Vásárhelyt számomra a legszebb utca: a Klastrom,
hosszú éveken át laktam a „finevelőt.”
Sarkán örmény fűszeres árult, névre Buzetzkó,
vettem tőle nem egy jó ropogós perecet.
Több tanárnak e fertályban volt háza, lakása:
Marthy és Salamon s Jánosy – lányos apa.(…)
 [1]

A 20. század kezdetén számos erdélyi városban lendületes modernizációs folyamat ment végbe, ezek közé a városok közé tartozik Marosvásárhely is, amely a szecesszió virágzásával egyszerre nyerte el igazi városi küllemét, melyet javarészt még ma is őriz.

Marosvásárhely 19. század végi felvirágzásának több oka is van, elsősorban az iparosodás és a polgárosodás, amivel arányos volt a városlakók gazdasági, kulturális és művészi igényeinek megnövekedése is. Szükség volt új iskolákra, kórházakra, csatornázásra, kulturális központokra és egyéb közintézményekre.[2]

86594

Marosvásárhely, 1908. Kép: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége

A század eleji Marosvásárhely adminisztrációjának élén dr. Bernády György (1902-1912; 1926-1929 között volt polgármester) állt. Az ő városfejlesztési programjának köszönhető a város anyagi helyzetének rendbetétele, a kereskedelem és az ipar fellendülése, a kornak megfelelő új városi szabályrendeletek megfogalmazása, valamint a 117 utca korszerűsítése, aszfaltozása, a vízüzem, a gázgyár, a villanytelep, az új gőztéglagyár, a duzzasztógát, számos iskola és közintézmény építése, a Városháza és a Kultúrpalota megvalósítása.[3] Bernádynak köszönhetően a magyar szecessziós építésznemzedék szinte minden jelentős tagja dokumentálódott és dolgozott Erdélyben (például Thoroczkai Wigand Ede hét évre költözött Marosvásárhelyre, hogy építési feladataihoz közelebb lehessen). A Kultúrpalotán dolgozók csoportja a szecesszió műfajainak legkiválóbb szakértőiből állt össze: Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Muhits Sándor, Róth Miksa, Pólya Tibor, Kallós Ede.[4]

Bernády

Bernády György

Marosvásárhelyen a 19-20. század fordulóján készült épületek száma igen magas a szecessziós hullám időtartamához képest, ezek pedig jóval méretesebbek és impozánsabbak az előző korokhoz mérten. A város nagyfokú középítkezései mellett egyre nagyobb mennyiségben folytattak magánépítkezési munkálatokat, ez leginkább a lakóházak számából látható: 1890-ben 1.950, míg 1910-ben 3.233 lakóházat írtak össze.[5] Ezzel párhuzamosan terjed el a polgárok körében az előző évtizedekhez mérten tágasabb szobák építése, valamint ezek számának növekedése is.[6]

Többek között ekkor dolgozott a városban: Herbert József, Müller János, Seidl Károly, Németh Antal vagy Kiss István.[7] Kimagasló pozícióban állt Radó Sándor, aki 1905-ben került Marosvásárhelyre, ahol városi mérnökként, majd főmérnökként dolgozott. Ő volt Bernády György polgármester városépítési koncepciójának egyik gyakorlati megvalósítója.[8] Budapestről jött építész Sándy Gyula is, aki ugyanúgy, mint Kiss István vagy Radó Sándor, a József Nádor Műegyetemen végezte tanulmányait.[9]

Két budapesti építész, Komor Marcell és Jakab Dezső készítette a város legreprezentatívabb terveit. Munkásságuk egy új színház megtervezésével kezdődött, majd a Városháza (1906-1907) és a Kultúrpalota (1911-1913) épületeinek kigondolásával folytatódott. A színházra kiírt pályázatot 1902-ben, a Városházáét 1905-ben nyerték a Székház jeligéjű tervvel.[10] Ők tervezték az 1911 és 1913 között felépült Kultúrpalotát is, melyet Bernády legjelentősebb építkezésének tartanak.[11] A budapesti építészpáros aktívan részt vett Marosvásárhely középítkezéseiben, de arra vonatkozóan nem rendelkezünk adatokkal, hogy lakóházakat is terveztek volna Marosvásárhely polgárainak. Szerepük jelen tanulmányban egy feltevéshez kötődik, miszerint az ő munkásságukhoz kötődne a Klastrom utca 16. szám alatti ház tervmunkája. A feltevés forrásokkal alátámasztva tisztázható, ezt próbálom majd megvizsgálni.

