A szórványmagyarság olyan, mint a kenyér héja, mely összetartja a kenyeret; a kormány ennek szellemében kiemelt feladatának tekinti a szórványmagyarság megtartását – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton, a Vasárnapi Iskola Alapítvány Összetartás konferenciáján, Egerben.

Szilágyi Péter előadásában hangsúlyozta: 2010 óta a nemzetpolitika a kormányzati munka önálló szakterületeként működik, a szórványmentés pedig a kabinet nemzetpolitikai céljainak egyik legfontosabbika.

"Le szeretnénk mosni mindazt a gyalázatot, mely ezt az időszakot megelőzte. Célunk újra élővé tenni a határon túli magyarlakta területeket" – fogalmazott a helyettes államtitkár. Emlékeztetett: a célok megfogalmazása szintjén már a rendszerváltást követően, 1990-ben megindult a nemzetpolitika újjászervezése, ám ezt követően 2010-ig számottevő gyakorlati lépés nem történt.

A magyar kormány ekkortól teremtette meg a jelenleg zajló munka törvényi kereteit, élén az alaptörvénnyel, amely kimondja: hazánk nem csak felelősséget érez, de felelősséget is vállal a határon túli magyarságért – mutatott rá. Szilágyi Péter a nemzet egyesítését szolgáló fontos intézkedésként említette az egyszerűsített honosítás lehetőségének megteremtését is.

A helyettes államtitkár szólt arról is: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot, addig tavaly összességében csaknem 100 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára a kormány. Ez az összeg még mindig a GDP nem egészen 1 százaléka, miközben a magyarság harmada határainkon kívül él – jegyezte meg.

A források felhasználására kitérve jelezte: létrejött egy átfogó intézményrendszer, annak részeként működnek kutatóintézetek és kulturális térként központi szerepet tölt be a Magyarság Háza. Emellett rendszeressé tették a párbeszédet a határon túli magyarsággal, legmagasabb fóruma a Magyar Állandó Értekezlet, munkájában pedig a Magyar Diaszpóra Tanács is részt vesz.

A tematikusan támogatott területek közül kiemelkedő az oktatás és a gazdaság, továbbá a szórványkollégiumok és szórványközpontok életre hívása. Sikeres a Kőrösi, a Petőfi és a Rákóczi Szövetség által működtetett Kárpát-medencei diaszpóra program, azok célja a külhoni magyarság kötődésének és anyaországi kapcsolatainak erősítése – sorolta a helyettes államtitkár.

Szilágyi Péter kijelentette: talán a legnehezebb szórványmentő munkát a Vasárnapi Iskola Alapítvány végzi, tevékenységét a kabinet az idén 10 millió forinttal segíti, és a szervezet a következő években is számíthat a kormány támogatására.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere köszöntőjében a megyeszékhely fejlesztéséről, vonzerejéről beszélt a konferencia résztvevőinek. Kijelentette: a város büszke az értékeire, és azokat nem csupán őrizni, gondozni, de gyarapítani is igyekszik. Ennek jegyében a cél életteli, pezsgő, a fiatalok számára is vonzó környezet és hangulat kialakítása Egerben – fogalmazott.

MTI