Ördögtérgye Néptáncegyüttes

A Hagyományok Háza erdélyi hálózata sikeresen zárta Látogatóban programját. Tizenkilenc szórványtelepülésen szerveztek néptánc-rendezvényt, a tánc nyelvén hívták fel a figyelmet a magyar kultúra élővé tételének fontosságára.

A Látogatóban erdélyi programsorozata január végén kezdődött, s a szervezők négy hónap eredményeit értékelték. Érdemes felidézni a kezdeményezés célját, egyrészt a szórvány hagyományait kívánták megújítani, másrészt visszatanítani a feledésbe ment értékeket, az autentikus népzenét és táncot. A meglátogatott közösségek pozitív élményként, igazi ünnepként élték meg az eseményeket: "Ha minket nem felejtettek el, mi sem felejthetjük el, hogy életben kell tartanunk kultúránkat". A látogatóknak is tapasztalatszerzés volt kilépni a tömbmagyarság burkából, és megismerni azt a létet ahol a magyarság a családba, rokonságba szorult, a mindennapi élet pedig nem magyarul folyik. Nehéz a krónikásnak minden eseményről híven tudósítani, így néhány sikeres rendezvény emlékeit osztjuk meg az olvasóval.

A Csillagocska Néptáncegyüttes Végvárra, Kisiratosra, Kökényesdre és Selymesilosvára látogatott el, s elvitték magukkal a tréfás mesével, bolondos lakodalommal, lóvásárral és abszurd virrasztással, no meg nagyszerű népi gyermekjátékokkal és felcsíki táncokkal fűszerezett Farsangtemetés című összeállításukat.

Ördögborda Néptáncegyüttes

Az Ördögborda Néptáncegyüttes közel ötven lelkes fiatal táncossal kelt útra Petrozsényba és Dévára, a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes Gyulafehérváron és Csombordon vendégszerepelt a Táncok, szokások című előadással.

A kolozsvári Zurboló Táncegyüttes a székelykocsárdi Művelődési Házban „Nem úgy van most, mint volt régen…” címmel tartott egy egész estés néptánc előadást, amelyre nemcsak a helyi magyar közösség apraja-nagyja volt kíváncsi, hanem a szomszédos falvakból is jöttek nézők.

Koltóra és Máramarosszigetre látogattak a szamosújvári Téka Alapítvány Kaláka, Kiskaláka néptáncegyüttesei, valamint az Alapítványnál népi hangszeroktatásban részesülő kisdiákok és az Ördöngös Zenekar.

Medgyesen a székelykereszúri Pipacsok Néptáncegyüttes a Katonák című összeállítást mintegy 180 néző előtt adta elő: a verbuválással, vetélkedővel, a harc, a halál motívumaival emlékeztek a nagy háború centenáriumára.

A marosvásárhelyi Napsugár Néptáncegyüttes Magyardécsére látogatott, s többek között a lányok kalocsai táncával szórakoztatta a nagyérdemű közönséget. Besztercén, a helyi magyar közösség kérésére, március 15-én léptek fel.

Az Árvalányhaj Néptánccsoport tagjai Mezőbodonban a helyi Fénysugár Néptánccsoport tagjaival szerepeltek együtt. A közel kétórás műsor után a helyi tánccsoport kulináris csemegékkel kedveskedett a vendégeknek.

A Kincskeresők Néptáncegyüttes tagjai az „Életünk a tánc, avagy családi ki mit tud!” előadásukkal Háromfalu–Tatrang és a Négyfalu-Szecsele falvak lakóinak kedveskedtek.

A sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes április elején, csángó szórványvidéken, Külsőrekecsin, Magyarfalu és Klézse falvakban turnézott.

A fellépések mind a vendéglátóknak, mind a vendégeknek életre szóló élményt jelentettek, a tanulás-tanítás mellett igazi barátságok is szövődtek, így a program – a lehetőségek szerint – jövőre is folytatódik.

Dr. Csermák Zoltán