3.

A századforduló idején Marosvásárhely a hirtelen megnövekedett lakosságnak köszönhetően sokszínűvé vált, s a kívülről érkező hatása miatt arculata megújult. Ezzel párhuzamosan az iparosodással és a polgárosodással arányosan növekedtek a polgárok gazdasági, kulturális és művészi igényei is. A város és Bernády nyitottsága tette lehetővé ezeknek a kívülről be- és egyszerre belülről kiáramló törekvések megvalósulását. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Erdély népművészete központi szerepet játszott a szecesszió formanyelvének kialakulásában, levonhatjuk a következtetést, hogy Marosvásárhely jó földrajzi elhelyezkedésű az építészeti motívumtár szempontjából.

Marosvásárhely sajátos arculatába illeszkedik a Klastrom (ma Mihai Viteazul)[12] utca is, amely számos lakóházával hitelesen idézi a kor hangulatát. A historizáló és szecessziós stílusú házak látványa fűszeres illatú század eleji levegőt áraszt, s ennek erőssége a hozzájuk fűződő történetek megismerésével nyer igazi hangsúlyt. Ehhez a hangulathoz illeszkedik, de homlokzata révén kiemelkedik a Római Katolikus Gimnázium volt tanárának, Marthy Pálnak a 16. szám alatti egyszintes lakóháza.

Lakóházak egész sora épült Marosvásárhelyen a magyaros szecesszió stílusában. Számtalan épületen a homlokzat díszítése szorosan követi a korabeli mintakönyvek kínálatát, ily módon egy-egy motívumcsoport többször visszaköszön a város különböző pontján. Ezért a bevett szokásoktól való eltérések, melyeket a Klastrom utcai Marthy-ház homlokzatán is láthatunk, joggal keltik fel a kutató figyelmét. Az Erdélyben elvétve látott téglaszalagok jelenlétének magyarázatára több hipotézis állítható, az egyik ilyen például az építtető képzőművészettel való szoros kapcsolatával hozható összefüggésbe. Kutatásom erre a lakóházra koncentrál, célja felfedni az építéstörténetét, analógiát konstruálva hasonló téglaszalagos homlokzatú épületekkel; valamint felvázolni Marthy Pál tevékenységét – ezáltal kiemelve őt az érdemtelen felejtésből –  és házát pedig a megőrzendő építmények sorába illeszteni.

2..JPG

Az 1906-ban épített ház külseje többnyire még őrzi eredeti formáját (az oldalhomlokzat kivételével, ezt 1975 körül építik át) és a hátulsó épületrészben az eredeti berendezés nagy része is megmaradt. Így az épület kivételessége  külső és belső szecessziós stílusegységében is áll, amely által az összművészeti alkotások szerényebb példájának nevezhető.

Marthy Pál (Csíkszentdomokos, 1880. január 14. – 1936), a Klastrom utca 16. szám alatti téglaszalagos ház megrendelője, a város egyik igen művelt polgára volt.[13] A vezetéknév ismerősen csenghet, hiszen Pál Marthy Ferenc polgármester (1917-1919)  bátyja volt. Mint a Marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium művészeti óráinak oktatója, az iskolai programok szervezője, illetve mint képzőművész és zenész a korabeli marosvásárhelyi értelmiségi körök egyik fontos alakja. Az 1902 és 1908 között épült Katolikus Gimnázium által a katolikus oktatás központja a Klastrom utca környékére került, így azt mondhatjuk, hogy maga a ház elhelyezése immár a város tágabban vett központjához tartozott.

