A tudós nem zárta ki azt a lehető- séget, hogy a kutatások során olyan terápiákat is ki tudnak dol- gozni, amelyek segítségével az emberi immunrendszert is a rege- nerálódás felé terelhetik. >>>
90 millió rendszeres látogatójával a Vimeo szinte eltörpül a YouTube mellett, ennek ellenére az ameri- kai videomegosztó folyamatosan növekszik és új funkciókkal bővül.
A Vimeót 2004 novemberében alapították. >>>
A dél-koreai cég új csúcstelefon- jának magas lécet kell megugra- nia, olyan elvárásokat kell teljesí- tenie, amit korábban egyik termé- küknek sem. Ez sikerül is. Az új- donság bejelentését hosszú felve- zetés előzte meg. >>>
Az elsőként belépő európai és amerikai felhasználók ráuntak, és az olyan modern szolgáltatások, mint az Instagram és a Path is gyengítik a közösségi portál pozí- cióját. A Facebook fokozatosan háttérbe szorulhat. >>>
Az Android úthengere továbbra is megállíthatatlannak tűnik. Az idei év első negyedévében több Win- dows Phone operációs rendszer- rel ellátott okostelefon fogyott, mint BlackBerry készülék. >>>
A világon egyre több légitársaság vezeti be, vagy tervezi bevezetni a fedélzeti internetszolgáltatást. A napokban arról jött hír, hogy a Rya- nair is komolyan mérlegeli ennek lehetőségét. >>>
Kevés technikai vívmány dicseked- het saját világnappal, de a világ- háló kétségkívül megérdemli, hogy neki szenteljünk egy napot: léte- zése alapjaiban változtathatja meg a XXI. századi ember mindennap- jait. >>>
Kékre festett vagy tapétázott szobá- ban a legjobb aludni, bíborban pedig a legkevésbé. Az előbbiben átlagosan 8 perc híján 8 órányi az alvás hossza, míg az utóbbiban csak 5 óra 56 perc. >>>
Pusztító erejű, akár a kilences fo- kozatot is elérő, szökőárral kísért földrengés rázhatja meg az Arab- tenger térségét – állapították meg brit és kanadai kutatók. A szakem- berek eddig alábecsülték a régiót fenyegető katasztrófaveszélyt. >>>
A 6-8. században lezajlott pestis- járvány is hozzájárulhatott a római birodalom végső széthullásához – állapították meg kutatók csontvá- zakon végzett DNS-vizsgálatokra támaszkodva. >>>
A most megjelent hivatalos köz- leményben arról olvashatunk, hogy az LG Optimus F5 – amely na- gyobbik testvérével együtt még a februári MWC alatt mutatkozott be – elsőként Európában debütál, méghozzá Franciaországban. >>>
Az Acer az MWC után egy újabb változatot jelentett be, amely a ko- rábban felbukkant példány módo- sított változata, a középkategóriába szánva, ám kevésbé szerény jel- lemzőkkel. >>>
A tavalyi év a Ferrari történelmének legnagyobb darabszámú eladását hozta. Az olasz márka célja azon- ban nem a tömegek megfogása, így legújabb interjújában a márka- főnök más utat jelölt ki a nyere- ségesség fokozására. >>>
Míg 10 évvel ezelőtt maximum MMS méretű fényképekkel örven- deztethettük meg a barátainkat, addig manapság már az sem rit- ka, hogy komplett családi nyara- lást örökítenek meg a zsebükben hordott eszközzel. >>>
Az űrkutatási projektek technológi- ai hátterét biztosító vállalkozás be- szállítója, aki az űrállomáson a laptopokért felelős csapatot vezeti, bejelentette, hogy az űrhajósok PC-in a jövőben Linux operációs rendszert fognak használni. >>>
A Nokia egy QWERTY-billentyűzet- tel ellátott mobiltelefont mutatott be, amely kedvező áron érkezik. Német kutatók eközben a megszo- kott kiosztást cserélnék le a KALQ névre keresztelt saját megoldá- sukkal. >>>
Azt már kimutatták a szakemberek, hogy a magzat a méhben töltött utolsó hetei alatt képes felismerni anyja hangját és egy-egy dallamot. Az új vizsgálatok alapján azonban úgy tűnik, hogy ennél jóval többre képesek. >>>
Furcsa élőlényekre bukkantak amerikai kutatók az Atlanti-óceán mélyén a virginiai partok közelé- ben, egy olyan helyen, ahol metán- gáz szivárog a tengerfenékből. A gázszivárgásról árulkodó buboré- kokat tavaly fedezték fel. >>>