A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pályázik a 2018-as rövidpályás világkupa-sorozat egyik versenyének rendezési jogára.

A MÚSZ keddi közleménye szerint a kétnapos viadalra a Duna Arénában kerülhet sor.

„A célunk egyértelmű: legalább két nap erejéig minden évben felidézni az idei, júliusi világbajnokság fantasztikus hangulatát, mert ez tényleg joggal ragadt meg az egész világ emlékezetében” - mondta Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke, aki hozzátette, a világkupa „remek lehetőség arra, hogy Budapest és a Duna Aréna ott maradjon a világ úszósportjának térképén, és hogy újra és újra feledhetetlen élményeket kapjanak a sportág hazai rajongói is”.

Wladár Sándor leszögezte: a magyar úszók és a sportág rajongói megérdemlik, hogy minden évben legyen Budapesten egy világesemény.

A MÚSZ már jelezte a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnek (FINA), hogy 2018-ban készen áll bekapcsolódni a sorozatba. Gyárfás Tamás, a FINA legfelsőbb vezetésének magyar tagja – aki egyeztetett Wladár Sándorral – úgy vélte, az Európa-bajnokságok, junior vb-k és a vizes-vb után az úszó világkupa-viadal Budapestre hozatalára is jó esély mutatkozik.

Wladár Sándor elmondta, a világkupánál a versenyszámok pénzdíját (az első hat helyezettnek járó összegeket) kell állniuk a házigazdáknak, az egyes etapok jutalmait, az összetett legjobbjait, valamint a világcsúcsok megjavítóit illető bónuszokat a FINA fizeti.

„Ez a viadal nem kíván már hatalmas invesztíciót, hiszen a helyszín adott, ráadásul egy ilyen remek esemény kapcsán további partnereket nyerhetünk meg, azaz a sportág mellett az ország és a főváros ezzel az eseménnyel is nyerni fog” - tette hozzá Wladár Sándor.

A rövidpályás vk-széria általában kilenc állomásból áll, de többször is előfordult, hogy egy-egy helyszín ideiglenesen kiesett (az idén például Dubaj), és csak nyolc alkalommal találkoznak a sorozatban résztvevő sportolók. Az európai etapban Moszkva állandó résztvevőnek számít, ugyanakkor Berlin, Eindhoven, illetve Chartres nem mindig vállalt rendezést. Az idén a franciák maradtak ki, s akadt olyan év (2015), amikor Moszkva mellett csupán Chartres volt házigazda Európából, így abban az esztendőben is nyolcversenyes szériát rendeztek. A FINA általában az adott év tavaszán közli a vk végleges menetrendjét.

m4sport.hu