A Budapesten végzett[14] rajz- és énektanár munkásságának hagyatéka a házban még ma is megtekinthető önarcképe, akvarell munkáinak sora[15] és olajjal festett tájképei[16]; valamint a korabeli  kiállításokon való szereplése mutatja a közönség előtti bemutatkozásait is: Nemzeti Szalon vidéki kiállítása[17], Bukarestben megrendezett erdélyi magyar művészek tárlata[18], marosvásárhelyi Téli tárlat[19]. A zenéhez kapcsolódó érdeklődése pedig kirajzolódik a koncertekről megjelent korabeli újságcikkekből.[20]

A gimnázium Segítő Egyesülete által kerül kapcsolatba a társulat alapító tagjával, Lutman Ivánnal (1857-1920), későbbi apósával. A Klastrom utcai telek ugyan Lutman tulajdona volt, de a ház tervezésének idején (1906 februárja) az engedélyt Marthy kérte, ezt javították át a későbbiekben Lutman nevére, végül haláláig  (1921) az após tulajdonában maradt, az épülettel egyetemben.

A ház tervrajzát Várady Árpád építőmester készítette 1906. február 10-én, Budapesten. Ez a „pince és alapozás” tervrajz[21] jobb alsó sarkában olvasható ki. Várady aláírása megtalálható még a ház metszetrajzán is. Feltételezhetően Marthy Pál volt az, aki felkereste Váradyt a lakóház megtervezése ügyében, hiszen ő volt kezdetben a kérvényező is, az ő neve szerepel az aláírások helyén (ezeket javítják Lutman nevére). Tehát 1906. február 10-től a hivatalos kérés leadásáig, május 30-ig még Marthy volt a felépítésre kerülő ház leendő tulajdonosa.

7.JPG

A telek szabálytalan téglalap formájú, ez az utca irányából és az enyhe lejtőből adódik. Ezt a vonalat követi a homlokzat is. Az udvarra vezető kapubejárat úgy illeszkedik a ház homlokzatához, mintha közvetlenül a belsőbe nyílna, ezen belépve lehet a főbejárathoz és az udvarra jutni. Alaprajza hosszirányú, délkelet fele húzódik. A szalon, az ebédlő és a két hálószoba L alakban sorakoznak és kapcsolódnak egymáshoz. A korban ezek jelentették a polgári lakóház fő helyiségeit. A veranda a ház összekötő eleme, ide nyílik a lépcsővel kapcsolt főbejárat, a szalon melletti szoba ajtaja és a folyosó, ahonnan a mellékhelyiségekbe lehetett jutni. Ma előszobaként használják. A terveket leolvasva a veranda két nagyméretű, szélesebb Tudor ívű ablakkal és egy keskenyebb főbejárattal lehetett bezárva.[22] Ezeknek nem csak esztétikai funkciójuk volt, hanem az ebédlő megvilágítására is szolgáltak.

A ház középtengelyétől az udvarra nyíló hátulsó bejárat irányába fut hosszasan a folyosó, amiből a konyha, a hálószoba, a kamrához (K. betűvel jelölt helyiség) és a padlás lépcsőfeljárójához vezető mellékhelyiség, illetve a fürdőszoba (F. betűvel jelölt kisméretű terem) nyílik. A folyosó a kijárat felé vezet, ami nem közvetlenül az udvarra, hanem egy nyitott teraszra nyílik. Erről lépcső vezet a kertbe.

