Újabb fellépőkkel bővült az AWAKE line-upja. Az új nevek tehát: Akua Naru, O.C.S, Ivan & The Parazol, Fran Palermo, valamint a Szempöl Offchestra, a visszatérő vendég, hiszen mint a tavaly kiderült, nem csak a magyar fesztiválozók között közkedveltek.

A fesztivál korábban bejelentett fellépői: Milky Chance, Wilkinson, The Subways, The Parlotones, Fink, Subcarpați, Mihail és Șatra B.E.N.Z.. Hamarosan újra bővül a fellépők sora, többek közt egy olyan koncertezővel is, akit kizárólag az AWAKE-en láthatunk majd.

Akua Naru többször is fellépett Romániában, zenéjében a hip hop, jazz és soul műfajok keverednek. Egyes vélemények szerint ő a kortárs hip hop egyik legjelentősebb előadóművésze. Eddig három lemezzel és egy EP-vel rendelkezik.

Az O.C.S (Omul cu Șobolani) nevű romániai együttes 20 éve van jelen a az alternatív rock világában. Zenei stílusukat nagyban befolyásolta a grunge, alternatív rock és a pop-rock, ebből rakták össze saját hangzásukat.

Számtalan koncert és egy Szigetes fellépés után az AWAKE-n üdvözölhetjük a budapesti Ivan & The Parazol együttest. Stílusuk a ’60-as és ’70-es évek dalait idézik, a „Take My Hand” című daluk az Amerikai Egyesült Államokbeli SXSW fesztivál hivatalos himnusza lett.

A 2011-ben alakult Fran Palermo gyorsan vált ismertté Budapesten. Dalaikban keveredik az indie, rock’n’roll és afro pop, mediterrán dallamokkal megfűszerezve. Felléptek már a Szigeten, a VOLT-on, a Telekom Electronic Beats-en, a Budapest Showcase Hub-on vagy a hollandiai Eurosonic Norderslag Showcase 2017-en.

Az AWAKE Fesztivált augusztus 17 és 19. között a gernyeszegi Teleki-birtokon szervezik meg ami 20 km-re fekszik Marosvásárhelytől. A fesztiválozók a koncertek mellett egyéb programokban is részt vehetnek: bérelhetnek könyvet a szabadtéri könyvtárból, kiülhetnek a mozikertbe, vagy épp felszabadíthatják az elméjüket a Feed Your Mind platform beszélgetésein. Mindezek mellett nagyméretű installációkkal is találkozhatnak, idén is művészek installációi csapnak össze az Artdoor nevű versenyen.

Jegyeket az eventim.ro oldalon lehet vásárolni, valamint a következő partnerüzletekben: OMV benzinkút, Vodafone-, Orange-, Germanos- üzletekben és a Diverta könyvesboltokban, illetve a The Office Clubban, a J’ai Bistroban és a The Backstageben.

Május 16-ig még megvásárolható az EARLY BIRD három napos bérlet 159 lejért kemping nélkül, ami 185 lejbe kerül sátorhellyel. Május 17. és augusztus 16. között már csak a SLEEPY BIRD bérletek lesznek elérhetőek, amelyeknek az ára 199 lej és 225 lej sátorhellyel.

Fejlemények és egyéb információk az www.awakefestival.ro honlapon és az AWAKE Facebook oldalán találhatók. (Sajtóközlemény)