitartóan szitáló esőben a szoborcsoportnál pár száz ünneplő, köztük több kisgyermekes család fogadta a hivatalos menetet, a díszegyenruhában felsorakozó katonákat és rendfenntartókat, miközben az Új Jobboldal tagjait a tér könyvtár felőli részére kísérték. Az egyházi képviselők imáját és beszédét követően Sebastian Cucu kormánymegbízott szólt az ünneplőkhöz, majd felolvasta Mihai Tudose kormányfő üzenetét, és a védelmi tárca államtitkára, Kovászna megye korábbi prefektusa, Codrin Munteanu is köszöntötte az egybegyűlteket, az egyesülés centenáriuma kapcsán történelmi vonatkozású adatokat elevenítve fel beszédében. Az Új Jobboldal menetéhez tartozók csatlakoztak a koszorúzásokhoz, bekapcsolódtak az ünnepséget követő hórába, majd a hivatalosságok távozását követően kifeszítették nagy lobogójukat a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtt és felsorakoztak köré, vezetőjükkel előtérben, hosszú percekig fényképezkedtek, és elénekelték a közismert dalt: Mi románok vagyunk, itt örökké urak (Noi suntem români, aici pe veci stăpâni). A felügyeletükkel megbízott csendőrök az Erzsébet parkon át vezették és kísérték őket vissza járműveikhez. A déli harangszóra kiürült a román nemzeti ünnep helyszíne.

Székelyekkel ünnepeltek volna

Pénteki látogatását megelőzően a párt közleményt juttatott el a médiának, amelynek címében arra utalnak, hogy december elsejét Sepsiszentgyörgyön a székelyekkel ünnepli az Új Jobboldal. Az Evenimentul zilei által közzétett dokumentum elején azonban a szélsőséges politikai alakulat a nemzeti ünnepet évente megelőző és azt beárnyékoló provokációkat teszi szóvá, egyebek mellett azt, hogy egy RMDSZ-képviselő Magyarország zászlóját szerette volna felhúzni Sepsiszentgyörgy központjában, illetve azt, hogy Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke éppen akkor tartózkodott Barcelonában, amikor a katalán függetlenségi népszavazás zajlott.

Az Új Jobboldal úgy véli, az ilyesfajta cselekedetek révén „az a céljuk a szeparatistáknak, hogy feszültséget keltsenek a románok és székelyek között a legfontosabb nemzeti ünnepet megelőzően. Ezért az Új Jobboldal Párt arra buzdítja a Hargita és Kovászna megyei románokat, hogy mellőzzék a hasonló üres provokációkat. Ugyanezt tanácsoljuk a székelyeknek is, akik őseit századokon át sanyargatták a magyarok, akik az elmagyarosítás révén akarták felszámolni ezt az etnikumot” – írják.

„A székelyek ősei jó viszonyban voltak Moldva és Havasalföld uralkodóival, több alkalommal szövetségesei voltak Ştefan cel Marénak, Petru Rareşnek vagy Mihai Viteazulnak. A székelyeket – akik már nem is tudják, kicsodák valójában, kik nyomták el a történelem során, ahogyan azt sem, kik tettek jót velük – arra emlékeztetjük: nem a románok ölték meg a székely Dózsa Györgyöt, aki Erdély felszabadító lázadást vezetett a magyar iga alól. Nem a románok kínozták meg barbár módra és végezték ki tüzes trónra ültetve! Nem a románok nemzetlenítettek el, ahogyan nemzeti identitásotokat, nyelveteket és ábécéteket sem a románok lopták el! Nem a románok magyarosítottak el!” – olvasható az Új Jobboldal Párt közleményében, amely felhívással zárul: „Gyertek hát december 1-jén Sepsiszentgyörgyre Mihai Viteazul uralkodó – aki mellett őseitek Călugăreni-nél és Sellemberknél harcoltak – szobrához! Gyertek, örvendjünk együtt Erdélynek a román anyaországgal való egyesülése 99. évfordulóján!”

Demeter Virág Katalin / Háromszék

6 hozzászólás

  1. Mária

    MUTASSA MEG AZ OTTANI MAGYARSÁG AZT, HOGY HOGYAN LEHET KULTÚRÁLTAN, CSENDBEN, A PROVOKÁCIÓKRA “NEM” VÁLASZOLVA MEGÉLNIE A GYÁSZÁT! Kényszeríteni nem lehet semmire, de példát lehet mutatni arra, hogy hogyan lehet tisztességesen megélni a gyászt!

    Válasz
  2. sonaj

    tisztelet a szentgyorgyi magyaroknak hogy otthonmaradtak es nem provokaltak.!!! Dicserat igy cselekedjenek maskor is.

    Válasz
  3. Gergely

    Te jó Isten! Már Dózsa Györgyöt is kikezdték? “A székelyek nem magyarok”. Mondják ők. Sajnos néhányan magyarul is hirdetik.

    Válasz
  4. Gorcsa

    Jó sok hülyeséget irkáltak össze ezek az új jobbak. De aki elhiszi, az a nagyobb hülye.

    Válasz
  5. Rozsnyai László

    Csak autonómia.

    Válasz
  6. antal m.

    A hivatalosságok felhívásainak voltak eredményei. A több decibelles üvöltések tompítottabbak voltak.,, Lozinkájaik,, már régiek- elavulóban vannak, az emberi jogok útjain!
    Jó meglepetés-kezdeményezés az lett volna a megyének, – ha ajánlattal jöttek volna, építeni egy öregek-házát, vagy egy óvodát gyerekeknek!

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.