Tőkés László beszámolót tart

A tíz évvel ezelőtti történéseket, az odáig vezető utat idézték fel szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közéleti fórumának vendégei, az akkori események főszereplői, az egybecsengő pozitív értékelés mellett néhányan szót ejtettek a későbbi hibákról, tévedésekről is.

A házigazda, az esemény kitalálója és életre hívója, Bálint József a 2007-et megelőző időszakról szólt, amikor sokan érezték úgy, az erdélyi magyar demokrácia nem teljesedhet ki az egypártrendszer miatt, az RMDSZ csak egyesek érdekeit képviseli, eltávolodott a megalakításakor kitűzött céloktól.

Tíz esztendővel ezelőtt egyre többen vélték, hogy elérkezett a cselekvés ideje, és hat szervezet (EMNT, SZNT, Magyar Polgári Szövetség, Magyar Polgári Egyesület, Magyar Ifjúsági Tanács és Erdélyi Magyar Ifjak) jutott a felismerésre: egy közös, jó jelölttel van kitörési lehetőség az egypártrendszerből, és komoly kampány, erős verseny, példátlan választási részvétel után sikerült elérniük, hogy a függetlenként megméretkező Tőkés László képviselői mandátumot nyerjen az Európai Parlamentbe.

Sándor Krisztina, aki 2007-ben a Tőkést támogató egyik szervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke volt, az események kronológiájára emlékeztetett, az év eleji huzavonára, amikor nyílt levelek, felkérések dacára sem volt hajlandó a Markó Béla vezette RMDSZ befutó helyet biztosítani Tőkésnek, így a hat szervezet elkezdte az aláírásgyűjtést, és március 13-ára összesítettek 138 ezer támogató kézjegyet.

Az ezt követő tárgyalások sem vezettek eredményre, így szeptemberre megszületett a döntés: Tőkés függetlenként indul. Sándor Krisztina elemezte az akkor elindult folyamat pozitív és negatív hozadékait egyaránt. Eredményként értékelte, hogy sok, akkor feltűnt ifjúsági vezető később a nemzeti oldalon vállalt politikai szerepet, hogy mára van egy szervezett hálózatuk, intézményrendszerük (Demokrácia Központok), hogy sikerült befolyásolniuk a magyar nemzetpolitikát, nagyon sok javaslatuk, elképzelésük beépült abba.

A negatívumok között említette a lemorzsolódás folyamatát, hogy sok értékes közéleti embert elveszítettek ez alatt a tíz év alatt, de ide sorolta a nemzeti oldalt szétforgácsoló belső vitákat, megbocsáthatatlan bűnnek nevezte, hogy nem sikerült kompromisszumot találni az MPP-ben, és ez annak széteséséhez, új párt létrehozásához vezetett. A negatívumok közé sorolta a megnövekedett közömbösséget, az illúzióvesztést: erdélyi magyar rendszerváltást akartak, az eredmény nem kielégítő – mondotta.

Tőke Ervin 2007-ben egyetemistaként kapcsolódott be a Tőkést támogató mozgalomba, akkor siker született, meg kell próbálniuk továbbra is abból építkezni – fogalmazta meg.

Gazda Zoltán, aki aktív résztvevője volt a háromszéki aláírásgyűjtésnek, kampánynak, az SZNT nevében is szólt. Mint mondotta, visszaemlékezvén két szélsőség csap össze benne: a sikertörténet öröme, illetve az elkeseredettség, a düh. A 2007-es választás kiemelkedő eredményét követte a 2008-as önkormányzati választáson aratott győzelem, ám az akkor keletkezett jelentős felhajtóerő megszakadt, mert az MPP képtelen volt profi módon politizálni, a lejtmenet pedig folytatódott, amikor Tőkés 2009-ben vállalta, hogy RMDSZ-listán indul a következő EP-választáson. Véleménye szerint ez nagy hiba volt, amely beindította a lavinát, és jelentősen gyengítette a nemzetben gondolkodó politizálást. „Legyünk bölcsek, tanuljunk a múltból, s akkor talán lesz újabb lehetőség” – kívánta felszólalása végén.

