Azokon a karokon, ahol már elkezdődött a beiratkozás, 2018. július 11-én, szerdán több mint 2.000 középiskolát végzett jelentkező nyújtotta be felvételi dossziéját a Babeș–Bolyai Tudományegyetem által meghirdetett szakokra. Ez kétszerese a 2017. júliusi felvételi időszak első napján beiratkozott jelentkezők számának, akkor ugyanis a leadott dossziék száma közel 1.000 volt.

A legkeresettebb kar a beiratkozás első napján a Matematika és Informatika Kar volt, ahová 445-en iratkoztak be az alapképzés nappali tagozatára, majd sorban következik a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, amelynek alapképzési szakjaira 372-en iratkoztak, a Pszichológia és Neveléstudományok Kar 237 benyújtott dossziéval, a Bölcsészettudományi Kar, ahová első nap 191 jelentkező iratkozott, majd a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar, ahová 143-en iratkoztak be.

Ami a távoktatásos képzési programokat illeti, a legelső helyet a Pszichológia és Neveléstudományok Kar foglalja el, ahol a beiratkozás legelső napján 96 jelentkező volt.

A magiszteri képzésre beiratkozott jelentkezők száma is kétszerese a 2017. júliusi felvételi időszak első napján beiratkozottak számának, most 547-en iratkoztak az első napon, tavaly csak 277-en.

Legnépszerűbb magiszteri szakok a beiratkozás első napján a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar szakjai, ahová 186 dossziét nyújtottak be, majd a Pszichológia és Neveléstudományok Kar szakjai 79 dossziéval, és a Földrajz Kar szakjai 79 dossziéval.

A középiskolát végzettek számára, valamint azok számára, akik befejezték alapképzési tanulmányaikat, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem több mint 8.300 tandíjmentes és közel 18.000 tandíjas helyet hirdetett meg az alapképzési és magiszteri felvételire.

Összesen 244 alapképzési program (távoktatási és csökkentett látogatású képzés), valamint 222 magiszteri program (távoktatási és csökkentett látogatású képzés) közül választhatnak a felvételizők.

A nyári felvételi 2018. július 11. és július 29. között zajlik. A beiratkozási időszakra, a felvételi díjakra, az eredmények kifüggesztésére vonatkozó információkat az alábbi oldalon lehet megtekinteni: http://admitere.ubbcluj.ro/hu/

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem sajtóközleménye