A homlokzat fő díszítőeleme a téglaszalag, melyet klinkertéglából kiépített sávok képeznek, ezek függőlegesen és vízszintes-ívesen is futnak. A fő- és könyöklőpárkányokat nyerstéglából alakították ki, ezek a homlokzat vízszintes vonalainak  hangsúlyozásában játszanak szerepet. A függőleges és horizontális sávok által fokozódik a homlokzat összetettsége. A téglakötések változékonysága, ezek ritmikus ismétlődése és a sokféle anyaghasználat (kétféle tégla, stukkó, rusztikázott fal, vakolt fal) mind a dinamikusság fokozásában játszanak szerepet. A Klastrom utca 16. szám alatt álló Marthy-ház olyan épületek csoportjába tartozik, melyek esetében a téglának hangsúlyos szerepe van. Nem pusztán téglából emelt, majd vakolt ház, hanem tervezésekor az építész az anyag láttatásával sajátos többletjelentést adott neki. A 19. század végi, 20. század eleji brit vagy skandináv inspirációkat a magyar építészet is integrálta, egy-két jelentős tervező munkássága pedig szándékosan magyarosította. A téglaépítészet szempontjából jelentős Petz Samu, Sándy Gyula, Borsos József építészek munkássága, de minden bizonnyal Lechner Ödön, illetve Lajta Béla tevékenysége a legfontosabbak.[23

9.

A tégla, mint felületi díszítőelem a magyar területeken legkorábban Lechner Ödön munkáin mutatkozott meg. Lechner az anyagfelhasználás módjának nemzeti sajátosságot tulajdonított. Vizsgálatai között kiemelt szerepet kapott a helyi természeti adottságok és sajátos népi motívumok felhasználása, így nem meglepő például, hogy az agyagban gazdag Alföldre téglával burkolt épületeket is tervezett. A tégla használata, mint felületi burkolóelem európai hagyományokra tekint vissza, amely Lechner 1866–1868-ban folytatott berlini tanulmányaival hozható összefüggésbe.[24]

Sándy Gyula, a téglának ugyancsak újszerű módon szerepet adó építész 1900 előtt épített budapesti és hódmezővásárhelyi munkái sajátosan a téglaépítészet uralta környezetbe illeszkednek.[25] Szerepe a Marthy-ház esetéhez a tervező, Várady Árpád által kapcsolódik. Ahogy egyes vélemények szerint a téglaépítészet Debrecenbe Borsos József (illetve Pecz) révén juthatott el, Sándy téglahomlokzataiból kiindulva, úgy ilyen módon kerülhetett akár Marosvásárhelyre is a szintén Sándy-tanítvány, Várady Árpád által.[26]

A Marthy-ház homlokzatának sokat alkalmazott ornamense a szív motívum, mely leghangsúlyosabban az oromfalon tűnik fel téglaszalagból formálva, majd megismétlődik a kapubejárat két szárnyán, a koronázópárkány alatti stukkódíszeken, valamint az ablakok könyöklőpárkánya alatt, az ablakkötényeken is.

Az erdélyi magyar népművészetből inspirálódó díszítőművészet divattá válásához alapul szolgáltak a nagy dokumentációs munkálatok, mint például Orbán Balázs hatkötetes műve, A Székelyföld leírása (1868-tól), Huszka József népművészeti gyűjtése 1884-től vagy Malonyai Dezső A magyar nép művészeté-ről (1907-től) kiadott öt fóliánsa.[27] Az inspiráció mellett a motívumgyűjtemények másik szerepe a formakincs árnyalása volt, hiszen egyszerre több forrást használhattak a tervezők.[28] Marthy Pál lakóházának esetében a virágdíszek formáik alapján kapcsolatba hozhatók a Huszka József gyűjteményeiben találhatóakkal.

A rizalit virágdíszei leginkább a szűrhímzések virágaira emlékeztetnek, a liliomok virágszirmait sűrű leveles, hullámzó virágszárak veszik körül. A szárak végén kisebb liliomok ülnek. A levelekből és virágokból álló csoportok meglehetősen tömör mezőket alkotnak. A virágdíszek hasonlítanak a magyar reneszánszra és az abból inspirálódó virágdíszítésre, főként a székelykapukon és templomi asztalterítőkön láthatóakra. A liliom leginkább Huszka Székely ház c. kiadványában látható dálnoki (Háromszék) kapu faragott díszének egyikéhez hasonlít.