Szilágyi Zsolt – 2007-ben Tőkés kampányfőnöke volt, ma az EMNP elnöke – felszólalásában kiemelte a Tőkés körül létrejött példamutató összefogást, kifejtette, az általuk képviselt helyzetteremtő politizálás szembenállása a helyzetbe simuló politizálással ma is létezik. „Senki nem akar háborúskodást a többségi román nemzettel, békében akarunk velük élni, de ha harcolnunk kell jogainkért és az autonómiáért, akkor ezt a harcot meg kell vívni” – mondotta.

Toró T. Tibor elmondta, 2007-ben első alkalommal kínáltak országosan alternatívát az erdélyi magyarságnak, nagyon szép győzelmet értek el, amelyet azonban számos hiba követett, de az a csoport, amely akkor Tőkés mellett volt, ma is mellette áll, a hat szervezet képviselőinek többsége jelenleg az EMNP-ben politizál. 2007-ben jó döntést hoztak, 2008-ban történelmi sikert értek el, az utána elkövetett hibákért kinek-kinek vállalnia kell a felelősséget. Méltatta Tőkés szerepét, mint fogalmazott: az ilyen személyiségek viszik előre a történelem kerekét.

Tőkés László felszólalásában Háromszék szerepét emelte ki a tíz évvel ezelőtti történésekben, mint fogalmazott: „itt volt az ellenzéki politizálás fellegvára és legerősebb bástyája”. Meglátása szerint a tíz esztendővel ezelőtti győzelem az autonómia, az önrendelkezés, a választás szabadsága miatt volt fontos. Tőkés számba vette az RMDSZ-ben lezajlott változásokat, amelyek a 2007-es történésekhez vezettek, a brassói kongresszustól, a neptuni áruláson át a Markó–Frunda-éráig, mindazt, amely megérlelte bennük, hogy az erdélyi magyar politikában és közéletben rendszerváltásra van szükség. Minden párt – RMDSZ, MPP, EMNP – létrehozásában szerepet vállalt, de ha egy autó rossz irányba tart vagy meghibásodik, és sem az irányváltását, sem a megjavítását nem lehet elérni, akkor le kell cserélni, nem szabad folytatni vele az utat a szakadék felé – magyarázta.

Kitért a többször hibaként emlegetett 2009-es RMDSZ-listán indulására is, mint mondotta, nem volt a szövetség alárendeltje, nem tagadta meg elveit, a korábbi értékeket képviselte abban a helyzetben is. A jelenről szólva kifejtette: sajnos, ma is mindenre rátelepszik az egypártrendszer, ez például a pénzek elosztásában is tetten érhető, az RMDSZ a román állam által a magyarság számra kiutalt 5 millió eurót pártépítésre és a mellette állók támogatására használja.

Pozitívnak nevezte, hogy a szövetség ma már nemcsak Bukarest felé irányul, hanem nyitott Budapest felé is, reméli, ez nem politikai opportunizmus csupán. Tőkés László pozitívan értékeli tíz évvel ezelőtti indulását és az azóta eltelt időszak eredményeit is, az MPP szerepéről lehet vitatkozni, ő sem látja rózsaszínben vagy fekete-fehérben a helyzetet, vannak érvei, ám az idő hiánya miatt ez a fórum nem alkalmas erre a vitára – vélekedett.

A teremből többen hozzászóltak, volt, aki a tíz évvel ezelőtti nagy pillanatot idézte fel, volt, aki Tőkést méltatta. Kovács István unitárius lelkész fogalmazta meg: van okunk ünnepelni, de tanulni kell a múlt hibáiból. Hangsúlyozta: ő hisz benne, ha kicsit késéssel is, ha vargabetűkkel, de vonatunk célt érhet, ehhez csak kitartás kell.

Farkas Réka / Háromszék