Erdély címererdély ma logó
május 20. hétfő | Bernát, Felícia napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,3395 RON | 100 HUF: 1,4877 RON | több

Archívum
2012.06.16. | 08:26 Ma indul az első kínai nő a világűrbe

415

Szombaton indul a világűrbe Kína első űrhajósnője, aki ráadásul a távol-keleti ország űrprogramjának eddigi legambiciózusabb küldetésében vesz majd részt. A 33 éves Liu Jang egyébként a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg repülő őrnagya, és ő is ott lesz a hétvégén akkor, amikor a három űrhajóst szállító Sencsou-9 jelzésű űrjármű csatlakozni fog a már Föld körüli pályán keringő Tienkung-1 űrállomáshoz.

Óriási érdeklődés övezi a kínai űrprogram következő nagy lépését, a jövő hétre tervezett, emberi irányítással végrehajtott csatlakozást a kínai űrállomáshoz. A tíznapos küldetés során a három kínai tajkonauta össze fog kapcsolódni a tavaly ősszel felbocsátott Tienkung-1 űrállomással, ahol több kísérletet végeznek majd el. A dokkolás azért is lenne komoly fegyvertény, mert ez eddig még csak a két korábbi szuperhatalomnak, az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak sikerült.

A sikeres, ember által irányított dokkolás fontos lépése a kínai űrprogramnak, ugyanis a későbbi kínai Holdra szállás egyik előfeltétele a mostani művelet sikeres lebonyolítása. Az óvatosság miatt egyébként nem száll át mind a három űrhajós a Tiengkunkra, egyikük a biztonság kedvéért a Sencsouban fog maradni.

Hirdetés

A mostani repülés több szempontból is úttörő lépést jelent majd: most küld Kína először nőt az űrbe, illetve Csing Haj-peng, a személyzet második tagja lesz az első kínai, aki már kétszer is járt a világűrben. A kínai űrprogram szóvivője az indulás előtti sajtótájékoztatón optimistán nyilatkozott a sajtó megjelent képviselőinek. Vu Ping elmondta, hogy a nők részvétele az űrprogramban segíteni fogja a kiképzést, illetve fontos információkkal szolgál majd a nők űrrepülésének fizikai is fiziológiai feltételeiről. Ezen kívül a küldetés „tovább erősíti majd az űrprogram társadalmi hatásait, és megerősíti a kínai nőkről kialakult pozitív képet”, jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A China Daily jelentése szerint a tavaly szeptemberben felbocsátott űrállomás készen áll a csapat fogadására. A dokkolóegység rendben működik, ezt egy korábbi repülés során, a számítógépek által irányított Sencsou-8 küldetésben már ellenőrizték. Az űrállomás jelenleg mintegy 343 kilométer magas pályán kering a Föld körül, miközben péntek délután elkezdik feltölteni az űrhajót pályára állító Hosszú Menetelés 2F típusú hordozórakétát. A kínai űrállomás egyébként a hetvenes években felbocsátott amerikai Skylab-hez hasonló, mind méretben, mind felszereltségben, így jelentősen kisebb, mint a nyugati és orosz együttműködésben megépített Nemzetközi Űrállomás (ISS).

kitekinto.hu


MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:





[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Weboldalkészítés: Elistaria | MAhonlap | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt | GreenSmoke ]
Hirdetés

  demokrata sz     borboly     pünkösd     történetek a valóság határán     csíki székely krónika     kelemen h     borbély l     emnp     a mol     gocz elvira     csángó rádió     kovács p     rmdsz     nagy zsolt     időjárás     kőolaj     byealex     borboly csaba     autópálya     emil boc  
Kulcsszófelhő