Ilie Nastase / Fotó: mediafax.ro

Ilie Nastase, az egykori világhírű román teniszező Csehország tiszteletbeli konzulja lesz Romániában – jelentette be Lubomír Zaorálek, cseh külügyminiszter pénteken Prágában, miután Ilie Nastaseval tárgyalt.

A román teniszező, aki a múlt század hetvenes éveinek első felében a világranglista első számú játékosa volt, a mérkőzéseken tanúsított indulatos és szenvedélyes viselkedéséről is közismert. A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) ezért az idén kitiltotta rendezvényeiről. Zaoráleknak azonban meggyőződése, hogy Nastase a diplomáciában másképpen fog viselkedni, mint a teniszpályákon.

“Csehország számára rendkívül fontos, hogy a tiszteletbeli konzulok tisztségében olyan személyiségei legyenek, akik országukban erős pozíciókkal rendelkeznek. Ilie Nastase pedig egyike a román társadalom legelismertebb személyiségeinek. Korábban a nagypolitikában is jelen volt” – mondta a cseh diplomácia irányítója újságíróknak.

“Örülök, hogy ilyen megtiszteltetés ért. Remek tisztség” – jelentette ki Nastase. Megjegyezte: sok barátja van a csehek között, nem csak a teniszezők körében, és reméli, hogy egyszer csehül is megtanul majd.

Ilie Nastase aktív játékos korában nem csak teniszezett, de viselkedésével is korlátokat döntött, amit akkor még a kommunista diktátor Nicolae Ceausescu rendszere is elnézett neki. Edzőként a legendás teniszezőnek azonban már jóval kevesebbet néznek el neki. Legutóbb, mint a román válogatott edzője vulgáris szavakkal illette Serena Williams amerikai, illetve Johanna Konta brit teniszezőket, amiért az ITF 2018 végéig kitiltotta rendezvényeiről, és 10 ezer dolláros büntetéssel sújtotta.

Lubomír Zaoráleknek mindezek ellenére szilárd meggyőződése, hogy Ilie Nastase nagyon jól fogja képviselni a cseh érdekeket Romániában.

Kokes János / MTI

3 hozzászólás

  1. Pisti

    Pont egy ilyen sovinisztát küldenek oda?

    Válasz
  2. Névtelen

    Nagy mellefogas, avagy csehul mellefogtak. Majd meghalljak !!!

    Válasz
  3. Tóducz

    Na megkapják a csehek is a ferentari botránybajnokot.

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.