Bőgő-barlang Forrás: Skytrip.ro

A Királyerdő-hegység tíz korábban lezárt barlangjának szervezett látogatását tette lehetővé a Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központja (CAPDD) – közölték hétfőn romániai hírforrások az illetékesek nagyváradi sajtótájékoztatója alapján.

Az Erdon.ro portál beszámolója szerint lezárult az a másfél éves program, amelynek keretében svájci támogatással tettek látogathatóvá tíz barlangot. A 85 ezer svájci frank (22,5 millió forint) értékű program keretében a legtöbb barlangot biztonsági kapuval látták el, barlangi útvonalakat alakítottak ki, tanulmányokat, menedzsmentterveket, látogatási szabályzatokat készítettek. A projekt keretében rövid tájékoztató filmek is készültek a barlangokról, amelyek hamarosan elérhetők lesznek.

A barlangok csak képzett barlangi vezetővel lesznek látogathatók. A látogatóknak a www.padureacraiului.ro honlapon megadott utazásszervezőkkel kell felvenniük a kapcsolatot. A CAPDD illetékesei elmondták, kalandtúrákra vágyó látogatókra számítanak, akik megfelelő felszereléssel – védőruhával, sisakkal, lámpákkal – léphetnek be a föld alatti üregekbe.

A látogatásért személyenként 50 és 200 lej (3500 – 14000 forint) közötti összeget kell fizetni, annak függvényében, hogy milyen felszerelést kell kölcsönözni, és hány személyből áll a csoport. A túravezetők nem csupán a barlangokról, hanem az azokkal kapcsolatos környezetvédelmi tudnivalókról is tájékoztatják a turistákat.

A barlangok között vannak kezdőknek ajánlottak, mint például a Dobos- vagy a Bőgő (Gruetului)- barlang, vannak közepes nehézségűek, amelyeket jó fizikai állapotban lévő, gyakran túrázó látogatóknak ajánlanak. Utóbbi kategóriába tartozik a Pokol(Batranului)-, a Bíró Lajos (Moanei)-, az Osoi- és a Gálosházi(Galaseni)-barlang.

A legnehezebb, egész napos túrával bejárható barlangok, amelyekben a látogatóknak patakokon, vízeséseken, függőleges kürtőkön kell áthaladniuk, a Ciur-Ponor-, a Hartopul Bonchii-, a Király(Craiului)-barlang és a Szelek (Vantului) barlangja. Utóbbi Románia leghosszabb barlangja; járatai elérik a 42 kilométert.

Gazda Árpád / MTI