A ház oldalhomlokzatának verandáig terjedő falszakasza nagyfokú átalakításon esett át. A kapubejárat mellett elhelyezett szobát kiszélesítették, ezáltal az udvarra vezető, keskeny fedett folyosó magassága összeszűkült, valamint a régi veranda bejárata is fedés alá került. Emellett a tervrajzokon látott[29] pazar ablakokkal zárt verandát beépítették, és kiszélesítették a konyha falának vonaláig. A tetőzet is ennek függvényében változott. Az egykor mellékhelyiségeket magába foglaló egység oldalfala kevéssé változott, csak az ablakokat cserélték ki, továbbá ide került még egy, a pincébe vezető lépcsőlejárat is.

13.JPG

Korábban nem született tudományos jellegű, alapos kutatás a ház kapcsán, Ioan Eugen Man négykötetes munkájának második könyvében: Marosvásárhely várostörténete 1850-től az első világháborúig II. (Târgu-Mureș, istorie urbană din anul 1850 pâna la Primul Război Mondial II.)[30] és  Keresztes Gyula Marosvásárhely szecessziós épületei[31] című munkájában szerepel, mint Marosvásárhely egyik szecessziós stílusban felépült lakóháza. Ezek többnyire külső leírást adnak, nem térnek ki az építéstörténetre, építtetőre vagy csak feltételezve nevezik meg a tervezőt/tervezőket.

Keresztes Gyula talán stíluskritikai megfigyelésre alapozta következtetéseit, miszerint a Marthy-ház tervei Komor Marcell és Jakab Dezső műépítészeknek tulajdoníthatóak.[32] Ezt a feltételezését egy másik marosvásárhelyi téglaszalagos épület, a Közműhelyek kapcsán is kifejti. Az 1907-ben épített Közműhelyek épületét Komor Marcell és Jakab Dezső 1900-as világkiállításra beküldött magyar pavilon-tervével[33]hozza párhuzamba. „Minden kétséget kizárva” a budapesti építészpáros tervének tulajdonítja.[34] A háromkaréjos ívek ismétlése, valamint az oromzat kialakítása mutat némi hasonlóságot a pályázati tervvel, de helytelen lenne ezek alapján egyértelmű következtetéseket levonni.[35] Fodor Sándor a Közműhelyek épületének tervét Várady Árpád nevéhez köti, viszont ő Keresztes Gyula Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvére hivatkozik, és nem tesz utalást az átvett információkra sem, a könyvben pedig Várady nincs említve.[36]

Várady Árpád (1882–1967) a Marthy-ház tervét még az építőmesteri iskola diákjaként készíthette.[37] Diákként már 1907 előtt dolgozott különféle terveken, mint például az 1905-ben meghirdetett marosvásárhelyi Városháza számára kiírt pályázaton való részvételekor.[38] A mai Cuza Voda utcán látható 1910-1911 között épített lakóháza[39]és egyben építőirodája illetve a Marthy-ház között szemmel látható hasonlóságok figyelhetők meg, itt is megjelennek a nyerstéglával falazott íves és függőleges fali sávok, továbbá gyakori motívum a szívforma is.  Ilyen szívformák és hullámzó vonalak figyelhetők meg Zambler Domokos 1912-ben tervezett házán is (Gecse Dániel utca 43. ma 8.). Ezt Keresztes Gyula szintén Komor Marcell és Jakab Dezső tervmunkájának tartja, de a levéltári tervlapokon tisztán kiolvasható Várady aláírása.[40]

