Ajándékozzon színházélményt karácsonyra, és lepje meg szeretteit a Szigligeti Színház előadásaira szóló jeggyel vagy bérlettel – hiszen színházba járni jó!

Az előző évek hagyományához hasonlóan ismét karácsonyi jegy- és bérletakciót hirdet a Szigligeti Színház: az ünnepeket megelőző időszakban szabadbérleteket, valamint a decemberi és januári előadásokra szóló díszjegyeket válthatnak az érdeklődők.

A Szigligeti Színház szabadbérleteinek előnye, hogy egész évben megválthatók, ugyanakkor a játéknap is szabadon választható. A Trió bérlettel a Szigligeti Színház bármely társulatának bármely három előadása tekinthető meg; a Szabadidő bérlet a Szigligeti Színház négy saját nagyszínpadi előadására, a Stúdióbérlet négy saját stúdióelőadásra érvényesíthető.

A bérletkonstrukciókról, valamint a 2017/2018-as évad tervezett produkcióiról bővebb tájékoztatást a www.szigligeti.ro honlapon, a Szigligeti Színház Facebook-oldalán, valamint személyesen a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között) kaphatnak.

A Szigligeti Színház következő heti műsorrendje

December 5., kedd, 10 és 12 óra, Szigligeti Színház Nagyterem

VANmeSE

r.: Foltin Jolán

December 5., kedd, 19 óra, Szigligeti Színház Nagyterem

A kaukázusi krétakör

r.: Anca Bradu

Ady Endre-bérlet

December 6., szerda, 17 óra, Szigligeti Színház Nagyterem

A kaukázusi krétakör

r.: Anca Bradu

Juhász Gyula-bérlet

December 9., szombat, 17 óra, Szigligeti Stúdió

Leánder és Lenszirom

r.: Tóth Tünde

December 10., vasárnap, 11 óra, Árkádia Bábszínház

Szegény Dzsoni és Árnika

r.: Csató Kata

Bemutató

December 10., vasárnap, 19 óra, Szigligeti Stúdió

Bányavirág

r.: Hunyadi István

A Szigligeti Színház jegypénztára hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint előadások előtt egy órával tart nyitva. Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro

A Szigligeti Színház sajtóközleménye

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.