Románia bátorítja, hogy legfőbb stratégiai szövetségese, az Egyesült Államok növelje katonai erejét és jelenlétét Romániában – mutatott rá Klaus Iohannis államfő az elnöki hivatalban rendezett Dél-Kelet-Európa biztonságának átértékelése – egy bukaresti megközelítés című nemzetközi szemináriumon.

Fotó: Hotnews/Victor Cozmei

Az elnök úgy vélekedett: a Fekete-tenger térsége, amely a NATO és EU keleti, illetve déli szomszédságának kereszteződésében található, sajátos biztonsági kihívással szembesül, a „befagyott” és aktív regionális konfliktusokkal, új kibernetikai, hibrid és terrorista fenyegetésekkel, illegális migrációval.

„Jelenleg az európai biztonságot nyilvánvalóan fenyegeti a keletről mutatkozó ellenséges magatartás is, hogy ne fogalmazzak túlságosan konkrétan” – tette hozzá az államfő.

Ezen fenyegetésekre hivatkozva vélekedett úgy Iohannis, hogy Romániának erősítenie kell szerepvállalását a NATO-ban, együttműködését stratégiai szövetségeseivel, és ezen belül kiemelten is bátorítania kell az amerikai katonák – szövetségesi vagy kétoldalú keretek között szervezett – romániai hadgyakorlatait.

A bukaresti biztonsági szemináriumon a román elnök úgy vélekedett: a NATO előretolt jelenléte a Fekete-tenger térségében még nem érte el a szükséges szintet, az észak-atlanti szövetségnek pedig a teljes keleti szárnyon, a balti térségtől a Fekete-tengerig egységes módon javítania kell reakcióképességén és mobilitásán.

Románia a méltányos, közös tehervállalás alkalmazását támogatja. Iohannis megjegyezte: Bukarest eleget tesz kötelezettségvállalásának, hogy a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra, és ezen belül a NATO-ajánlásokban szereplő 20 százaléknál jóval többet, 33 százalékot költ katonai felszerelésekre, hadereje korszerűsítésére. (MTI)

Háromszék

10 hozzászólás

  1. Várközi

    Jól megmondta a deveselui idős férfi, az ott állomásozó amerikai katonáknak örülnek a helyi nők, mert sok jót okoznak nekik.

    • Mikulás

      Japánban sok a panasz, Okinawa kormányzója nem engedi az amerikai támaszpont kibővítését. Amerika több mint ezer szexuális erőszak esetet ismer el hivatalosan, amit amerikai katonák követtek el japán nők ellen Okinawa szigetén.
      Kellene küldeni egy csapat román nőt Okinawa szigetére, abból a fajtából amelyik hálásan elfogadja az amerikai sok jót okozó katonák közeledését. Hátha megelégednének az amerkai katonák román pipihússal, s békén hagynák végre a japán nőket.

  2. Mikulás

    RMDSZ, Fidesz-KDNP, HELLO!!!!!!!!!
    Mit fogtok tenni, hogy mindezt megakadályozzátok?????

    • Sorok-Soros

      Miert kellene megakadalyozni?? Inkabb kerni oket,hogy kerszerannyi katonat kuldjenek,mert akkor fogyasztanak,kell a kiszolgallo szemelyzet,akik tobbet keresnek,tobb aru fogy,es mindenki gazdagodik,jol el. Kik kellene hogy jojjenek??? A Kubaiak?? Esetleg az Eszakkoreaiak? Esetleg a mikulasok a renszarvastaggal?

      • Mikulás

        Hívjunk kétszer annyi amerikai katonát, lendítsük fel a borbély házak forgalmát. Vagy a bordély házakét.

      • Mikulás

        Mert kell a “kiszolgáló személyzet”, hahaha. Egyre több román nőnek amerikai katonák fogják adni a “mindennapi betevőjét”.

      • Tóducz

        Soros Dzsóé, nyugi, azok nem olyan “kiránduló” típusok, mint az ámerikai zsoldosok.

  3. Mikulás

    “bátorítania kell az amerikai katonák – romániai hadgyakorlatait.”
    Bravo Iohannis nagy sgg nyaló. Valaki mondja meg hát ekkora szemetek mind a szászok vagy pedig ez egy kivételes díszpéldány.
    Amerika saját földjét is tönkre szennyezte atom robbantásokkal az 1950-1960-as években, számos rákot okozva az amerikai lakosság körében. Nevada állam sivataga volt a robbantások színhelye a korábbi Új Mexikó állami robbantások után. Az emberek Las Vegas városba utaztak robbantás turizmus célra, onnan nézték a kísérleti atombombák robbanásait a nevadai sivatagban. Közben a kelet felé fújó szelek az Egyesült Államok majdnem teljes területét beterítették rákkeltő radioaktív porfelhővel, csak a Nevadától nyugatra fekvő Kaliforniának nem jutott belőle a széljárás miatt.
    Újabban az összes veszélyes rákkeltő stb fegyverek kipróbálása inkább Puerto Rico teruletén folyik, mivel az nem teljes tagja az Egyesült Államoknak.
    Szóval kezdték a fegyverek kipróbálását a Mexikótól frissen elcsatolt Új-Mexikó, Nevada államok területén, később a lakosság ráébredt a veszélyekre, tiltakozott, hát áttették Puerto Rico-ba, de már ott is nagy a közfelháborodás, épp a napokban láttam erről beszélni az ottani lakosokat, hogy mennyire tönkre tette a paradicsomi szigetüket az amerikai hadsereg radioaktív uránium lövedékekkel, hiszen azokat lövöldözik mindenféle páncéltörő fegyverrel, tankok, repülőgépek, vállról inditott rakéták révén.
    Na hát épp jókor jön számukra a monumentális barom hazaáruló szász Iohannis, aki gyakorlatilag megkérte Amerikát, hogy ide hozzák a NATO gyakorló terét miután az amerikai kontinensen nincs maradásuk és Puerto Rico-ban is forrósodik a lábuk alatt a talaj, ott se maradhatnak már sokáig az emberek felháborodása miatt.
    Már csak az kell, hogy Erdélybe hozzák a lőtereiket, hadgyakorlataikat és katonai támaszpontjaikat. Az amerikaiak épp olyan őrültek mint a szovjet oroszok voltak, ezek épp úgy irtják saját amerikai katonáikat és polgári lakosságukat, tönkre szennyezték saját hazájukat, hát most ide hozzák nekünk az összes rákkeltő magzatkárosító fegyvereiket, hogy a mi hazánkat is tönkre tegyék.

  4. Backspace

    Többé ne merészelje szájára venni Románia szuveranitását , területi stb stb stb integritását. Ezt is megkente a fegyverlobbi , mindenütt ellenséget , fenyegetést lát. Nem kell több fegyver , nem kell több bomba hol van a józan esze? Na igen , Theresa May férjének pénztárcájában . Ott van.

  5. Tóducz

    Eddig Bukarestet kis Párizsként emlegették a romákok, ezután majd kis Amerikaként fognak dicsekedni!