Várady Árpád Sándy Gyula építészmérnök irodájában kezdte munkásságát.[41] Ez talán körvonalazza azt a kérdést, mely a forrásainak alapját célozná, ugyanis Sándy életművében a tégla főszerepben állt. Sándy és a téglaszalag, illetve téglaburkolat kapcsolata többnyire a kortársak, Johannes Otzen német építész, Pecz Samu tanára és Foerk Ernő kollégájának[42] hatásával magyarázható. Önálló stílusában viszont a tégla mellett az erdélyi népi építészet jegyei is hangsúlyosan jelentkeznek, ismerte Huszka József könyveit, így voltak közvetett forrásai. Lechner Ödön stílusának egyes elemei is jelentkeznek munkáin, például a hódmezővásárhelyi úri kaszinó (1899) díszes, összetett pilaszterei igen hasonlítanak a budapesti Iparművészeti Múzeum pilasztereihez, emellett a koronázó párkány feletti szamárhátíves attika is megegyező. Az oldalhomlokzat oromfalán téglaszalagok jelennek meg, melyek talán Lechner Földtani Intézetétől inspirálódtak.[43]

Várady neve viszonylag ismeretlen a művészettörténészek körében, eddig csak néhány épületét emelték ki, de nem koncentráltak az ezek közti hasonlóságokra vagy a főbb jellemzőkre, sőt a kortárs építésznemzedék köréből is gyakran kifelejtik. Nem meglepő tehát, hogy inkább Komor Marcell és Jakab Dezső neve merül fel egyes Várady-épületek esetében.

A Marthy-ház eredeti berendezésének alkotóelemei nagy arányban megmaradtak. Az egykori hálószoba helyén berendezett nappaliban található a nagyméretű ebédlőszekrény, kétoldalt egy-egy kétajtós tárolószekrénnyel szegélyezve, továbbá az egykor konyhaként funkcionáló helyiségbe ma a hálószoba bútorai kerültek: egy ágy, egy éjjeliszekrény és egy toilette asztal. Ezek mind a szecesszió jegyeit viselik magukon. A bútorok mezőiben a vonalak jellegzetes szecessziós játéka figyelhető meg. A széles, emeletes ebédlőszekrény eltéréseket mutat a többi bútor formáitól, mértéktartó, elegáns és geometriai alapformák jellemzik, fegyelmezett díszítményekkel. Ezen a szekrényen nyilvánul meg egyedül a német-osztrák-magyar bútorművészet vonulata, mely bizonyos mértékig megegyezik a glasgow-i angol iskola sajátosságaival: leegyszerűsített vonalvezetés, a csupasz geometrikus formákon belül a vertikalizmust hangsúlyozza, takarékosan bánik a dekorációval.[44] A szekrény legfelső tengelyében egy-egy színezett üveg is dekorálja a felületet a fafaragvány mellett. A tulipánok megformálása és színvilága hasonlóságot mutat a Sándy által tervezett Agrárbank épületének kapubejárati üvegdíszítésével, ez arra enged következtetni, hogy Sándy még Várady bútorművészetére is hathatott.

16.JPG

A nappali sarkában látható cserépkályha oromzati része historizáló jegyeket mutat, viszont a csempelapokon ostorcsapásos vonalak és a bazsarózsa formáira emlékeztető virágmotívumok láthatók. Ez a virágdíszítés kapcsolatot teremt a bazsarózsás bútordarabokkal. Ajtajának belső oldalán olvasható egy „MUSTER SCHUTZ” [levédett minta] felirat, 354-es számmal és egy Dávid-csillag.

A ház külseje és a bútorok nem mutatnak közvetlen kapcsolatot – ostorcsapásos vonalak nincsenek a homlokzaton, a bazsarózsa motívum sem szerepel, továbbá a téglaszalagok hálója sincs jelen, viszont az ebédlőszekrény kisméretű téglalap-formába faragott virágdíszei hasonlítanak a rizalit szemöldökpárkányai fölötti felfele futó levélsoraira, liliomos kompozícióira – viszonyuk az ugyanolyan stílusbeli megformálásukban keresendő. Mindez mintegy bizonyíték arra, hogy az elsősorban épületeken jelentkező szecessziós stílus a belsőkig terjedt.

