Horvátország lesz Franciaország ellenfele az oroszországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléjában, miután a szerdai elődöntőben a moszkvai Luzsnyiki Stadionban hosszabbítás után 2-1-re legyőzte Angliát.

Az angolok kezdték agresszívebben és jobban is a mérkőzést, a horvátok idegesen futballoztak, rengeteg könnyű passzt elrontottak. Nem is kellett sokat várni, hogy góllá érjen a szigetországiak fölénye, ugyanis már öt perc után betalált szabadrúgásból Trippier, aki a válogatottban először volt eredményes.

Kieran Trippier gólja a Horvátország-Anglia vb-elődöntőben (Fotó: MTI/AP/Frank Augstein)

Az angol vezetés mit sem változtatott a játék képén, rá se lehetett ismerni a horvát csapatra, amely sorra szórta el a labdákat, az erős és gyors angol játékosok pedig a labdaszerzést követően éltek fizikai fölényükkel, lefutották embereiket és megnyerték párharcaikat, így a későbbiekben már nem csak pontrúgások után tudtak veszélyeztetni. Egy ízben a góllövőlista éllovasa, Kane óriási helyzetet hagyott ki, pontosabban Subasic védett bravúrral. Sokat elmond a horvátok teljesítményéről, hogy az első komoly helyzetükre bő félórát kellett várni, de Rebic akkor is tiszta lövőhelyzetből Pickford kezébe lőtt. A túloldalon Lingard hasonló szituációban pedig a kaput sem találta el. Összességében a horvátok örülhettek, hogy csak egygólos hátránnyal vonulhattak az öltözőbe.

A folytatásban az angolok is visszavettek a tempóból, elsősorban a biztonságra törekedtek, a horvátok pedig továbbra is teljesen erőtlennek és ötlettelennek bizonyultak, így a második játékrész eleje érdemi lehetőség nélkül telt el. A horvátok pontatlanságát jól jelzi, hogy egy percen belül mindkét horvát szélső próbálkozhatott beadással, de tiszta helyzetük ellenére már az első, a 16-os oldalvonalánál álló angol játékos belsővel tisztázott mindkét esetben.

Ivan Perisic gólja a Horvátország-Anglia vb-elődöntőben (Fotó: EPA/Peter Powell)

Egyetlen jó beadás viszont alapjaiban változtatta meg a meccset, ugyanis abból teljesen váratlanul Perisic egyenlített, ez pedig 180 fokos fordulatot hozott. Az egyenlítés hatására záporoztak a lövések Pickford kapujára és érkeztek a beadások az előterébe, egy ízben Perisic újabb próbálkozásakor csak a kapufa mentette meg az angolokat az újabb bekapott góltól. Legalább tíz perc kellett, mire a szigetországi gárda rendezte a sorait. De ez sem jelentette azt, hogy az utolsó 15 percben ne a horvát csapat állt volna közelebb a győztes gól megszerzéséhez, ugyanis Mandzukic lövésénél Pickfordnak kellett hárítania, majd az angol kapus hibája után Perisic nem találta el a kaput, így következhetett a ráadás.

A hosszabbításra ismét fordult a kocka, az angolok tűntek frissebbnek, ami nem volt váratlan, mivel a horvátoknak ez a harmadik olyan találkozója volt a vb-n, amely hosszabbításba torkollott. A szigetországiak nagyon közel álltak ahhoz, hogy ismét vezessenek, de Stones fejesét követően Vrsaljko a kapu jobb sarkánál kifejelte a gólvonalról a labdát. Ettől függetlenül a horvátok sem maradtak helyzet nélkül, a másik oldalon Pickford hárított bravúrosan Mandzukic közeli próbálkozásánál. A fordulás újabb fordulatot hozott, ismét a horvátok voltak kezdeményezőbbek, s ennek meglett az eredménye, ugyanis teljesen elaludt az angol védelem egy szöglet után visszafejelt labdánál, s éppen Mandzukic maradt üresen, aki második ziccerét már nem hibázta el.

Mario Mandzukic gólöröme a Horvátország-Anglia vb-elődöntőben (Fotó: EPA/Peter Powell)

Ugyan hátravolt még tíz perc, de az angolok komoly helyzetig sem jutottak, így 1966-os egyetlen világbajnoki címük óta továbbra sem tudnak döntőbe jutni. A mostani vb-n először fordult elő, hogy a hosszabbítás döntést hozott, s így nem volt szükség 11-esekre.

Elődöntő:
Horvátország-Anglia 2-1 (0-1, 1-1, 1-1), hosszabbítás után

Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző, v.: Cuneyt Cakir (török)
gólszerzők: Perisic (68.), Mandzukic (109.), illetve Trippier (5.)
sárga lap: Mandzukic (48.), Rebic (96.), illetve Walker (54.)

Horvátország: Danijel Subasic – Sime Vrsaljko, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Josip Pivaric, 95.) – Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic – Ante Rebic (Andrej Kramaric, 102.), Luka Modric (Milan Badelj, 119.), Ivan Perisic – Mario Mandzukic (Vedran Corluka, 115.)

Anglia: Jordan Pickford – Kyle Walker (Jamie Vardy, 112.), John Stones, Harry Maguire – Kieran Trippier, Dele Alli, Jordan Henderson (Eric Dier, 97.), Jesse Lingard, Ashley Young (Danny Rose, 91.) – Raheem Sterling (Marcus Rashford, 74.), Harry Kane

I. félidő:
5. perc: Trippier végezhetett el szabadrúgást 22 méterről a kapuval szemben, s gyönyörűen a bal felső sarokba csavarta a labdát (0-1).

II.félidő:
68. perc: Vrsaljko jobb oldali beadását követően Perisic lábbal megelőzte az ötös vonalán fejjel tisztázni akaró Walkert, a lövése pedig a kapu jobb oldalában kötött ki (1-1).

Hosszabbítás:
109. perc: egy szöglet után kivágott labdát Perisic fejelt vissza a kapu előterébe, a jó ütemben kilépő Mandzukic pedig közelről Pickford lába mellett a kapu bal oldalába lőtt laposan (2-1).

M4sport.hu