A Marthy-ház kitűnik a Klastrom utcából, nemcsak homlokzata vagy Marthy Pál személye miatt, hanem mint az összművészeti alkotás egy szerényebb példája is. A földszintes polgári képe a város arculatához, méretéhez illeszkedik. Eddig nem figyeltek fel kellőképpen a házra, magáról a képzőművészről és a Marosvásárhelyen előforduló téglaszalagos épületekről sem születtek alaposabb írások, így megkíséreltem ezek felvázolását, hogy egy átfogó képet kaphassunk róluk. Az olvasott szöveg ennek a részletes kutatásnak az összefoglalója.


Jegyzetek

[1]Szabó György: Kedves utcáim. In: Látó, 2001. február, XII. évfolyam, 2. szám, 29.

[2]Szász Béla Gyula-Szász Gyöngyvér: Marosvásárhely építészeti arculatának alakulásaMűvelődés, 2000, 3 sz. 29.

[3]Banner Zoltán: Erdélyi magyar művészet a XX. században. Képzőművészeti kiadó, Budapest, 1990, 30.

[4]Uo. 31.

[5]Fodor János: Bernády György. Politikai életrajz. Egyetemi doktori disszertáció, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, 2016, 82.

[6]Az előző években elterjedt 1-2 szoba helyett, 3-4 megépítéséhez kérik az engedélyt.

Ioan Eugen Man: Târgu-Mureș, istorie urbană din anul 1850 pâna la Primul Război Mondial II., Nico kiadó, Marosvásárhely, 2009, 72.

[7]Man: I. m., 90.

[8]Gerle János−Kovács Attila−Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó, h. n., 1990, 160–161.

[9]Man: I.m.,91.

[10]Sebestyén Mihály: Időtár II. Marosvásárhely történeti kronológiája 1848-tól 1918-ig, Mentor kiadó, 2010, 150.

[11]Bővebben: Oniga Erika (szerk.): A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908 – 1913. Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely, 2013.

[12]1920-tól Mihai Viteazul: a Klastrom, Hunyadi, Kapisztrán utcák és az István király út összevonásából. 1940-től 1948-ig újra Klastrom utca.

Pál-Antal Sándor: A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára. Indicatorul istoric al străzilor, pasajelor și a piețelor din Târgu Mureș, Editura Mentor Kiadó, 1997, 18. és 144.

[13]Marthy Pál életéről és munkásságáról az egykori Katolikus Gimnázium értesítőiből, a halotti leveléből, a mai Magyar Képzőművészeti Egyetem levéltárából és egy-egy volt diákjának írásaiból lehet adatokat gyűjteni. Zenéhez kapcsolódó tevékenységéről Fancsali János Zsizsmann Rezsőről írt monográfiájában lelhetők fel adatok.

[14]1898-1902. Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképzőben, rajztanárképző szak.

[15]Kolozsváron található öt, a Zsizsmann család tulajdonában, Marosvásárhelyen négy, a Kukuiva család tulajdonában.

[16]A Marosvásárhelyen lévő munkái a Kukuiva család tulajdona.

[17]Déry Béla, Bányász László, Magitay Ernő (szerk.): Almanach (Képzőművészeti lexikon): Légrády Testvérek Nyomdája, Budapest, 1912, 127.

[18] Sebestyén Mihály: Időtár III., Marosvásárhely történeti kronológiája 1919-től 1944-ig. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2010, 73.

[19]Uo. 77.

[20]Hangverseny a Székely Múzeumban. In: HALADÁS1924. március 20.; Zsizsmann–Haják hangversenye, In: Székely Újság, 1924. március 27.; Zenekoncert, In: Székelyföld, 1924. március 27.; Hangverseny, In: Csíki Lapok, 1924. október 19.

[21]Magántulajdonban.

[22]Ma már át van építve.

[23]Lechner Pártos Gyulával közösen tervezte Szabadkán a Leovits-palotát (1893), s ezzel párhuzamosan (1891−1896) épült Pesten az Iparművészeti Múzeum is. Ugyancsak Pártossal közösen: kőbányai római katolikus templom (1896), majd egy lakóház (Bartók Béla út 40., 1898−1900). A téglaszalagos díszítés és a szűrmotívum megjelenik a Földtani Intézet (1896−99) épületén is, valamint a nemzetközi összehasonlításban is kimagasló Postatakarék Pénztár (1899−1902) homlokzatán. Lechner formateremtő ereje megjelenik például Hegedűs Ármin Dob utcai általános iskoláján (1905−1906), amely ismétli Lechner téglaszalagos homlokzati rendszerét. Bojár Iván András és az OKTOGON Építészetkritikai Műhely: Téglaépítészet Magyarországon, Vertigo kiadó, Budapest 2002, 16.

[24]Sisa József: The Role of the Berlin Bauakademie in the Training of Ödön Lechner and Other Hungarian Architects, and the Limitations and Opportunities of Historicism, In: Jékely Zsombor (szerk.): Ödön Lechner in Context. Studies of the international conference on the occasion of the 100th anniversary of Ödön Lechner’s death, Museum of Applied Arts, Budapest 2015, 167–176.

[25]Például az 1896-ban befejezett hódmezővásárhelyi Református Főgimnázium és az 1899-ben épített úri kaszinó, vagy a Budai Református Egyházközség bérháza (1898).

[26]Man: I. m., 234.

[27]Moravánszky Ákos: Építészet az Osztrák-Magyar-Monarchiában 1867-1918, Corvina kiadó, Budapest, 1988, 140.

[28]Beke Albert−Gábor Andor−Prakfalvi Endre−Sisa Béla­−Szabó Júlia: Magyar művészet 1800-tól napjainkig. Corvina kiadó, Budapest, 2002, 206.

[29]A mai tulajdonosok megerősítették, hogy a lebontás idején a kivitelezett ablakok megfeleltek a tervekben látottaknak.

[30]Ioan Eugen Man: Târgu-Mureș, istorie urbană din anul 1850 pâna la Primul Război Mondial II. Nico kiadó, Marosvásárhely, 2009.

[31]Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei. Difpresar, Marosvásárhely, 2000.

[32]Keresztes: I. m., 141.

[33]A századforduló magyar építészete, I. m., 239.

[34]Keresztes: I. m., 90–91.

[35]A levéltárban nem sikerült rátalálni a tervekre, így egyelőre nem tudjuk pontos személyekhez kötni az épületet.

[36]Fodor Sándor: Járom az utat… Az elfelejtett építőmester. In: Népújság, 58. évf., 52. sz., 2006. március 4., Marosvásárhely, 5.

[37]A budapesti Felső Ipari Iskolában 1907-ben végezte a négy éves építőmesteri képzést.

Kiss Lajos, V. Szinnyai Katalin: A magyar építőmesterek és Budapest építészeti öröksége. Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft., Budapest, 1997, 148.

[38]http://vpublic.omikk.bme.hu/epmuv/index.php?page=article&id=14801[megnyitva: 2017.04.20.]

[39]Fodor Sándor: I. m., 5.

Sipos Lajos: Marosvásárhelyi mesélő házak. Dispecar, Marosvásárhely, 168–169.

[40]Keresztes: I.m., 134.

[41]Uo.

[42]A Foerktől átvett téglaszalagos stílus az 1906-ban épített nagyváradi Grunewald-házon jelenik meg a legszebben. Ehhez hasonlóak a budapesti Mária utcában álló, Heinrich Aladár és Fiai vaskereskedő cég által megrendelt raktárépület (1910), vagy a máramarosszigeti Kultúrpalota épülete (1911).

[43]Bodó Péter: Sándy Gyula korai építészete. In: Kovács Zsolt−Orbán János (szerk.): Táguló Horizont. Tanulmányok a fiatal művészettörténészek marosvásárhelyi konferenciájának előadásaiból. Maros Megyei Múzeum, Entz Géza Művelődéstörténei Alapítvány, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Marosvásárhely, Kolozsvár, 2013, 143–154.

[44] Riccardo Montenegro: A bútor. Officina Nova, 2014, 156–157

Szathmári Edina / Erdélyi Krónika